Puskás Ildikó (Nagyvárad, 1942. október 23. – Budapest, 2009. január 4.) egyetemi tanár, az ELTE Ókortörténeti Tanszékének egykori vezetője, az ókori India szakavatott kutatója.

Élete Protestáns családban született. Apja a Partium főlevéltárosa, nagyapja lelkész volt. 1956-ban telepedett át családjával Magyarországra. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem indológia-görög-orosz szakjain végezte. Ösztöndíjasként 1967-ben egy évet Indiában töltött, ahol a Delhi University-n posztgraduális tanulmányokat folytatott.

Miután hazatért, különböző felsőoktatási intézményekben tanított. 1968 és 1973 között a József Attila Tudományegyetem Klasszika-Filológiai Tanszékén dolgozott tanársegédként. 1973-tól az ELTE Ókortörténeti Tanszékének tanársegédje lett. 1987-ben megválasztottak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének vezetőjévé, majd 1995-ben lett az ELTE Ókortörténeti Tanszékének vezetője lett. 1989–90-ben a Missouri Állami Egyetem meghívott professzora volt. 2007-ben vonult nyugdíjba.Életrajza (http://okort.btk.elte.hu/Puskas.html)

Simon Róbert arabista felesége volt. Gyermekei Novák Csanád és Novák Iringó. Jelentős indológiai könyvtárát halála után a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (MKHK) könyvtárára hagyta.Dr Simon Robert, husband of late Dr Puskas Ildiko speaks at BHF

A Magyar-Indiai Baráti Társaság korábbi elnöke volt.http://mibt.hu/a-tarsasagrol/

Művei Értekezések Görög-ind szókészleti kapcsolatok. Szakdolgozat az ELTE Indoeurópai Nyelvtudományi Intézete és a Görög Filológiai Tanszékhez. Budapest. 1966. Gépirat. 78 p. A prae-árya India. A régészeti, nyelvészeti és vallástörténeti források történeti értékeléséhez. Kandidátusi értekezés tézisei. Budapest. 1978. MTA TMB. 19 p. A prae-árya India. A régészeti, nyelvészeti és vallástörténeti források történeti értékeléséhez. Kandidátusi értekezés. Budapest. 1978. Gépirat. 429 p. A Mediterraneum és India kapcsolatai az i. e. 2/1. évezredben. Habilitációs eladás tézisei. I. Budapest. 1995. (1996. március 12.) 4 p. Az India-kép változásai az antik hagyományban – Habilitációs téma tézisei II., Budapest, 1995, (1996. március. 12.) 4 p. Indo-Mediterranean Crosscultural and Trade Relations in the Second-First Millennium B. C. Akadémiai doktori értekezés. Budapest. 1999. 358 p. Indo-Mediterranean Crosscultural and Trade Relations in the Second-First Millennium B. C. Akadémiai doktori értekezés tézisei. Budapest. 1998/2001. 20 p.

Önálló kötetek, monográfiák Az indiai felsőoktatás. Budapest. 1973. FPK soksz. 77 p. (Információk a felsőoktatás köréből) Istenek tánca. Rövid áttekintés az indiai vallásokról. Budapest 1984, Gondolat. 128 p. (Gondolat zsebkönyvek) Hinduizmus. Források. Budapest 1991, Kőrösi Csoma Társaság. , III, 50 p. (Keleti vallások) India bibliográfia / India Bibliography. (Kétnyelvű / Bilingual). Budapest 1991, Akadémiai Kiadó. 602 p. (Bibliotheca Orientalis Hungarica XXXV.) Lélek a körforgásban. A hinduizmus születése. Budapest 2000, Balassi. 336 p., t. Hankiss Elemér (műsorvezető): Beszélgetések életről és halálról. Beszélgetőtársak: Blackenstein Miklós, Frőhlich Róbert, Puskás Ildikó, Szabó István és mások). Sajtó alá rend.: Szendi Edit. Budapest 2000, Helikon. 263 p.

