A vallásháború olyan fegyveres konfliktus, amelyben vallási identitások, intézmények, célok, eszmék vagy legitimációk jelentős szerepet játszanak. A fogalom nem jelenti szükségképpen azt, hogy a konfliktusnak kizárólag vallási oka volt: a történeti vallásháborúkban a vallási tényezők gyakran dinasztikus, területi, rendi, gazdasági, etnikai vagy geopolitikai érdekekkel kapcsolódtak össze.William T. Cavanaugh: The Myth of Religious Violence: Secular Ideology and the Roots of Modern Conflict. Oxford University Press, Oxford, 2009.James Turner Johnson: The Holy War Idea in Western and Islamic Traditions. Pennsylvania State University Press, University Park, 1997. A modern történetírásban ezért vita tárgya, hogy egy adott konfliktusban a vallási motívumok, a politikai hatalomgyakorlás, a társadalmi érdekek vagy az államépítési folyamatok milyen arányban játszottak szerepet.Geoffrey Parker szerk.: The Thirty Years' War. 2. kiadás. Routledge, London–New York, 1997.Peter H. Wilson: Europe's Tragedy: A History of the Thirty Years War. Allen Lane, London, 2009.
bélyegkép|A Szent Bertalan-éjszaka a francia vallásháborúk egyik legismertebb eseménye. A konfliktusban felekezeti, dinasztikus és politikai tényezők egyaránt szerepet játszottak. bélyegkép|300x300px|A fehérhegyi csata a harmincéves háború korai, cseh–habsburg szakaszának döntő ütközete volt. bélyegkép|405x405px|Az Oszmán Birodalom és a Szafavida Birodalom háborúiban a szunnita–síita szembenállás területi és dinasztikus hatalmi érdekekkel kapcsolódott össze. A vallásháború nem azonos sem a szent háborúval, sem az igazságos háborúval. A szent háború olyan fegyveres vállalkozás, amelyet vallási kötelességként, isteni parancsként, szakrális célért vagy üdvösségi jelentőséggel ruháznak fel. Az igazságos háború ezzel szemben erkölcsteológiai és jogfilozófiai kategória: azt vizsgálja, hogy milyen feltételek mellett lehet egy háború megindítása vagy a hadviselés módja erkölcsileg megengedhető. A keresztény bellum iustum hagyomány különösen Ágoston, Gratianus és Aquinói Szent Tamás műveiben vált a háború korlátozásának egyik nyugati erkölcsi-jogi keretévé; nem azonos a keresztes hadjáratok szakrális nyelvével.Seth Lazar: „War”. In: Edward N. Zalta – Uri Nodelman szerk.: The Stanford Encyclopedia of Philosophy. 2020. https://plato.stanford.edu/entries/war/Frederick H. Russell: The Just War in the Middle Ages. Cambridge University Press, Cambridge, 1975.
A vallásháború fogalmát leggyakrabban a középkori keresztes hadjáratokra, az iszlám korai hódításaira és a 16–17. századi európai felekezeti háborúkra alkalmazzák. A szűkebb európai használatban a „vallásháborúk” kifejezés elsősorban a reformáció és ellenreformáció korának háborúit jelöli, például a francia vallásháborúkat, a schmalkaldeni háborút, a németalföldi szabadságharc egyes szakaszait és a harmincéves háborút.Mack P. Holt: The French Wars of Religion, 1562–1629. 2. kiadás. Cambridge University Press, Cambridge, 2005.Benjamin J. Kaplan: Divided by Faith: Religious Conflict and the Practice of Toleration in Early Modern Europe. Harvard University Press, Cambridge, 2007.
Fogalmi elhatárolások Vallásháború és felekezeti háború A vallásháború tág történeti kategória. Ide sorolhatók azok a háborúk, amelyekben vallási célok, identitások, szent helyek, hittani ellentétek, vallási jogrendek, egyházi intézmények vagy szakrális legitimációk jelentős szerepet játszottak. A vallási dimenzió jelenléte azonban nem jelenti azt, hogy a konfliktus minden más oka másodlagos vagy puszta ürügy lett volna. A premodern társadalmakban a vallás gyakran a politikai közösség, a jogrend, az uralkodói legitimitás és a társadalmi identitás része volt; ezért a vallási és politikai szempontok sok esetben nem választhatók szét a modern szekuláris kategóriák szerint.
