A harmadik keresztes hadjárat (1189–1192) a nyugati kereszténység három leghatalmasabb államának (Anjou Anglia, Capeting Franciaország, Német-római Birodalom) kísérlete volt a Szentföld visszahódítására a Jeruzsálemi Királyság hadseregének megsemmisülése és a főváros eleste után (1187). A próbálkozás részben sikerült, mivel bevettek két fontos várost, Akkót és Jaffát, és Szaladin ajjúbida szultán sok korábbi győzelmét visszájára fordították, magát Jeruzsálemet azonban nem tudták elfoglalni, márpedig ez lett volna a hadjárat legfőbb politikai és vallási célja.
A második keresztes hadjárat (1147–1149) kudarca után a zengida dinasztia uralkodott az egyesített Szírián, és harcban állt a fátimida Egyiptom kalifáival. Végül Szaladinnak sikerült uralma alá vonni mind Egyiptomot, mind Szíriát, megnövekedett politikai és katonai erejével 1187-ben diadalmaskodott a keresztes államok felett, és megszállta Jeruzsálemet. II. Henrik angol és II. Fülöp francia király viszálykodásuknak véget vetve új keresztes hadjáratra szánta el magát. Henrik 1189. július 6-án bekövetkezett halála után az angol korona fiára, Oroszlánszívű Richárdra szállt, és az angol keresztes kontingens irányítása is az ő kezébe került. Barbarossa Frigyes, az idős német császár is engedett a fegyverbe hívásnak, és nagy létszámú hadsereget vezetett át a Balkánon és Anatólián. A rúmi szeldzsuk szultanátus felett aratott győzelmek után azonban 1190. június 10-én belefulladt egy folyóba, és nem érhetett el a Szentföldre. Halála nagy elkeseredést váltott ki a német keresztesek között, a legtöbbjük visszafordult, és hazament.
Miután az egyesült keresztes had kiverte a muszlimokat Akkóból, Fülöp – akárcsak a megmaradt német kontingens parancsnoka, V. Lipót osztrák herceg – 1191 augusztusában elhagyta a Szentföldet. 1192. szeptember 2-án Richárd és Szaladin megkötötte a jaffai egyezményt, amelynek értelmében Jeruzsálem muszlim fennhatóság alatt maradt, de fegyvertelen keresztény zarándokok és kereskedők szabadon látogathatták a várost. Richárd 1192. október 9-én utazott el Palesztinából. A harmadik keresztes hadjárat részsikerei lehetővé tették, hogy Cipruson és a szíriai partvidéken továbbra is keresztény államalakulatok működjenek.
Jeruzsálem elfoglalásának kudarca váltotta ki a negyedik keresztes hadjáratot (1202–1204), ám az európaiaknak csupán a hatodik keresztes hadjárat során, 1229-ben sikerült rövid időre visszanyerni a fennhatóságot a főváros felett.
Az előzmények
bélyegkép|jobbra|200px|A keresztes államok a hadjárat kezdetén
IV. Balduin jeruzsálemi király 1185-ben bekövetkezett halála után unokaöccse, V. Balduin vette át az uralkodást, akit nagybátyja már 1183-ban társkirállyá koronázott. III. Rajmund tripoliszi gróf lett a régens a gyermekkorú V. Balduin mellett. 1186-ban azonban V. Balduin is meghalt, mielőtt betöltötte volna kilencedik esztendejét, és anyja, IV. Balduin nővére, Szibilla hercegnő, valamint férje, Lusignan Guidó követte a trónon. Szibilláék szövetségese, Châtillon Rajnald, Oultrejourdain ura rátámadt egy Egyiptomból Szíriába tartó gazdag tevekaravánra, a kereskedőket bebörtönözte, és ezzel megszegte a Jeruzsálemi Királyság és Szaladin között fennálló fegyverszünetet. Szaladin követelte, hogy szolgáltassák vissza a foglyokat és rakományukat. Guidó király azonban hiába kérte Rajnaldot, hogy teljesítse a szultán ultimátumát.
Châtillon Rajnaldnak nem ez volt az első erőszakos cselekedete, de ez szolgáltatott ürügyet Szaladinnak arra, hogy megtámadja a Jeruzsálemi Királyságot: 1187-ben ostrom alá vette Tibériás városát. Tripoliszi Rajmund, a város ura türelmet javasolt ugyan, de Guidó király Rajnald ösztönzésére összegyűjtötte hadát, és megindult a Tibériás melletti Hattín felé. A szárazságtól és vízhiánytól szenvedő jeruzsálemi haderő összecsapott Szaladin seregével, és jóformán teljesen megsemmisült a hattíni ütközetben (1187. július).
