A jáki kápolna, pontos nevén jáki Szent László-kápolna egy 20. században eredetileg nem vallási célokra épült budapesti, templomot utánzó épület. A jáki kápolna a Vajdahunyad vára része, és de épülete a Magyar Mezőgazdasági Múzeumhoz nem tartozik, hanem a Magyar katolikus egyház kezeli, és a Budapest XIV. kerületi Herminamezői Szentlélek-templomhoz (Kassai téri templom), a Budapest-Herminamezői Szentlélek Plébániához tartozik.
Története Felépítésére a millenniumi történelmi emlékmű úgynevezett román épületcsoportja keretében került sor. Tervezője – akár csak az épületegyüttes más részeié – Alpár Ignác volt. Az épületegyüttest először 1896-ban építették fel fából és vakolatból, de 1899-re megromlott az állapota, és elbontották. A közönség körében népszerű komplexumot 1904 és 1908 között újjáépítették, utóbbi évben készült el a román épületcsoport, immár tartós alapanyagból. Eredetileg nem is vallási célból épült, hanem könyvtárnak, de 1915-ben Kohl Medárd esztergomi segédpüspök Szent László király tiszteletére felszentelte. Érdekesség, hogy 1938-ban nem kisebb személyiségek mutattak be közös szentmisét, mint az olasz Eugenio Pacelli bíboros-nuncius, a későbbi XII. Piusz pápa és Giovanni Battista Montini bíboros, a későbbi VI. Pál pápa.
A templom jelenleg az Esztergom-Budapesti főegyházmegye kezelésében áll, alkalmanként használják vallási célokra.
Jellemzői Az épület nevét a Vas vármegyei jáki templomról kapta, ugyanis elsősorban annak kisebb másolata-variációja, kapuzatának pedig hű mása. A jáki templomtól eltérően azonban csak egy tornya van, amelyhez a kassai Szent Mihály-kápolnahttp://muemlekem.hu/hatareset/Szent-Mihaly-kapolna-Kassa-9 tornyának motívumaiból kölcsönzött részleteket Alpár, míg alaprajza a lébényi temploméhoz hasonló.
Képtár
Jegyzetek
Források http://jakikapolna.hu/ https://www.esztergomi-ersekseg.hu/plebaniak/templomok/jaki-szent-laszlo-kapolna
Egyéb irodalom A „Jáki” kápolna 70 éves In: Új Ember, 1985. aug. 4., 6. o.
Kategória:Városliget Kategória:Budapest műemlékei Kategória:Magyarország neoromán vallási építményei Kategória:Budapest 20. századi katolikus templomai, kolostorai Kategória:Az Esztergom-Budapesti főegyházmegye templomai és kápolnái Kategória:Vajdahunyad vára Kategória:Magyarországi katolikus kápolnák Kategória:Alpár Ignác művei