A felekezeti háború a vallásháború egyik sajátos formája. A kifejezést különösen a reformáció utáni európai konfliktusokra használják, amelyekben katolikus, lutheránus, református, anglikán vagy más keresztény felekezeti identitások álltak szemben egymással. Ezek a háborúk rendszerint nem kizárólag dogmatikai vitákból fakadtak: a fejedelmi szuverenitás, a rendi jogok, a dinasztikus öröklés, a városi autonómia, a külpolitikai szövetségek és az államépítés is meghatározó szerepet játszott.
Szent háború A szent háború olyan háború, amelyet a résztvevők vallási szempontból különleges, szakrális jelentőséggel ruháznak fel. A szent háborúban a fegyveres cselekmény nem csupán politikai vagy katonai eszköz, hanem vallási kötelesség, szent hely védelme, isteni parancs teljesítése, bűnbánati vállalkozás vagy a vallási közösség megóvásának eszköze lehet. A kifejezés alkalmazható több vallási hagyományra, de történeti jelentése mindig az adott vallás intézményeihez, jogi gondolkodásához és politikai környezetéhez kötődik.
A nyugati kereszténységben a középkori keresztes hadjáratok a szent háború sajátos formáját alakították ki: pápai felhíváshoz, bűnbánati vagy zarándoklati elemhez, a Szentföld vagy más vallási cél védelméhez és a lovagi hadviseléshez kapcsolódtak.Jonathan Riley-Smith: The Crusades: A History. 2. kiadás. Yale University Press, New Haven–London, 2005.Christopher Tyerman: God's War: A New History of the Crusades. Harvard University Press, Cambridge, 2006. A keresztes eszme nem azonos az ágostoni igazságosháború-elmélettel, bár a középkori kánonjogászok a keresztes háborúk igazolásában gyakran használtak igazságosháború-kategóriákat is, például a jogtalanul elfoglalt keresztény területek visszaszerzésének gondolatát.Norman Housley: Contesting the Crusades. Blackwell, Malden–Oxford, 2006.
Igazságos háború Az igazságos háború nem szent háború, hanem a háború erkölcsi és jogi korlátozásának elmélete. A keresztény hagyományban Ágoston írásai fontos forrást jelentettek, de Ágoston nem dolgozott ki önálló, rendszerezett „szent háború”-tant. A későbbi nyugati hagyomány Ágostonnál találta meg a legitim közhatalom, a jogos ok, a helyes szándék és a békére irányuló cél elemeit.Phillip Wynn: Augustine on War and Military Service. Fortress Press, Minneapolis, 2013. Aquinói Szent Tamás a Summa theologiae II–II. részének 40. kérdésében három feltételt fogalmazott meg: a háborút törvényes közhatalomnak kell viselnie, jogos okból, helyes szándékkal.Aquinói Szent Tamás: Summa theologiae II–II, q. 40, a. 1.
A modern igazságosháború-elmélet többnyire különbséget tesz a háború megindításának joga vagy feltételrendszere (ius ad bellum), a hadviselés közbeni magatartás szabályai (ius in bello) és a háború utáni rendezés igazságossága (ius post bellum) között. A Katolikus Egyház mai katekizmusa a legitim védelem lehetőségét szigorú feltételekhez köti, és a háború elkerülését az állampolgárok és kormányok kötelességeként fogalmazza meg.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2307–2317. https://www.vatican.va/content/catechism/en/part_three/section_two/chapter_two/article_5/iii_safeguarding_peace.html Ez a megközelítés eltér attól a szent háborús gondolattól, amely a háborút vallási kötelességként vagy szakrális vállalkozásként értelmezi.
Dzsihád Az iszlámban a dzsihád eredetileg „erőfeszítést” vagy „küzdelmet” jelent, és vallási, erkölcsi, jogi és katonai értelmezései egyaránt vannak. A klasszikus iszlám jogban a fegyveres dzsihád szabályai részletes jogi keretek között jelentek meg; a jogtudósok különbséget tettek védekező és támadó hadviselés, kollektív és egyéni kötelesség, valamint harcolók és nem harcolók között.Michael Bonner: Jihad in Islamic History: Doctrines and Practice. Princeton University Press, Princeton, 2006.Rudolph Peters: Jihad in Classical and Modern Islam. Markus Wiener, Princeton, 1996. A dzsihád történeti fogalma nem azonosítható egyszerűen a modern „vallásháború” kifejezéssel: az iszlám birodalmak háborúi egyszerre kapcsolódtak vallási jogrendhez, politikai szuverenitáshoz, adóztatáshoz, dinasztikus hatalomhoz és katonai expanzióhoz.Hugh Kennedy: The Great Arab Conquests: How the Spread of Islam Changed the World We Live In. Weidenfeld & Nicolson, London, 2007.