A foglyul ejtett Guidót és Rajnaldot Szaladin sátrába vitték, ahol a királyt hűtött vízzel kínálták. Guidó továbbadta a kupát Rajnaldnak. Mivel Rajnald a vizet Guidótól, és nem közvetlenül Szaladintól kapta, az utóbbinak nem kellett kiterjesztenie a vendégbarátságot az álnok Rajnaldra (ellenkező esetben a szokás azt diktálta, hogy kíméljék meg az életét). Amikor Rajnald átvette Guidótól a kupát, a szultán így szólt: „te adtál neki italt, nem én”, és lecsapta Rajnald fejét, ahogy már évekkel korábban megfogadta. Guidó királyt Damaszkuszba küldette, és később váltságdíj fejében szabadon bocsátotta.
1187 végére Szaladin bevette Akkót és Jeruzsálemet. Állítólag III. Orbán pápa belehalt a sokkba, amikor 1187 októberében hírét vette a megsemmisítő hattíni vereségnek.
VIII. Gergely, az új pápa Audita tremendi kezdetű bullájában (1187. október 29.) az európai keresztények bűneinek megtorlásaként értelmezte Jeruzsálem elestét, és új keresztes hadjáratot hirdetett.
Barbarossa Frigyes hadjárata Frigyes hadjárata „az addigi legaprólékosabban tervezett és szervezett vállalkozás” volt. A császár hatvanhat évesen vágott neki az útnak. Két korabeli beszámoló maradt fenn az expedíciójáról: a Historia de expeditione Friderici imperatoris („Frigyes császár hadjáratának története”) és a Historia peregrinorum („A zarándokok története”).
A kereszt felvétele bélyegkép|jobbra|170px|Barbarossa mint keresztes 1187. október 27-én, alig három héttel Jeruzsálem elfoglalása után VIII. Gergely körlevelet küldött a német episzkopátusnak, amelyben beszámolt pápává választásáról, és utasította a püspököket, hogy bírják rá a német nemességet az új keresztes hadjáratra. November 23. táján Frigyes leveleket kapott a keresztes államok uraitól, amelyben arra buzdították, hogy siessen segítségükre.
November 11-én Marcyi Henriket, Albano bíboros érsekét a pápa megbízta, hogy hirdessen keresztes hadjáratot Németországban. Henrik strasbourgi püspökkel szentbeszédet tartott Frigyes és a strasbourgi gyülekezet előtt. A városban ötszáz lovag nyomban felvette a keresztet, de Frigyes egyelőre halogatta a dolgot, Fülöp kölni érsekkel való konfliktusára hivatkozva. Mindenesetre követeket küldött Fülöp Ágost francia királyhoz, aki akkoriban a szövetségese volt, és a kereszt felvételére biztatta. December 25-én a két uralkodó személyesen is találkozott Ivois és Mouzon határán, Marcyi Henrik és Jósiás türoszi érsek jelenlétében, de Frigyesnek nem sikerült rábírnia Fülöpöt a hadjárat megindítására, mert a francia király éppen háborúban állt Angliával.
1188. március 27-én Frigyes birodalmi gyűlést tartott Mainzban, amelyet célja után „Krisztus tanácsülésének” nevezett, mondván, nem ő, hanem maga Jézus elnököl rajta. A kölni érsek meghódolt előtte, s ezzel béke lett a birodalomban. Gottfried würzburgi püspök tartotta a keresztes prédikációt, és Frigyes az egybegyűltek kérésére felvette a keresztet. Példáját követte fia, VI. Frigyes sváb herceg, Frigyes cseh fejedelem (ő azonban a hadjárat kezdete előtt meghalt), V. Lipót osztrák herceg, III. Lajos türingiai tartománygróf és más főnemesek.
Miután felvette a keresztet, Frigyes a pápa utasításának megfelelően meghirdette az „általános hadjáratot a pogányok ellen”. 1188. április 17. és 1189. április 8. közöttre jelölte ki a felkészülés időszakát, és elrendelte, hogy a hadsereg 1189. április 23-ára, Szent György napjára gyűljön össze Regensburgban. Megakadályozandó, hogy a had fegyelmezetlen csőcselékké zülljön, minden résztvevőnek legalább három márkát kellett magával vinnie, amiből abban a korban egy ember két évig fenntarthatta magát. Ahogyan az Itinerarium regis Ricardi fogalmaz: a Nyugat leghatalmasabb uralkodója „átvette a keresztény világ ügyeinek kezelését”.
