Cynthia Jeanne Shaheen (született: Bowers, 1947. január 28. –) amerikai politikus, New Hampshire szenátora 2009 óta. A Demokrata Párt tagja, New Hampshire történetének első női szenátora és első női kormányzója, illetve az első nő az ország történelmében, aki szenátor és kormányzó is volt.
Miután két ciklust töltött New Hampshire Szenátusában, 1996-ban, 1998-ban és 2000-ben is kormányzóvá választották. 2002-ben indult először az Egyesült Államok Szenátusának egyik székéért, ekkor még sikertelenül. 2008-ban ismét elindult a választáson, ekkor már megnyerte azt a republikánus John E. Sununu ellen.
John A. Durkin (1980) óta New Hampshire első demokrata szenátora volt. 2014-ben a második demokrata lett, akit újraválasztottak, mint szenátor és az első 1972 (Thomas J. McIntyre) óta. 2020-ban újraválasztották egy harmadik ciklusra. Ekkor Corky Messnert győzte le.
Választási eredmények
Kormányzó +1996: kormányzói demokrata előválasztás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen52,23888%Lovett4,2867%Woodworth2,6094%Összesen59,133100% +1996: kormányzói választás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen284,17557%Ovide Lamontagne196,32140%FÜGFred Bramante10,3162%Robert Kingsbury5,9741%Összesen496,785100% +1998: kormányzói választás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen (hivatalban)210,76966%Jay Lucas98,47331%Ken Blevens8,6553%További jelöltek0,503<1%Összesen318,400100% +2000: kormányzói demokrata előválasztás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen (hivatalban)45,24960%Mark Fernald28,48838%További jelöltek1,5052%Összesen75,241100% +2000: kormányzói választás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen (hivatalban)275,03849%Gordon Humphrey246,95244%FÜGMary Brown35,9046%John Babiarz6,4461%Összesen564,340100%
Szenátus +2002: szenátusi választás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%John Sununu227,22950.84%Jeanne Shaheen207,47846.42%Ken Blevens9,8352.20%FÜGRobert C. Smith2,3960.54%Összesen446,938100% +2008: szenátusi választás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen358,43851.62%John Sununu (hivatalban)314,403 45.28%Ken Blevens21,5163.10%Összesen694,357100.0% +2014: szenátusi választás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen (hivatalban)251,18451.46%Scott Brown235,34748.21%További jelöltek1,6280.33%Összesen488,159100.0% +2020: szenátusi választás (New Hampshire)PártJelöltSzavazatok%Jeanne Shaheen (hivatalban)450,77156.64%Bryant Messner326,22940.99%Justin O'Donnell18,4212.31%További jelöltek4860.06%Összesen795,907100.0%
További választások +2000: amerikai alelnöki demokrata előválasztásokPártJelöltSzavazatok%Joe Lieberman4,337100.0%Evan Bayh00Richard Gephardt00Jeanne Shaheen00John Edwards00John Kerry00Összesen4,337100.0%
Jegyzetek
Kategória:1947-ben született személyek Kategória:New Hampshire állam szenátorai Kategória:Élő személyek Kategória:Az amerikai Demokrata Párt szenátorai Kategória:New Hampshire állam kormányzói Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok tagállamainak demokrata kormányzói