A 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája a harmadik UEFA Nemzetek Ligája volt, amely az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagsággal rendelkező 55 ország felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehetett részt. A csoportkör mérkőzéseit 2022 júniusában és szeptemberében, az egyenes kieséses szakaszt 2023 júniusában, az osztályozókat 2024 márciusában játszották.
Lebonyolítás Az 55 UEFA-tagország nemzeti válogatottjait négy ligára osztották, az A, B és C ligákban 16 csapat, ezeken belül négy csoportban, egyenként négy csapat szerepelt. A D ligában 7 csapat vett részt, amelyet két csoportra osztottak, az egyikben négy, a másikba három csapat szerepelt. A csapatok a 2020–2021-es kiírás összesített rangsora alapján kerültek az egyes ligákba. Mindegyik csapat hat mérkőzést játszott a csoportjában, kivéve a D liga egyik csoportját, amelyek csak négyet. A csapatok oda-visszavágós körmérkőzést játszottak dupla játéknapokon 2022 júniusában és szeptemberében.
Az A liga négy csoportjának győztese jutott be a 2023 júniusában rendezendő egyenes kieséses szakaszba, ahol négy mérkőzés volt: két elődöntő, a bronzmérkőzés és a döntő. Az elődöntők párosítását sorsolással döntötték el. A négyes döntő helyszínét a négy továbbjutó csapat közül választották ki. Az A liga győztese nyerte az UEFA Nemzetek Ligáját.
A csapatok a helyezések alapján feljutottak, illetve kiestek a magasabb, illetve az alacsonyabb ligába. Három ligából, a B, C és D ligákból a csoportgyőztesek feljutottak, míg az A és B ligákban a csoportutolsók kiestek. Miután a C ligában négy csoport volt, a D ligában pedig kettő, ezért a C ligában eredetileg a kieső két csapatot osztályozóval döntötték volna el 2024 márciusában. Azonban Oroszország folyamatban lévő felfüggesztése és a C liga 16 csapatos létszámának biztosítása érdekében az összesített rangsor alapján csak az utolsó két csapat játszott osztályozót. Oroszországot kizárták a 2024–25-ös kiírásból. Az osztályozón a magasabban rangsorolt csapat játszott pályaválasztóként a második mérkőzésen.
Rangsorolás a csoportban Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal állt egy csoportban, a sorrendet a következő pontok alapján határozták meg: több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken; jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken; több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken; Ha az 1–4. pontok alapján a csapatok továbbra is azonosan állnak, akkor az 1–4. pontokat újra alkalmazni kell ameddig a sorrend nem dönthető el. Ha ez sem dönt, akkor a 5–11. pontok döntenek a sorrendről; jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen; több szerzett gól az összes mérkőzésen; több idegenben szerzett gól az összes mérkőzésen; több győzelem az összes mérkőzésen; több idegenben szerzett győzelem az összes mérkőzésen; alacsonyabb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap); jobb helyezés a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája kiemelésekor. Megjegyzés
Rangsorolás a ligában A csapatok ligában elfoglalt helyezéseit a következő pontok alapján határozták meg: helyezés a csoportban; magasabb pontszám; jobb gólkülönbség; több szerzett gól; több idegenben szerzett gól; több győzelem; több idegenben szerzett győzelem; alacsonyabb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap); jobb helyezés a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája kiemelésekor.
A B és D ligában lévő csapatok rangsorolásához a negyedik helyezettek elleni eredményeket nem kellett figyelembe venni.
A Nemzetek Ligája döntője után az első négy csapat esetében a következő lesz a sorrend: A döntő győztese az 1. helyezett A döntő vesztese a 2. helyezett A bronzmérkőzés győztese a 3. helyezett A bronzmérkőzés vesztese a 4. helyezett
Összesített rangsorolás Az összesített rangsorolást a következők alapján állapították meg: Az A liga 16 csapata az 1–16. helyezést kapta, a ligában elfoglalt helyezése szerint. A B liga 16 csapata a 17–32. helyezést kapta, a ligában elfoglalt helyezése szerint. A C liga 16 csapata a 33–48. helyezést kapta, a ligában elfoglalt helyezése szerint. A D liga 7 csapata a 49–55. helyezést kapta, a ligában elfoglalt helyezése szerint. A 2024-es Európa-bajnokság selejtezője
A selejtező csoportköre 2023 márciusától novemberig tartott, egyúttal döntött arról, hogy a 23-ból melyik 20 csapat jutott ki közvetlenül a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra és csatlakozott a rendező Németországhoz. A Nemzetek Ligája csoportköreinek befejezése után az 54 csapatot 10 csoportba sorsolták, melyből 6 darab ötcsapatos, 4 darab hatcsapatos volt. Az UEFA Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutó csapatok ötcsapatos csoportba kerültek. A sorsoláshoz a kiemelés a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorolása szerint történt.
A selejtező csoportkörét követően a maradék három helyet pótselejtezőn döntötték el, amelyre 2024 márciusában került sor. A pótselejtezőre 12 csapat jutott be a Nemzetek Ligája eredményeinek alapján. A csapatokat 3 ágra osztották el, mindegyik ágon négy csapat szerepelt, mindegyik ágról egy csapat jutott ki az Eb-re. A Nemzetek Ligája A, B és C ligáinak csoportgyőztesei automatikusan pótselejtezős kvótát kaptak a saját ligájuk ágára, kivéve ha a selejtezőből kijutottak az Eb-re. Ha egy csoportgyőztes már kijutott az Eb-re, akkor helyette az ugyanabban a ligában legmagasabban rangsorolt csapat kapta a kvótát. Ha már nem volt elég csapat a ligában, akkor először a D liga legjobb csoportgyőztese kapott kvótát, kivéve ha a selejtezőből kijutott az Eb-re. A maradék kvótákat a Nemzetek Ligája összesített rangsorában soron következő legmagasabban rangsorolt csapatok kapták. Azonban a B és C liga csoportgyőztesei nem játszhattak egy magasabb ligában lévő csapattal. Az UEFA az ágak kialakításához fenntartotta a sorsolás lehetőségét is, ha a csapatokat a ligáiktól eltérő ágra kellett helyezni.
