Kassai Ferenc (Budapest, 1932. szeptember 12. – Budapest, 1974. december 4.) újságíró, költő, szerkesztő, Tarján György (1909–1988) szülész-nőgyógyász, énekes-színész és Tarján Imre (1910–1969) újságíró unokaöccse.
Élete Kassai László és Tarján Éva (1908–1995) fiaként született zsidó családban. Nagyapja Tarján Leó (1880–1943) ügyvéd, kormányfőtanácsos, Debrecen tiszteletbeli főügyésze volt.
1957-től dolgozott a sajtóban. Kezdetben a Nehézipari Minisztérium sajtóosztályának, majd a Kossuth Kiadónak volt munkatársa. 1960 és 1969 között a Szovjetunió című lapot szerkesztette. 1971 és 1973 között a Néphadsereg című lap szerkesztőségében dolgozott, majd a Családi Lap munkatársa lett. Utolsó hónapjaiban a Szputnyik magyar nyelvű szerkesztőségének olvasószerkesztője volt. Fordításai is megjelentek, elsősorban szovjet szerzők műveiből.
A budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Főbb művei
Fantasztikus krónika (Budapest, 1963) Telecselovek (Fantasztyicseszkaja Hronika, Moszkva, 1965) Bolygó utca (posztumusz versek, Budapest, 1978)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar költők Kategória:1932-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar olvasószerkesztők Kategória:Könyvkiadói szerkesztők