A Tormes egy folyó Spanyolország nyugati részén. A Gredos-hegységben ered, átfolyik többek között Salamanca városán, majd a portugál határnál a Duero folyóba torkollik.
Leírás A Kasztília és León autonóm közösség déli határán emelkedő Gredos-hegységben, Navarredonda de Gredos község területén ered, majd nyugatra, ezután északra kanyarodik, mígnem Huerta településnél ismét nyugatra fordul. Átfolyik Salamancán, majd nyugat-északnyugat felé tartva eléri a portugál határt, ahol a Duero folyóba torkollik, annak bal oldalán. Ezt a Fermoselle és Villarino de los Aires községek területére kiterjedő vidéket Ambasaguas (jelentése: „a két víz”) néven ismerik. A torkolat közelében meredek sziklafalak közé szorul: ezen látványos képződmények neve Arribes del Tormes.
Összesen 284 km-t tesz meg, átlagos vízhozama 42 m³/s. Vízgyűjtő területe 7096 km².
A folyóban nyáron olyan kevés a víz, hogy a térség ivóvízellátását nem lehetett a Tormesre alapozni. Ezen okból építették meg felső szakaszán 1960-ra a Szent Teréz nevű víztározót, amely mintegy 496 millió m³ kapacitású: ez a téli nagyobb vízhozamot csökkenteni, a nyárit pedig növelni képes. Későbbi szakaszán létesült a villagonzalói tározó, a torkolat közelében pedig az Almendra-víztározó.
Jelentősebb mellékvizei: Folyók: Corneja Almar Becedillas Alhándiga Valvanera Aravalle Patakok: Caballeruelo Garganta de los Caballeros Garganta de Bohoyo Garganta de Navamediana Garganta de Gredos
Turizmus A folyót és térségét több okból látogatják a turisták. Egyrészt kiváló horgászvíz, főként sebes pisztrángjairól és 1968-ban betelepített tajmenjeiről híres, másrészt vadvízi evezésre is lehetőség van rajta. Híres látnivaló a folyó fölött átívelő salamancai római híd.
Képek
Jegyzetek
Kategória:Spanyolország folyói Kategória:Ávila tartomány Kategória:Salamanca tartomány Kategória:Zamora tartomány Kategória:Kasztília és León földrajza