A Bajnai Öreg-lyuk a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Gerecse hegységben található egyik barlang. Magyarország megkülönböztetetten védett barlangjai között van. Régészeti leletek kerültek elő belőle. Denevérek is előfordulnak járataiban.
Leírás
Bajna külterületén, a település központjától K-re kb. 1,3 km-re helyezkedik el a barlang. Az Őr-hegy meredek K-i oldalának alsó részén, kb. 220 m tszf. magasságban, szálkőkibukkanás alatt van a barlang 16,5 m széles bejárata, de ezt néhány nagy kőtömb két részre különíti el. Az É-i nyílás (ide vezet egy gyalogösvény) 3,5 m széles, 2,1 m magas, a D-i nyílás 5 m széles és 1,5 m magas. Az Epölről induló zöld háromszög jelzésű turistaúton lehet eljutni a 70,5 m hosszú, 14,1 m függőleges kikterjedésű, 2,5 m magas, 11,6 m mély és 36 m vízszintes kiterjedésű barlanghoz.
A barlangban lévő Előcsarnok 18 m hosszú. A bejárattól 10 m-re 8 m-esre szűkül, majd É-ra, a mellékjárat irányába 12 m-ig megint tágul. Ny-i végénél (a Főjárat belsőbb szakaszának kezdeténél) még mindig 7 m széles. Mennyezetét ÉK-i irányba 10–12°-kal dőlő réteglap alsó síkja képezi, ezért 1,2–2 m közötti magasságát az aljzati kitöltés egyenetlensége befolyásolja. (Ebből a kitöltésből a 20. században itt végzett ásatások és feltárások következményeként gazdag őslénytani és régészeti anyag látott napvilágot.) Ezt a sík mennyezetet egy helyen, ennek a járatrésznek a közepén egy 0,8×2,5 m-es lyukkal nyíló, 4 m magas, gömbüstös kis kürtő töri meg. A Főjárat belső része 17 m hosszú, 3–8 m széles, 1,5–2 m magas tág folyosó, amely enyhén lejt befelé a kőzetdőlést követve.
Középső részén 5 m magas tág, gömbüstös kupola van, melyhez egy szűk, további 2 m-ig felnyúló gömbfülkelánc csatlakozik. Az Előcsarnok belső harmadából ÉNy-ra elágazó 26 m hosszú Mellékjárat bejáratánál 2,5 m széles és csak 0,8 m magas, de kupolás terménél 7 m-ig kiszélesedik. E terem mennyezetéből a Főjáratéhoz hasonló, tág gömbüstös kupola nyúlik fel 4 m magasságig. A Mellékjárat belső része egy szűk, nagyon lejtő kukacjárat és egy kis akna együttese, melynek járhatatlan hasadékká összeszűkülő végpontja a barlangbejárat szintjétől 11,6 m-rel mélyebben van.
Felső triász vastagpados dachsteini mészkő K–Ny és ÉNy–DK irányú törésvonalai mentén alakult ki az üregrendszer. Formakincse és járatszerkezete alapján egy termálkarsztos keletkezésű forrásbarlang maradványa. Nagyon változatos a barlang formakincse. Az Előcsarnok mennyezetét alkotó réteglapsík majdnem sima, csupán apró egyenetlenségekkel, korróziós hasadékokkal tarkított. Az oldalfalak felülete itt szögletes, sarkos, mely kifagyásos-kőzetkipattogzásos folyamatot valószínűsít, de távolodva a bejárattól és nagyobb felületeket vizsgálva a gömbüstök nyoma is egyértelműen látszik. A Főjárat és a Mellékjárat kupoláit, valamint végponti részeit gömbfülkék és gömbüstök összeoldódásából keletkezett formák jellemzik. A mennyezeteken (leginkább a Mellékjárat kupolájában) a kőzet mikrotektonikai vonalai mentén, mély vályúkkal, barázdákkal osztott és nagyon tagolt a falfelület. Ezek a kis üregek és az Előcsarnok mennyezetének hasadékai a hidegtűrő denevérfajok kedvenc téli búvóhelyei.
A barlangban ásványkiválás csak kis foltokban figyelhető meg. Az innen egykor leírt barit kőzetfelületen már nem, csak a törmelékben fordul elő. A Mellékjárat kupolás termének oldalfala őskarsztos üregkitöltésnek minősíthető nagykristályos kalcitot, mennyezete pedig limonitos kiválásokat tár fel. A végponti kis akna falain, kis foltokban apró borsókő látszik. A barlang kitöltése kőtörmelékes humuszból és kőtörmelékes, kőzetlisztes agyagos löszből áll. A kőtörmelék aránya a Főjáratban nagyon magas, a Mellékjárat belső részében pedig alacsonyabb. Viszonylag szegény élővilága. A bejáratközeli részeken a falakat nagy foltokban algás-zuzmós bevonat borítja. A barlang teljes kiterjedésében találhatók lepkék, szúnyogok és pókok.
Jellege miatt a barlangban (főleg télen) nagyon érvényesülnek a külszíni időjárási hatások. Gyakran előfordul, hogy az Előcsarnokban, hidegebb teleken -10 °C körüli a hőmérséklet. A Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület végzett a Bajnai Öreg-lyukban denevér-megfigyeléseket, amelyek során 10 denevérfaj; kis patkósdenevér, nagy patkósdenevér, vízi denevér, nagyfülű denevér, közönséges denevér, közönséges késeidenevér, szürke hosszúfülű-denevér, barna hosszúfülű-denevér, nyugati piszedenevér és horgasszőrű denevér jelenlétét állapították meg a csoporttagok. Az észlelési adatok és a néha fellelhető friss ürülék alapján helyi viszonylatban kis-közepes egyedszámú és fajgazdag állandó téli denevérszálláshelynek, kis faj- és egyedszámú alkalmi tavaszi és őszi szálláshelynek, ugyanakkor kis egyedszámú és fajgazdag párzóhelynek tekinthető. A telelési időszakban elsősorban a hidegtűrő közönséges késeidenevér és nyugati piszedenevér előfordulása általános. A lezáratlan, könnyen megközelíthető barlang engedély nélkül és barlangjáró alapfelszerelés nélkül is megtekinthető.
1986-ban volt először Bajnai Öreg-lyuknak nevezve a barlang az irodalmában. Előfordul a barlang az irodalmában bajnai Öregkő-barlang (Kordos 1984), Bajnai Öreglyuk (Vigh 1937), bajnai Öreg-lyuk (Kordos 1984), Bajnai öreglyuk (Kadić 1919), Bajnai-Öreg-lyuk (Bertalan, Schőnviszky 1976), Bajnai Őrkő-barlang (Székely 1994), bajnai Őrkő-barlang (Bertalan 1976), Bajnai Őrkő-barlangja (Holényi 1959), Epöli Öreg-lyuk (Kordos 1984), Kőpest (Dénes 1977), Öregkő Cave (Dénes 1977), Öreglik barlang (Jaskó 1957), Öreg-lyuk (Kordos 1978), Öreglyuk (Kadić 1919), Öreglyuk barlang (Almády 1988), Őrhegyi-barlang (Bertalan 1976), Őrhegyi barlang (Kadić 1952) és Őrkő-barlang (Jakucs, Kessler 1962) neveken is.
Denevér-megfigyelések Denevér-megfigyelések (1986–2014)DátumÖsszesenRhin. hip.Rhin. fer.Myo. dau.Myo. nat.Myo. bech.Myo. myo.Ept. ser.Ple. aus.Ple. aur.Bar. bar.indet sp. 1986. január 27.131––––63––3– 1986. augusztus 3.–––––––––––– 1987. március 14.4–––––––––4– 1988. január 15.–––––––––––– 1989. február 26.2–––––2––––– 1989. július 22.–––––––––––– 1990. január 27.7–––2–3–––2– 1990. június 28.–––––––––––– 1991. január 21.1––––––1–––– 1991. augusztus 23.–––––––––––– 1992. március 1.21––––1––––– 1992. július 26.–––––––––––– 1993. január 30.11–––––––––– 1993. július 18.–––––––––––– 1994. január 30.1–––––––––1– 1994. július 23.–––––––––––– 1995. január 8.4–––3–1––––– 1995. február 5.1–––––––––1– 1995. július 2.–––––––––––– 1995. október 29.–––––––––––– 1996. március 24.1–––––––––1– 1996. augusztus 2.–––––––––––– 1997. augusztus 16.–––––––––––– 1997. december 30.3–––––––––12 1998. január 26.81–1––23––1– 1998. február 28.2–––––2––––– 1998. május 30.–––––––––––– 1998. december 30.6–––1–31––1– 1999. február 21.11––1–126––1– 1999. április 30.–––––––––––– 1999. július 30.–––––––––––– 1999. december 30.201––2––10––7– 2000. február 19.12––1–––4––7– 2000. július 2.–––––––––––– 2000. augusztus 26.–––––––––––– 2000. december 30.191––3–––––15– 2001. január 28.131––1–16––4– 2001. február 24.111––1–14––4– 2001. március 24.72––––41–––– 2001. április 26.11–––––––––– 2001. május 29.–––––––––––– 2001. június 23.–––––––––––– 2001. július 28.–––––––––––– 2001. augusztus 26.–––––––––––– 2001. október 3.–––––––––––– 2001. október 28.2––––1–1–––– 2001. november 28.–––––––––––– 2001. december 30.51––1–––––3– 2002. január 25.8–––1–21––4– 2002. február 24.10–––1–26––1– 2002. március 23.21––1––––––– 2002. április 27.–––––––––––– 2002. május 25.–––––––––––– 2002. június 22.–––––––––––– 2002. július 27.–––––––––––– 2002. augusztus 15.–––––––––––– 2002. szeptember 22.–––––––––––– 2002. október 27.–––––––––––– 2002. november 30.3–––––12–––– 2002. december 27.10–––––14––5– 2003. január 26.211––2–27––9– 2003. február 23.204––4–22––8– 2003. március 29.3–––1–2––––– 2003. április 27.–––––––––––– 2003. május 24.–––––––––––– 2003. június 29.–––––––––––– 2003. július 26.–––––––––––– 2003. augusztus 24.–––––––––––– 2003. szeptember 27.–––––––––––– 2003. október 26.–––––––––––– 2003. november 29.2–––1–1––––– 2003. december 27.5–––1–21––1– 2004. január 24.102––1–11––5– 2004. február 28.61––1–12––1– 2004. március 27.71––1–22––1– 2004. április 25.1–––––––––1– 2004. május 25.–––––––––––– 2004. június 29.–––––––––––– 2004. július 25.–––––––––––– 2004. augusztus 22.–––––––––––– 2004. szeptember 19.4––––––4–––– 2004. október 24.3–––1––2–––– 2004. november 27.114–––––7–––– 2004. december 28.102–1––23––2– 2005. január 30.131––––13––8– 2005. március 5.113–––––3––5– 2005. március 27.113––––26–––– 2005. április 30.11–––––––––– 2005. május 22.–––––––––––– 2005. június 19.–––––––––––– 2005. július 30.–––––––––––– 2005. augusztus 27.–––––––––––– 2005. szeptember 24.11–––––––––– 2005. október 30.32––––1––––– 2005. november 26.102–2–1–3––2– 2005. december 22.141–––2–2––9– 2006. január 29.71–––––4––2– 2006. február 26.102––––14––3– 2006. március 26.83–––122–––– 2006. április 30.21––––––––1– 2006. május 21.–––––––––––– 2006. június 25.–––––––––––– 2006. július 29.–––––––––––– 2006. augusztus 27.–––––––––––– 2006. szeptember 30.–––––––––––– 2006. október 29.51––1–11––1– 2006. november 25.81––1––2––4– 2006. december 28.10––––––61–3– 2007. december 22.15––––––––––15 2008. január 27.17––––––––––17 2009. január 30.95––––11––2– 2009. február 28.1410––––12––1– 2009. március 29.32––––1––––– 2009. április 26.1––––––––––1 2009. május 30.–––––––––––– 2009. június 23.–––––––––––– 2009. július 26.–––––––––––– 2009. augusztus 29.–––––––––––– 2009. szeptember 26.–––––––––––– 2009. október 24.–––––––––––– 2009. november 28.22–––––––––– 2009. december 29.43––––1––––– 2010. január 31.86––––1–––1– 2010. február 28.76––––1––––– 2010. március 28.32––––1––––– 2010. április 30.–––––––––––– 2010. május 29.–––––––––––– 2010. július 17.–––––––––––– 2010. augusztus 26.–––––––––––– 2010. szeptember 26.33–––––––––– 2010. október 1.–––––––––––– 2010. október 29.22–––––––––– 2010. november 27.32––––1––––– 2010. december 30.154––––14––6– 2011. január 27.41––––21–––– 2011. április 28.55–––––––––– 2011. július 26.–––––––––––– 2011. szeptember 29.–––––––––––– 2011. december 27.71–––––4–11– 2012. március 31.64––––2––––– 2012. június 29.–––––––––––– 2012. október 12.33–––––––––– 2012. december 27.118–––––3–––– 2013. március 28.11–––––––––– 2013. július 12.–––––––––––– 2013. szeptember 25.11–––––––––– 2013. december 27.631––––1––1– 2014. március 29.–––––––––––– 2014. június 29.–––––––––––– 2014. szeptember 28.22–––––––––– 2014. december 30.43––––––––1–
Kutatástörténet 1851–1978 bélyegkép|262px|balra|A jelzett turistaútról leágazó ösvény, amely a Bajnai Öreg-lyukhoz vezet
Fényes Elek 1851-ben megjelent geográfiai szótárában, Bajna ismertetésénél meg van említve, hogy az Őr-hegyben tág barlang van. A Fényes Elek által írt, 1859-ben napvilágot látott könyvben, Bajna bemutatásánál szó van arról, hogy a Bajnán lévő Őr-hegyben található egy barlang. A Vasárnapi Ujság 1877. július 29-i számában az van írva, hogy az Esztergom megyei Bajna határában van egy barlang.
Az 1908-ban kiadott, Esztergom vármegyét ismertető könyv szerint Esztergom vármegyében barlanglakók nyomait nem találták meg, mert nincsenek olyan barlangok, melyekben arra utaló nyomok lennének, hogy bennük régen ősemberek laktak. Erre a vidékre már fejlettebb igényekkel jöttek az első letelepedők, akik állatcsontokból, szarvasagancsból készített szerszámaik mellett már kőszerszámokat is használtak. Ezért nem voltak rászorulva arra, hogy barlangokban, vagy földbe vájt üregekben lakjanak, hanem készíthettek sátrakat, valamint kunyhókat. Azokat a barlangokat, vagy földbe vájt üregeket, amelyekből erdőkben, vagy félreeső, nehezen hozzáférhető vidékeken most is sok van és emberi kultúra nyomai vannak bennük, nem lehettek ősemberek lakhelyei. Azok főleg a tatárjárás és törökpusztítás idejéből való búvólyukak voltak, mert nem vezethetők vissza az ősidőkre az azokban talált tárgyak.