Tanulmányok, szakcikkek India: történelem és filmriportázs. A televízió olasz filmsorozatáról. Világosság 1971. (12.) 5. pp. 309–315. Jézus Indiában? Világosság. 1973. (14.) 8-9. pp. 560–561. Az ókori India és az ázsiai termelési mód. Az MTA II. Osztályának Közleményei. 1975. (XXIV.) 1. pp. 145–157. Beszámoló a fejlődő országok társadalmi viszonyairól tartott konferenciáról. (Steinbach Antallal) Az MTA II. Osztályának Közleményei. 1975. (XXIV.) 1. pp. 115–127. On an Ethnographic Topos in the Classical Literature: The Gold-digging Ants. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Classica. 197-7­78. (V-VI.) pp. 73–87. A védikus társadalom kialakulásának előzményei. Századok. 1978. (112.) 1. pp. 98–109. Nekotorye problemy vedijskogo obshchestva. Vestnik Drevnej Istorii. (Moscow) 1978. 2. pp. 147–153. Ancient India and the Asiatic Mode of Production. Oikumene. 1978. (II.) pp. 55–67. Satyrs in India. (Kádár Zoltánnal). Acta Classica Universitatis Scientiarum. Debreceniensis. 1980. (XVI.) pp. 9–17. Tradition and Innovation in the History of Indian Religions. I. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Classica. 1980. (VIII.) pp. 3–8. Uralian and Dravidian: a Reconsideration. Études Finno-Ougriennes. (Paris) 1981.(XV.) pp. 273­-290. (Prof. J. Erdődi Felicitation Volume). Society and Religion in the Indus Valley Civilisation. In: B. Allchin (ed.): South Asian Archaeology 1981. Proceedings of the Sixth International Conference of the Association of South Asian Archaeologists in Western Europe Held in Cambridge University 5-10 July 1981, Cambridge. Cambridge University Press. 1984. pp. 162–165. Ételek és étkezési szokások az ókori Indiában. História. 1982. (IV.) 3. pp. 3–4. Herodotus and India. Oikumene. 1983. (IV.) pp. 201–207. Megasthenes and the Indian Society of His Time. The Mysore Orientalist. 1983. (XIV.) pp. 182­-188. Inkább szemlesütve, mint gyönyörködve. Talányos szobrok az indiai templomok falán. Új mi világunk. 1984. (III.) 3. pp. 2–11. At the Roots of the Hinduism. (Megjelent a Social, Political and Economic Systems Theme Group at the Assembly of the World's Religions önálló füzeteként.) McAfee, New Jersey, USA, Nov. 15-21. 1985. 7 pp. Mahabharata-motifs in Classical Greek and Roman Sources. In: W. Morgenroth (ed.): Sanskrit and World Culture. Proceedings of the Fourth World Sanskrit Conference of the International Association of Sanskrit Studies, Weimar, May 23-30. 1979. Berlin. 1986. Akademie Verlag. pp. 257–262. (Schriften zur Geschichte und Kultur des Alten Orients. 18.) Az Indus civilizáció – új értelmezés lehetőségei. Keletkutatás. 1986 sz. pp. 17–21. English summary: pp. 133–134. A XXXII. Orientalista Világkongresszus, Hamburg, 1986. Keletkutatás. 1986 sz. pp. 102–104. Trade Contacts between India and the Roman Empire. In: G. Pollet (ed.): India and the Ancient World. History, Trade and Culture before A. D. 650. (Prof. P. H. L. Eggermont Felicitation Volume). (Orientalia Lovanensia Analecta 25.) Leuven. 1987. Dept. Orientalistiek. pp. 141–156. Az India-kutatás és az indiai irodalmak Magyarországon. In: Bethlenfalvy Géza, Puskás Ildikó (eds.): India magyar szemmel. Budapest. 1987. Indiai Nagykövetség. pp. 16–25. In memoriam A. L. Basham. Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae. 1987. (XLI.) pp. 129­-130. India and the Mediterranean. In: L. Archangelo (ed.): Storia, Letteratura, Arte dei Paesi Mediterranei. Chieti. Marino Solfanelli Editore. 1988. pp. 131-­135. A. L. Basham ­ Moments of Meeting. In: S. K. Maity, U. N. Thakur, A. K. Narain (eds.): Studies in Orientology. Essays in Memory of Prof. A. L. Basham. Agra. 1988. Y. K. Publishers. pp. 3–4. Indian Religions in Classical Sources. In: S. K. Maity, U. N. Thakur, A. K. Narain (eds.): Studies in Orientology. Essays in Memory of Prof. A. L. Basham. Agra. 1988. Y. K. Publishers. pp. 166–173. Indo-Mediterranica I. Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis. 1988. (XXIV.) pp. 15–22. Indo-Portuguese Crosscultural Tendencies: Portuguese Christian Culture versus Indian Hindu Culture. In: B. F. Taggie ­ R. W. Clement (eds.): Iberia and the Mediterranean. Warrensburg. 1989. CMSU. pp. 33–44. Indian Religions in Classical Sources. Acta Classica Debreceniensis. 