Keresztes hadjárat A keresztes hadjárat a középkori latin kereszténység sajátos intézménye volt. A keresztes háború egyszerre hordozott hadjárati, zarándoklati, bűnbánati, pápai jogi és lovagi elemeket. A keresztes eszme eredetileg a Szentföld és a keleti keresztények védelméhez kapcsolódott, később azonban más hadszínterekre is kiterjedt, például az Ibériai-félszigetre, a Baltikumra, eretnekmozgalmak ellen vagy politikai ellenfelekkel szemben. A keresztes hadjáratok értelmezésében a vallási és politikai tényezők együtt vizsgálandók: a pápai tekintély, a szent helyek, a bűnbánati gyakorlat, a nemesi hadviselés, a földbirtoklás, a kereskedelem és a bizánci–latin viszonyok egyaránt alakították őket.
Módszertani kérdések A vallásháború fogalma történeti és vallástudományi szempontból összetett. A premodern Európában és a Közel-Keleten a vallás nem csupán magánhitet jelentett, hanem közösségi identitást, jogrendet, uralkodói legitimitást, esküt, oktatást, naptárt, rítust és társadalmi rendet is. Emiatt a modern értelemben vett „vallási”, „politikai”, „társadalmi” és „gazdasági” okok sokszor nem különülnek el élesen.
Egy konfliktus vallási retorikája nem bizonyítja önmagában, hogy a háború kizárólag vallási okból tört ki. Ugyanakkor a területi, dinasztikus vagy gazdasági érdekek jelenléte sem teszi automatikusan puszta ürüggyé a vallási motívumokat. A francia vallásháborúkban például a katolikus–hugenotta szembenállás, a királyi hatalom válsága, a nemesi frakciók versengése és a külföldi beavatkozás együtt alakították a konfliktust. A harmincéves háború pedig felekezeti konfliktusként indult a Német-római Birodalmon belül, de európai dinasztikus és nagyhatalmi háborúvá szélesedett, amelyben a katolikus Franciaország a Habsburgok ellen több protestáns hatalommal működött együtt.
A modern kutatásban a „vallásháború” kifejezés használatát több irányból bírálták. Egyes szerzők szerint a kifejezés hajlamos eltúlozni a vallás önálló oksági szerepét, és elfedni az államépítés, az erőforrások, a társadalmi feszültségek vagy a birodalmi terjeszkedés jelentőségét. Más történészek szerint viszont a vallási identitás, az üdvösségre vonatkozó hit, az eretnekség vagy hitetlenség politikai jelentése és a szakrális legitimáció nem pusztán díszítő retorika volt, hanem a szereplők döntéseit és önértelmezését valóságosan formáló tényező.
Vallási háború és háborúetika Kereszténység A keresztény hagyományban a háború és erőszak megítélése nem volt egységes. Az Újszövetségben erős béke- és erőszakmentességi hangsúly található: Jézus a hegyi beszédben a békességszerzőket boldognak nevezi, az ellenség szeretetére szólít fel, és elutasítja a bosszút.Mt 5,9; 5,38–48. Az első századok keresztény szerzői közül többen fenntartásokkal viszonyultak a katonai szolgálathoz, részben a vérontás, részben a római hadsereg császárkultuszhoz és pogány rítusokhoz kapcsolódó gyakorlatai miatt.John Helgeland – Robert J. Daly – J. Patout Burns: Christians and the Military: The Early Experience. Fortress Press, Philadelphia, 1985.
A 4. századtól, a kereszténység birodalmi elfogadottságával a keresztény gondolkodás új helyzetbe került. A közrend, a határvédelem, a közhatalom büntető feladata és az ártatlanok védelme egyre fontosabb kérdéssé vált. Szent Ambrus és Hippói Szent Ágoston a háborút nem kívánatos vagy önmagában jó állapotként, hanem a bűnnel sebzett történelem tragikus jelenségeként értelmezte; ugyanakkor bizonyos esetekben megengedhetőnek tartották a legitim közhatalom által, jogos okból és békére irányuló szándékkal alkalmazott fegyveres erőt.Gregory M. Reichberg: „Norms of War in Roman Catholic Christianity”. In: Vesselin Popovski – Gregory M. Reichberg – Nicholas Turner szerk.: World Religions and Norms of War. United Nations University Press, Tokyo–New York–Paris, 2009, 142–166.