Óscar Mingueza García (Santa Perpètua de Mogoda, 1999. május 13. –) spanyol utánpótlás-válogatott labdarúgó, a Crystal Palace játékosa.
Pályafutása FC Barcelona Ifjúsági karrier 2007-ben csatlakozott a La Masia akadémiájához, az összes korosztályos csapatban megfordult, az U7-től a Barca B-ig bezárólag. 2018-ban a Barcelona Juvenil A csapattal megnyerték a 2017–18-as UEFA Ifjúsági Ligát. Húga: Ariadna, szintén labdarúgó, a Barcelona női csapatának tagja. Barca B 2016. július 27-én mutatkozótt be a Llagostera elleni barátságos mérkőzésen. 2018. július 9-én a klub hivatalos honlapján jelentették be, hogy a 2018/19-es szezonban felkerült a csapatba, és 2021-es évig meghosszabbították a szerződését. Augusztus 26-án debütált tétmérkőzésen, kezdőként a CD Alcoyano idegenbeli 3–1-s találkozón.
A felnőttcsapatban 2020. augusztus 8-án nevezték először a felnőttcsapat keretébe, egyben a Bajnokok Ligájában, az SSC Napoli elleni mérkőzésre. Majd a következő idényben, november 24-én az FK Dinamo Kijiv 0–4-s idegenbeli csoportmérkőzés, negyedik játéknapján mutatkozott be hivatalosan a csapatba. A második félidőben egy megcsúsztatott fejesből adott asszisztot, amit az 57. percben Martin Braithwaite váltott gólra. November 29-én játszotta első bajnoki mérkőzését, egy 4–0-s CA Osasuna elleni hazai találkozón.
2021. január 13-án debütált a spanyol Szuperkupában, a Real Sociedad elleni 1–2-s elődöntő mérkőzésen. Négy nappal később a döntőt az Athletic Club ellen játszották. A második félidő elején Sergiño Dest helyett kapott játéklehetőséget. A találkozót 2×15 perc hosszabbítás követte, de a mérkőzést elvesztették. Január 21-én debütált a spanyol kupasorozatban, a UE Cornellà elleni 0–2-s idegenbeli mérkőzésen. Az első gólját március 15-én szerezte meg hazai környezetben, az SD Huesca elleni 4–3-s bajnokin. Az 54. percben Lionel Messi beadását juttatta fejjel a kapuba. Április 10-én játszotta első El Clásico mérkőzését, amelyen az első találatát szerezte a Real Madrid ellen, a 2–1-s idegenbeli bajnokin. Egy héttel később spanyol kupagyőztes lett, mivel a döntőben az Athletic Bilbao csapata felett 4–0-s győzelmet arattak a 2020/21-es kupaidényben.
Április 30-án egy újabb, 2023-nyaráig szóló szerződést kötöttek az együttessel.https://nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-hosszabbitottak-a-sajat-nevelesu-hatveddel-2823731
Mivel a Barcelona kiesett a BL-ből ezáltal, 2022. február 17-én az Európa Ligában is bemutatkozott a 2021/22-es idény kieséses szakaszában az SSC Napoli elleni 1–1-s találkozón.
Celta Vigo 2022. július 31-én négyéves szerződést kötött a Celta Vigo csapatával.Barca: megegyeztek, távozik a katalánok saját nevelésű védője
Augusztus 13-án mutatkozott be a csapatban a 2022/23-as idény nyitófordulójának utolsó perceiben az Espanyol ellen.https://www.transfermarkt.com/celta-de-vigo_rcd-espanyol-barcelona/index/spielbericht/3844091
Crystal Palace 2026. július 9-én a Crystal Palace csapatához igazolt.
A válogatottban Spanyolország U21 2021. március 15-én Luis de la Fuente válogatta be először a csapatba, a 2021-es U21-es Európa-bajnokságra. A legelső nemzetközi mérkőzését 2021. március 27-én játszotta, az Olaszország U21-es válogatottja elleni döntetlenen. A találkozó utolsó perceiben egyből kiállította a játékvezető.
Spanyolország U23 / Olimpia 2021. június 29-én beválogatták a csapat 22-fős keretébe a Tokióban megrendezett, 2020 évi nyári olimpiára. Az első mérkőzése július 17-én volt, a Japán U23 elleni 1–1-s barátságos találkozón.https://www.transfermarkt.com/spielbericht/index/spielbericht/3618636 Július 22-én lépett pályára először tétmérkőzésen, egy 0–0-s Egyiptom U23 elleni találkozón az Olimpiai játékokon.
Spanyolország 2021. június 8-án mutatkozott be, egy Litvánia elleni 4–0-s találkozón. Mivel a csapat egy-két játékosa pozitív koronavírustesztet produkált, így elővigyázatosságból az U21-es csapatot küldték ki a pályára. https://nemzetisport.hu/foci-eb-2020/eb-2020-elkapta-a-koronavirust-sergio-busquets-2830867
Statisztika 2023. augusztus 20-i állapot szerint.
KlubSzezon Bajnokság KupaNemzetköziEgyéb ÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBarcelona B2018/19Segunda División B150———1502019/20160——301902020/2110——1020Összesen 32000–40360Barcelona2020/21La Liga2725050203922021/22 190107000270Összesen4626012020662Celta Vigo2022/23La Liga21020——2302023/242100——21Összesen23120——251KARRIER ÖSSZESEN101380120601273
A válogatottban 2021. június 8-i állapot szerint ÉvMérk.Gólok202110ÖSSZESEN10
Sikerei, díjai Klub Barcelona Spanyol kupa: 2020–21
További információk Közösségi platformok
Egyéb weboldalak Óscar Mingueza adatlapja az FC Barcelona hivatalos weboldalán
Jegyzetek
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Celta Vigo labdarúgói Kategória:A Crystal Palace labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2020. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Spanyol olimpiai ezüstérmesek Kategória:Élő személyek