A Spinoza Színház a budapesti Dob utcában található magánszínház. 2003 tavasza óta működik. Évi közel 200 előadásával túl van több mint 4000 előadáson, és eddigi látogatottsága megközelítette a .

Profilja, filozófiája A színház profilja egyedi. Nem klasszikusok és nem is nyugati sikerdarabok dominálják, inkább hazai szerzőktől ad elő érzékeny darabokat, gyakran kényes témában. A színház profilja ugyanakkor szerteágazó: a kabarétól a zenés játékon át a drámákig terjed. Éveken keresztül Bächer Iván 50 politikai kabaréjának adott helyet, a Spinoza az opera tájékára is bemerészkedett (Poppera, Frida, Spinoza és Rembrandt, Mata Hari). Elindított, illetve íratott egy dráma-sorozatot, amiben a nagyvilágban jól, itthon viszont annál kevésbé ismert, ugyanakkor jelentős magyarok életét, munkáját mutatja be (Herzl Tivadar, Pulitzer József, Kálmán Imre, Ferenczi Sándor, Robert Capa, Neumann János).

A Spinoza Színház filozófiája kettős egyrészt a nyílt szabad szellem (ezért is választotta a Spinoza nevet), másrészt a szórakozva tanítás. S mivel a színház a zsidó negyedben működik, ezért a zsidó kultúra is jelen van a színház életében. A színház minden év szeptemberében kéthetes Spinoza Zsidó Fesztivált rendez, ahol a zsidó kultúra szinte valamennyi szegmense szerepet kap (film, kabaré, dráma, zenés játék, koncert, előadás, beszélgetés stb.). A szórakozva tanítás igénye végigvonul a Spinoza színdarabjain, ugyanakkor a szórakoztató felnőttoktatás (life-long learning) is egyre nagyobb szerepet kap a Spinoza profiljában. Néhány példa az elmúlt 18 évből: 100 Popper Péter előadás (pszichológia), 100 Heller Ágnes-előadás (filozófia, politológia), 50 Ungvári Tamás-előadás (irodalomtörténet), több mint 100 Gábor György-előadás (vallástörténet).

Kapcsolt létesítményei A színházhoz kapcsolódik a Spinoza Kávéház, ahol minden este élő zongorajátékot adnak. A Spinoza Színház alatt működik még a Lámpás nevű romkocsma, helyet-teret adva ezzel az ifjúságnak is.

A Spinoza Színház rendszeres fellépői

Balázs Gábor Dénes Gábor Dunai Tamás Fodor Tamás Gábor György Gubík Ági Gyabronka József Hábetler András Hajdú László Herczenik Anna Jávori Ferenc Keszei Bori Klein Judit Kovács István Makranczi Zalán Neumark Zoltán Rangos Katalin Sabbathsong Klezmer Band Sajgál Erika Széll Attila Szinetár Dóra

Források YouTube-csatornája Facebook-oldala Instagram-oldala Magyar Zsidó Kultúráért-díj 2020: Sándor Anna a Spinoza Színház igazgatója Újra zsidó fesztivált szervez a Spinoza Színház 18. alkalommal rendezik meg a Spinoza Zsidó Fesztivált Gálvölgyi emlékezik Bächer Ivánra a Spinoza Színházban

További információk

Sándor Anna: Az én Spinozám. 20 éves a Spinoza Színház; Ab Ovo, Budapest, 2022

Kategória:Budapest színházai Kategória:Budapest VII. kerülete Kategória:Pro Cultura Urbis díjasok