A MÁV 815 sorozat a Stadler Rail által a MÁV-START részére gyártott emeletes villamos motorvonat, a Stadler KISS harmadik generációs alsorozata. Magyarországon 2020. március 15-én álltak először forgalomba.

Neve Az eredeti „DOSTO” név a német Doppelstock, azaz duplatörzsű, emeletes szóból származik. 2010 szeptembere óta a Stadler a vonatot „KISS”-nek nevezi, ami a Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug rövidítése, ami „komfortos, innovatív, vágtázni képes elővárosi vonat”-ot jelent.

A vágtázó képesség azt jelenti, hogy a vonat képes rövid ideig, néhány percig akár 6000 kW teljesítményt is leadni, amivel megelőzhet más vonatokat rövid nagyobb sebességű pályaszakaszokon.

A Stadler FLIRT motorvonatok modulrendszerű felépítésének elve alapján továbbfejlesztett technológia szerint, a motorvonatot tervező mérnökök törekedtek az alumínium járműszerkezet és a belső berendezések kialakítása során a vasúti űrszelvény adottságain belül rendelkezésre álló tér maximális kihasználására.Laczó Ferenc, Gerzner-Vágó Bernadett - FLIRT generációk, egy járműcsalád a GTW-től a nagysebességű motorvonatig (Vasútgépészet, 2015/4)

Története A MÁV-Start 2017-ben kötött keretszerződést a Stadlerral maximum 40 darab 6 részes elővárosi motorvonat beszerzésére, amelyből első részletként 11 darabot hívtak le a és vonalakra, ezt 2018-ban további 8 darab követte, végül 2019-ben lehívták az opciós mennyiségből hátralevő további 21 motorvonatot.Dunai Zoltán, Kiss Csaba - Bemutatjuk a MÁV START Zrt. nagykapacitású járműbeszerzési tenderére adott győztes Stadler választ, a KISS emeletes villamos motorvonatot (Vasútgépészet, 2019/2) Az első legyártott példányok 2019 nyarán érkeztek a MÁV-Starthoz, ahol futáspróbákon és engedélyeztetési eljáráson vettek részt.

Az első szerelvény 2020. március 15-én állt forgalomba a on. A teljes 40 darabos sorozat leszállítása várhatóan 2022 végéig történik meg.https://www.origo.hu/itthon/20200131-marciustol-jar-az-elso-emeletes-vonat.html 2020. március 16-án a COVID-koronavírus-járvány miatt elrendelt magyarországi határzár bevezetése okán a Stadler hazarendelte külföldi munkavállalóit, így mivel nem tudják biztosítani a kellő műszaki felügyeletet, a KISS motorvonatok üzeme március 17-étől augusztus 23-ig szünetelt. 2020. augusztus 24 óta újból járnak a magyar vasútvonalakon. Amennyiben mind a 40 motorvonat forgalomba áll, a tervek szerint a és számú vonalak kivételével minden Budapestet érintő villamosított vasútvonalon közlekedni fognak. 2022. szeptember 30-án megérkezett a sorozat negyvenedik tagja. A motorvonatok hosszú távon az , a , a , a , a , a és a menetrendi forgalmában vesznek részt. A karbantartásuk az Istvántelki Főműhely felújított csarnokaiban történik.KISS-flotta: pipa! (Indóház Online, 2022.09.30) A nagykapacitású motorvonatok beszerzését az Európai Unió 228 milliárd forint értékben támogatta.Vége a MÁV emeletesvonat-beszerzésének - HVG, 2023.02.15.

Jegyzetek

Képek

További információk

Kategória:Stadler Rail motorvonatok Kategória:Kétszintes motorvonatok Kategória:Magyar villamos motorvonatok