A zsidók megoltalmazása Frigyes Strasbourgban kisebb adót rótt ki a németországi zsidó közösségre, hogy a hadjárat költségeit előteremtse. A zsidóságot személyes oltalma alá vette, és megtiltotta, hogy bárki a zsidók ellen prédikáljon, az első és a második keresztes hadjáratot ugyanis féktelen zsidóellenes erőszakhullám kísérte Németország-szerte. (A harmadik hadjárat során azután inkább Angliában történtek tömegmészárlások.) Frigyes végül sikeresen megakadályozta az atrocitások megismétlődését.
1188. január 29-én a csőcselék betört a mainzi zsidónegyedbe, és sok lakos Münzenberg császári várába menekült. További incidensekre került sor márciusban, a „Krisztus tanácsülése” idején. A mainzi Moses ha-Cohen rabbi szerint kisebb incidensek szinte azonnal kitörtek, amint a résztvevők érkezni kezdtek a birodalmi gyűlésre. Március 26-án a csőcselék behatolt a zsidónegyedbe, de Kaldeni Henrik birodalmi marsall szétzavarta őket. A rabbi találkozót kért a császártól, minek eredményeképpen Frigyes ediktumban tiltotta meg, és megcsonkítást vagy kivégzést helyezett kilátásba a zsidók bántalmazása vagy meggyilkolása esetére. Március 29-én Frigyes és a rabbi együtt lovagolt végig az utcákon, jelezve, hogy a zsidóság az uralkodó oltalma alatt áll. A januárban elmenekült zsidók április végére visszatértek a városba.
Diplomáciai előkészületek A strasbourgi gyűlés után Frigyes követeket küldött előre, hogy útjának zavartalanságát biztosítsák: Konrád mainzi érsek Magyarországra, Wiesenbachi Gottfried II. Kilidzs Arszlánhoz, a rúmi szultanátusba, egy ismeretlen nevű legátus pedig a Bizánci Birodalomba ment. Lehetséges, hogy I. Leó örmény király udvarába is érkeztek megbízottak.
Mivel Frigyes még 1175-ben barátsági szerződést írt alá Szaladinnal, szükségét érezte, hogy értesítse a szultánt az egyezség felbontásáról. 1188. május 26-án II. Henrik dietzi gróf útján ultimátumot nyújtott be Szaladinnak. Megparancsolta a szultánnak, hogy vonuljon vissza a megszállt területekről, szolgáltassa vissza a szent keresztet a Szent Sír-templomnak, és fizessen kárpótlást a hódításai során meggyilkolt keresztényekért, különben ő, Frigyes felrúgja a szerződésüket.
1188 karácsonya után pár nappal Frigyes magyar, bizánci, szerb, szeldzsuk, sőt talán ajjúbida követeket is fogadott Nürnbergben. A magyarok és a szeldzsukok megígérték, hogy élelmet és szabad átvonulást biztosítanak a keresztes seregnek. Nemanja István szerb fejedelem követe közölte, hogy a fejedelem fogadni fogja Frigyest nisszai udvarában. Kamaterósz János bizánci követtel is megegyeztek, de Gottfried würzburgi püspöknek, Sváb Frigyesnek és Ausztriai Lipótnak esküt kellett tennie, hogy a keresztesek fegyelmezetten fognak viselkedni. Hermann münsteri püspököt, III. Rupert nassaui grófot és Markward von Neuenburg birodalmi kancellárt nagy kísérettel előreküldték, hogy tegyék meg az előkészületeket Bizáncban.
A hadsereg összegyűjtése 1187 decemberében, a strasbourgi gyűlésen Gottfried würzburgi püspök arra biztatta Frigyest, hogy ne szárazföldi, hanem tengeri úton szállítsa át hadseregét a Szentföldre. Frigyes elutasította a kérést, III. Kelemen pápa pedig egyenesen utasította Gottfriedot, hogy többé ne hozza szóba a dolgot. Végül sok német így sem Regensburgba ment, hanem Szicíliába, azt remélve, hogy a saját erejükből is áthajózhatnak Palesztinába. Frigyes levelet küldött II. Vilmos szicíliai királynak, amelyben arra kérte, hogy akadályozza meg az ilyen próbálkozásokat. Lehet, hogy a császár és a pápa attól tartott, Szaladin nemsokára az összes tengeri kikötővárost elfoglalja.
A három uralkodó közül Frigyes vágott neki elsőként a szentföldi útnak. 1189. április 15-én Hagenauban szimbolikusan átvette a zarándokbotot és -tarisznyát. Valamikor május 7. és 11. között érkezett meg Regensburgba. A hadsereg május 1-jén kezdett gyülekezni. A császár állítólag csalódott volt a kis haderő láttán, amely fogadta, s csak azért nem állította le az egész vállalkozást, mert megtudta, hogy egy nemzetközi had már előrevonult a magyar határhoz, ott várja a birodalmi sereg érkezését.