Lauri Arvi Viita (Pirkkala, 1916. december 17. – Helsinki, 1965. december 22.) tamperei illetőségű finn költő, író, asztalos. Munkássága javát négy verseskötet és két regény adja, közülük legismertebb a Betonimylläri („Betonmolnár”, 1947) elnevezésű versgyűjtemény és a magyarul is megjelent Moréna (Moreeni, 1950), illetve A végtelen bennünk van (Entäs sitten, Leevi, 1965) című regények. Munkáival a második világháború utáni finn irodalom legnagyobbjai közé került.
Életrajza 1916-ban Pispalában született Emil és Alfhild Nikander legutolsó gyermekeként öt testvére után.Järvinen, Toivo – Sinisalo, Uuno (toim.): Ainutlaatuinen Pispala: muistelmia ja kuvauksia Pispalasta ja sen asukkaista, s. 24. Tampere: Pispalan Moreeni ry, 1973. . Lauri gimnáziumi tanulmányait a tamperei középiskolában kezdte, de hamar kikerült onnan. Apja nyomdokaiba lépve asztalosnak készült, és építkezéseken dolgozott. Az 1939–44 közötti háborús években (téli háború, folytatólagos háború, lappföldi háború) a fronton szolgált. Férfikorba lépve 1939-ben nőül vette Kerttu Solint, a két gyermekkel megáldott frigy azonban válással végződött 1948-ban.
A háborút követően kiadatta első verseskötetét, a Betonmyllärit (1947), melynek tömör stílusát, a ritmus és a rím értő használatát a kritika lelkesedéssel fogadta. A kötet sikere miatt Viita végül feladta eredeti szakmáját, s szabadúszó íróvá vált. Második verseskötete, a Kukunor már szerényebb kritikai visszhangot kapott: hosszúsága, fantáziaelemekkel dúsított volta és szimbolizmusa miatt túl nehéznek, érthetetlennek találták. Az előbbi két verscsokrot a jórészt önéletrajzi elemekből építkező Moréna (1950) c. regény követte, mely egy pispalai munkáscsalád történetét meséli el a századelőtől a harmincas évekig. A Käppyräinenben (1954) és Suutarikin, suuri viisasban (1961) felhagy a hagyományos költői eszközökkel, munkáin ezután a kortárs szabadvers és a népköltészet hatása mutatkozik meg.
1948-ban feleségül vette Aila Meriluotót, aki hozzá hasonlóan viharos életű ifjú költő volt, s akinek első verseskötetét még nagyobb siker koronázta, mint újdonsült férje legelső gyűjtését.
A negyvenes évek végén Viitát szkizofrénnek nyilvánították orvosai, ugyanakkor Raimo K. R. Salokangas pszichiáter professzor 2012-ben megjelent Kirjailijan kieli ja mieli című könyvében vitába száll ezzel a diagnózissal.Salokangas 2012.
Meriluotótól 1956-ban elvált, harmadik neje Anneli Kuurinmaa lett 1962-ben, akitől egy fia született.
1965-ben fejezte be második, A végtelen bennünk van (Entäs sitten, Leevi) című regényét, melyet eredetileg egy trilógia első darabjának szánt. Szándékait azonban egy az év decemberi halálos baleset gátolta meg, amikor is egy ittas teherautó-sofőr belehajtott az őt szállító taxiba, s másnap, 49 évesen Viita belehalt sérüléseibe. A vétkes járművezetőt egy év és öt hónap fegyházbéli szabadságvesztésre ítélték. Halála napján a Parnasso irodalmi lap a költő Onni című verseskötetének újraközlésével búcsúzott a finn irodalom nagyjától (a kötet utolsó, nyolcadik verse azonban kimaradt).
Művei Betonimylläri (versek, 1947) Kukunor (1949) Moreeni (Moréna) (regény, 1950) Käppyräinen (versek, 1954) Suutarikin, suuri viisas (versek és prózai művek, 1961) Entäs sitten, Leevi (A végtelen bennünk van) (regény, 1965)
Művei magyarul Moréna; fordította: Bereczki Gábor; Magvető: 1977, Bp. (Magvető Világkönyvtár) A végtelen bennünk van; fordította: Gombár Endre; Európa: 1983, Bp. (A finn irodalom könyvtára)
Hivatkozások
Források Lauri Viita Lauri Viita Aila Meriluodon radiohaastattelu. Ylen Elävä arkisto. Arvo Ahlroosin TV-dokumentti Nousu Pispalaan (1965), pääosassa Lauri Viita. Ylen Elävä arkisto. Lauri Viita Authors' Calendarissa.
Kategória:Finn költők, írók Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek