James Enos Clyburn (1940. július 21. –) amerikai politikus, az Egyesült Államok képviselője Dél-Karolinából. A Demokrata Párt tagja, 2019 óta a Képviselőház többségi whipje, korábban a pozíciót 2007 és 2011 között töltötte be. 2011 és 2019 között helyettes kisebbségi vezető volt.
1993 óta Dél-Karolina képviselője, jelenleg 15. ciklusát tölti. Választókerületébe tartozik Columbia és Charleston környéke, illetve az Fekete Öv névre hallgató területe. A Képviselőház harmadik legmagasabb demokrata pozícióját tölti be, Nancy Pelosi és Steny Hoyer mögött 2007 óta. A Pelosi-Hoyer-Clyburn trió már kétszer is betöltötte együtt a Képviselőház három legmagasabb pozícióját. Először 2007 és 2011 között, majd 2019 óta.
Fontos szerepet játszott a 2020-as elnökválasztásban, három nappal a Dél-Karolinai előválasztás előtt fejezte ki támogatását Joe Biden felé. Biden ebben az időszakban rosszul áll az előválasztásban, elvesztette Nevada, Iowa és New Hampshire államait is. Clyburn támogatása nagyban segítette abban, hogy a kampány ismét sikeres lett, majd elnyerte a demokrata jelölést.
Választási eredmények +1992: képviselőházi demokrata előválasztás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn56.10%keretnélküli|25x25px|40x40pxFrank Gilbert15.02%keretnélküli|25x25px|40x40pxKen Mosely12.86%keretnélküli|25x25px|40x40pxHerbert U. Fielding12.37%keretnélküli|25x25px|40x40pxJohn Roy Harper, III3.64% +1992: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn65.26%keretnélküli|25x25px|40x40pxJohn Chase34.70%FÜGTovábbi jelöltek0.04% +1994: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)63.80%keretnélküli|25x25px|40x40pxGary McLeod36.18%FÜGTovábbi jelöltek0.02% +1996: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)69.41%keretnélküli|25x25px|40x40pxGary McLeod30.30%NLPSavita P. Joshi0.55%FÜGTovábbi jelöltek0.02% +1998: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)72.56%keretnélküli|25x25px|40x40pxGary McLeod25.80%NLPGeorge C. Taylor1.55%FÜGTovábbi jelöltek0.10% +2000: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)71.76%keretnélküli|25x25px|40x40pxVince Ellison25.99%NLPDianne L. Nevins1.22%keretnélküli|25x25px|40x40pxLynwood Earl Hines0.03%FÜGTovábbi jelöltek0.43% +2002: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)66.98%keretnélküli|25x25px|40x40pxGary McLeod32.03%keretnélküli|25x25px|40x40pxCraig Augenstein0.97%FÜGTovábbi jelöltek0.02% +2004: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)66.97%keretnélküli|25x25px|40x40pxGary McLeod32.93%FÜGTovábbi jelöltek0.10% +2006: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)64.36%keretnélküli|25x25px|40x40pxJohn Chase34.16%keretnélküli|25x25px|40x40pxAntonio Williams1.43%FÜGTovábbi jelöltek0.06% +2008: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)67.48%keretnélküli|25x25px|40x40pxNancy Harrelson32.47%FÜGTovábbi jelöltek0.05% +2010: képviselőházi demokrata előválasztás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)90.07%keretnélküli|25x25px|40x40pxGregory Brown9.93% +2010: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)62.86%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Pratt36.41%keretnélküli|25x25px|40x40pxNammu Muhammad0.70%FÜGTovábbi jelöltek0.04% +2012: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)93.62%keretnélküli|25x25px|40x40pxNammu Muhammad5.53%FÜGTovábbi jelöltek0.85% +2014: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)72.51%keretnélküli|25x25px|40x40pxAnthony Culler25.55%keretnélküli|25x25px|40x40pxKevin Umbaugh1.83%FÜGTovábbi jelöltek0.11% +2016: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)70.09%keretnélküli|25x25px|40x40pxLaura Sterling27.61%keretnélküli|25x25px|40x40pxRichard J. Piotrowski1.23%keretnélküli|25x25px|40x40pxPrince Charles Mallory0.98%FÜGTovábbi jelöltek0.09% +2018: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)70.13%keretnélküli|25x25px|40x40pxJohn Chase28.23%keretnélküli|25x25px|40x40pxBryan Pugh1.56%FÜGTovábbi jelöltek0.08% +2020: képviselőházi választás (Dél-Karolina, 6. választókerület)PártJelölt%keretnélküli|25x25px|40x40pxJim Clyburn (hivatalban)68.18%keretnélküli|25x25px|40x40pxJohn McCollum30.82%CPMark Hackett0.91%FÜGTovábbi jelöltek0.09%
Jegyzetek
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának demokrata tagjai Kategória:Élő személyek Kategória:Dél-karolinai politikusok Kategória:Afroamerikaiak