1989. (XXV.) pp. 61–66. Megasthenes and the ,,Indian Gods" Herakles and Dionysos. In: R. W. Clement, B. F. Taggie, R. G. Schwartz (eds.): Greece and the Mediterranean. Kirksville, Mo. 1990. Sixteenth Century Publishers. pp. 39–47. Az indiai társadalmi struktúra variánsainak és invariánsainak kérdéséhez (kitekintéssel a XX. századi tamilnádui viszonyokra.). In: Ecsedy L., Ferenczy M. (eds.): Vallások és hagyományok a kultúrák keresztútján. Budapest. 1990. MTA Orientalisztikai Munkaközösség. pp. 109–136. (Történelem és kultúra 6.) VIII. Szanszkrit világkonferencia. 1990., Bécs. Keletkutatás. 1990 ősz. pp. 119­-121. Myth and Reality: Apollonius of Tyana in India. Acta Classica Debreceniensis. 1991. (XXVII.) pp. 115–123. Megkésett sorok egy nagy indológus centenáriumára. (Heinrich Zimmer 1840-­1943). Keletkutatás. 1991 tavasz. pp. 118-­121. Ancient India and the European Antiquity. In: L. Nyusztay (ed.): Hungarian Scholars on India and Indology. New Delhi. 1992. Hungarian Information and Cultural Centre. pp. 1–10. Strabo and His Sources on India. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Historica. 1993. (XXVI.). pp. 59–73. (Gedenkschrift István Hahn) Indian Studies and the Ramayana in Hungary. In: G. Pollet (ed.): Indian Epic Values. Ramayana and Its Impact. OLA 66. Leuven 1995. V. Peeters-DOS. pp. 137–153. A vallástörténet és a vallásgyakorlat viszonya. Tattva. 1998. febr. pp. 47–50. Fohász fiúgyermekért. História. 1997. (XIX.) 5-6. pp. 6–9. The Sungas in Indian History and Culture. Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae. 1998. (38.) pp. 223­233. Nőtípusok az ókori Indiában. Leány – Anya – Szerető – Aszkétanő. In: Küllős Imola (vál., szerk.): Hagyományos női szerepek. Nők a populáris kultúrában és a folklórban. Budapest. 1999. Magyar Néprajzi Társaság ­ Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága. pp. 291­-302. India. A szubkontinens az ezredfordulón. História. 1999. (XXI.) 9-10. pp. 9–13. Zarándokok a Selyemúton. In: Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor (összeáll.), Puskás Ildikó (szerk.): Állandóság a változásban. T'ung-pien. Tőkei Ferenc 70. születésnapjára. Budapest. 2000. Politika + Kultúra Alapítvány. pp. 323–352. Myth and Reality: Apollonius of Tyana in India. Journal of Indian History. Trivandrum. 2001. Univ. of Kerala, Dept. of History. pp. 29–40. (Platinum Jubilee Volume.) Az afgán föld és népei. História. 2001. (XXIII.) 8. pp. 4–6. Őskor, ókor. História. 2001. (XXIII.) 8. pp. 7. Görögök, hunok, türkök, arabok. Afgán területek, Kr. e. 4. – Kr. u. 16. század. História. 2001. (XXIII.) 8. pp. 10–13. Indiai jelképek, színek. História. 2003. (XXV.) 5-6. pp. 16–20. Az indiai civilizáció múltja és jelene. In: Heé Veronika (szerk.): Más kultúrák: az iszlám, India, Kína. Simon Róbert, Puskás Ildikó és Tálas Barna eladásai a Humanista Társadalmi Egyetemen. Budapest. 2004. Humanista Társadalmi Egyetem. pp. 16–35. Fordítások Hahn István (összeáll.): Olvasókönyv I-II. Budapest. 1979. Tankönyvkiadó. (Ebben: Állam és társadalom az ókori Indiában. Óind szövegek magyarázata és fordítása. Dígha Nikája 3. 80. skk; Mahábhárata 12.59.5.; Rigvéda X. 90.) pp. 155–172. Hahn István (szerk.): Róma istenei. Budapest. 1975. Gondolat. (Dionysios Halicarnassensis: pp. 69–71., 73-75., 76-78., 78-79.; Plutarchus: 40., 41-42., 119-120., 120-121.; Strabo: 80-81.) Bhaksí, Csandrakánt: Haj. (novellafordítás) In: Égtájak. 1978-79. [Szerk.: Gy. Horváth László.] Budapest. 1979. Európa. pp. 29–38. G. M. Bongard-Levin, E. A. Grantovszkij: Szkíthiától Indiáig. Az ősárja történelem talányai. Budapest. 1981. Gondolat. 222 p. (Név- és szómagyarázatok, bibliográfiai kiegészítés: pp. 195–220.) K. A. Antonova, G. M. Bongard-Levin, K. K. Kotovszkij: India története. Budapest. 1981. Gondolat-Kossuth. 613 p., 24 t. (Ebből ford.: Ókor és középkor: pp. 5–209.; Megjegyzések az indiai szóanyag átírásához: pp. 5–6.; Rövidítések; Szó- és névmagyarázat; Név- és tárgymutató; Bibliográfiai ajánlás: pp. 489–609.) D. Oates – J. Oates: A civilizáció hajnala. Budapest. 1983. Helikon. 150 p. (A múlt születése) A tökéletes feleség. XX. századi indiai elbeszélések. (Ford. Sinka Erikával). Budapest. 1985. Európa. 282 p. (Ford.: 13-133., 183-266.; Utószó és életrajzi jegyzetek: pp. 267–280.) Szaraszvati Ammá, K.: A tökéletes feleség. Rakéta Regényújság. 1987. (XIV.) 23. pp. 11­-13.