A pótselejtező három ága egyenként két elődöntőből és egy döntőből állt (a két elődöntő győztese között). Az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán. A döntők helyszíneit a két elődöntő párosításából sorsolták. A pótselejtező három ágának három győztese kijutott az Európa-bajnokságra.
Naptár Az alábbi táblázat tartalmazza a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligájának naptárát. Mivel a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot az év végén rendezték, a csoportkör mérkőzéseit 2022 júniusában és szeptemberében játszották. A C liga osztályozó mérkőzéseit ugyanakkor játszották, amikor a 2024-es Európa-bajnokság pótselejtezőit.
Szakasz Forduló Dátum Csoportkör 1. játéknap 2022. június 2–4. 2. játéknap 2022. június 5–8. 3. játéknap 2022. június 8–11. 4. játéknap 2022. június 12–14. 5. játéknap 2022. szeptember 22–24. 6. játéknap 2022. szeptember 25–27. Egyenes kieséses szakasz Elődöntők 2023. június 14–15. Bronzmérkőzés2023. június 18. Döntő Osztályozó 1. mérkőzés 2024. március 21–23. 2. mérkőzés 2024. március 24–26.
Kiemelés
Az UEFA mind az 55 tagországa részt vett a sorozatban. Egy ligával lejjebb kerültek azok a csapatok, amelyek a 2020–2021-es kiírásban az utolsó helyen végeztek az A és B ligában, továbbá a C liga osztályozóinak vesztes csapatai. Egy ligával feljebb kerültek a B, C és D liga csoportgyőztesei. A többi csapat ugyanabban a ligában maradt.
Az UEFA Végrehajtó Bizottsága 2021. szeptember 22-én a Chișinăuban tartott ülésén jóváhagyta a kiemelést és a sorsolás rendjét.
A csapatok az egyes ligákban a következők szerint vesznek részt a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján:
+ Magyarázat Az előző kiírásból feljutott Az előző kiírásból kiesett
+ A liga Kalap Csapat 1 1. 2. 3. 4. 2 5. 6. 7. 8. 3 9. 10. 11. 12. 4 13. 14. 15. 16.+ B liga Kalap Csapat 1 17. 18. 19. 20. 2 21. 22. 23. 24. 3 25. 26. 27. 28. 4 29. 30. 31. 32.+ C liga Kalap Csapat 1 33. 34. 35. 36. 2 37. 38. 39. 40. 3 41. 42. 43. 44. 4 45. 46. 47. 48.+ D liga Kalap Csapat 1 49. 50. 51. 52. 2 53. 54. 55.
A csoportok sorsolását Nyonban, Svájcban tartották 2021. december 16-án, közép-európai idő szerint 18 órától. A sorsolás eredeti helyszíne Montreux lett volna.
Mivel a mérkőzéseket júniusban és szeptemberben játszották, ezért nem volt a téli helyszínekre vonatkozó korlátozás. Politikai okok miatt Oroszország és Ukrajna nem kerülhetett azonos csoportba. A földrajzi távolság és az ebből következő hosszú utazás miatt csoportonként legfeljebb egy párosítás lehetett a következőkből: Andorra és Kazahsztán, Málta és Kazahsztán, Észak-Írország és Kazahsztán, Gibraltár és Azerbajdzsán, Örményország és Izland, Izrael és Izland.
A liga
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
Egyenes kieséses szakasz
Az egyenes kieséses szakaszban a Nemzetek Ligája A ligájának négy csoportgyőztese vesz részt. Az egyenes kieséses szakasz 4 mérkőzésből áll: két elődöntő, a bronzmérkőzés és a döntő. A párosításokat 2023. január 25-én sorsolták, kiemelés nem volt. A rendező csapat az 1. elődöntő pályaválasztója. A bronzmérkőzés és a döntő hivatalos pályaválasztói az 1. elődöntő résztvevői. Ágrajz
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
B liga
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
C liga
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
A negyedik helyezettek rangsora
Osztályozó
D liga
1. csoport
2. csoport
Összesített rangsor A csapatok eredményei alapján alakult ki a torna végeredménye. A végeredmény alapján történt a csapatok kiemelése a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásához. A liga B liga C liga D liga
2024-es Európa-bajnokság, pótselejtezők
Azok a csapatok, amelyek a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjéből nem jutnak ki az Eb-re, pótselejtezőn szerezhetnek részvételi jogot. A Nemzetek Ligája A, B és C ligája egy helyet biztosít a maradék három kiadó helyre. A ligákból az a legjobb négy csapat, amely nem jut ki az Európa-bajnokságra részt vehet a pótselejtezőn, melyeket 2024 márciusában játszanak. Elsősorban a ligák csoportgyőztesei játszhatnak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már a Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga következő legjobb helyezettje kap helyet a pótselejtezőben. Ha valamelyik ligából kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor először a D liga legjobb csoportgyőztese kap kvótát, kivéve ha kijut a selejtezőn. Ezt követően a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapják.
Megjegyzések
Jegyzetek
UEFA Nemzetek Ligája UEFA Nemzetek Ligája