A Bagázs Közhasznú Egyesület egy magyar nonprofit szervezet, amely a roma és nem roma emberek közötti inklúzió előmozdításán dolgozik. Küldetése olyan társadalom építése, amelyben mindenki egyenlő esélyekkel érheti el céljait. Ennek érdekében hosszú távú, komplex programokat valósít meg roma szegregátumokban élő gyerekekkel és felnőttekkel, valamint a helyi intézményekkel és a többségi társadalom szereplőivel együttműködve.

Története

A Bagázs története 2010-ben kezdődött egy nyári táborral a Pest vármegyei Bag romatelepén. Az egyesület alapítója és jelenlegi társelnöke, Both Emőke pártfogó felügyelőként dolgozott a telepen, ahol a magas bűnözési mutatók és a kábítószer-használat problémáival szembesült. A helyi gyermekjóléti szolgálattal együttműködve kéthetes tábort szervezett, amelyben budapesti önkéntesek tartottak készségfejlesztő, sport- és kézműves foglalkozásokat a telepen élő gyerekek számára. A tábor után az önkéntesek rendszeresen visszatértek hétvégi foglalkozásokat tartani.

2011-ben hivatalosan is megalakult a Bagázs Közhasznú Egyesület. A következő években fokozatosan bővültek programjai: elindultak a mentorprogramok, az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) keretében végzett önkéntes tevékenységek, valamint létrejött a Bagázs FC futballcsapat. A szervezet munkája egyre több gyermeket és családot ért el.

2013-ban indult el a felnőtteket célzó mentorprogram, amelyből később a Női Klub fejlődött ki. Ugyanebben az időszakban a Bagázs több vállalati és civil partnerrel alakított ki együttműködést.

A helyi igényekre reagálva jött létre a Jogklinika program, amely a telepen élők jogérvényesítését segíti. Ezt követte az adósságkezelési program, majd 2016-ban a felnőttoktatási kezdeményezés, amely a továbbtanulást, a szakmaszerzést és a munkaerőpiaci érvényesülést támogatja.

A szervezet 2017-ben kezdte meg munkáját a Pest vármegyei Dány roma szegregátumában is, ahol a korábban Bagon kialakított módszertant alkalmazza.

2018-ban Budapesten megnyílt a Bagázs Bazár közösségi tér, amely egyszerre szolgál közösségi helyként, társadalmi vállalkozásként és az egyesület programjainak egyik budapesti bázisaként.

Működése és Programjai A Bagázs jelenleg Bag és Dány roma szegregátumaiban dolgozik. Programjai a helyi szükségletekre épülnek, és a gyerekkortól a felnőttkorig támogatják a résztvevőket. A szervezet kiemelt célja a hátrányok újratermelődésének megelőzése, az oktatási és munkaerőpiaci lehetőségek bővítése, valamint a jogérvényesítés támogatása.

A Bagázs programjai közé tartoznak gyermek- és ifjúsági mentorprogramok, tanulást segítő foglalkozások, korai gyermekfejlesztési programok, adósságkezelési és jogi segítségnyújtási szolgáltatások, valamint a felnőttek készségfejlesztését és munkaerőpiaci integrációját támogató kezdeményezések.

A szervezet munkájában évente mintegy 100–150 önkéntes vesz részt, és körülbelül 250, a telepeken élő gyermekkel és felnőttel dolgozik együtt. A programok megvalósításában közel húsz munkatárs működik közre.

Szponzoraik közé tartozik a BlackRock innovatív laborja és a Morgan Stanley budapesti elemzőközpontja.

Szakmai szemlélete A Bagázs alapelve, hogy nem adományosztással, hanem hosszú távú együttműködéssel és képessé tétellel kíván változást elérni. Programjai mindig helyi igényekre épülnek, és a közösség tagjainak aktív részvételével valósulnak meg. A szervezet kiemelt hangsúlyt fektet az önkéntességre, a hatásmérésre, az átlátható működésre és a rendszerszintű problémák láthatóvá tételére.

Elismerések A Bagázs Jogklinika programja 2016-ban elnyerte a nemzetközi SozialMarie társadalmi innovációs díjat. Ugyanebben az évben a szervezet Civil Díjat kapott a NIOK Alapítványtól. 2021-ben elnyerte az Etikus Adománygyűjtő minősítést, 2023-ban pedig Prima Primissima díjban részesült.

Jövőbeli tervek A Bagon és Dányon élő gyerekek megerősítése azért, hogy javuljon az iskolai teljesítményük, csökkenjenek a hiányzásaik, és a bűnelkövetés helyett is valós alternatívát kapjanak. Ennek érdekében támogatást nyújt a szervezet, hogy a felnőttek megerősödjenek szülői szerepükben. A felnőtteket emellett arra ösztönözik, hogy elérhető célokat tűzzenek ki maguk elé, és meg is valósítsák ezeket (adósságkezelés, munkába elhelyezkedés vagy akár telepről történő kiköltözés). A helyi ellátórendszer tagjaival erősítik az együttműködést, annak érdekében, hogy támogathassák a szakembereket a feladataik egyre hatékonyabb elvégzésében. A helyi szinten megjelenő rendszer anomáliákat azonosítása és kommunikációja, ezek alapján javaslattétel nem csak helyi szinten, hanem rendszerszinten is.

Jegyzetek

Források

További információk A szervezet hivatalos honlapja Bagázs Bazár Közösségi tér „Én a telepen sose hallottam, hogy elmehetnék egyetemre" - 444.hu Youtube csatornája, 2024.04.05.

Kategória:Bag Kategória:Magyarországi szervezetek