Jana Kirschner (szül. Jana Kirschnerová) szlovák énekes–dalszerző.

Pályafutása Első, a nevét viselő albumát 1996-ban jelentette meg, de ez kevés visszhangot keltett. A második, V cudzom meste (Idegen városban) című tette széles körben ismertté Szlovákiában és később Csehországban; a címadó dal mellett például a Modrá (Kék), illetve Líška (Róka) című slágerekkel. 2004-ben Londonba költözött, ahonnan 2008-ban tért vissza Szlovákiába. A trencséni Pohoda fesztiválon csaknem minden évben fellép.

Több film főcímdalát énekli: Vladimír Balko 2009-es Pokoj v duši (Egy fájó szív nyugalma, Mokos Attila főszereplésével), valamint Teodor Kuhn Ostrým nožom (Éles késsel) című 2019-es filmjének Dunaj (Duna) című, valamint a 2021-ben bemutatásra kerülő Szlávok (Slovania) című 12 részes, fantasy elemekkel ötvözött történelmi kalandfilm-sorozat Láska neumiera című főcímdalát is, utóbbit Štefan Štec közreműködésével.

200px|bélyegkép|balra|2017 januárjában

Diszkográfia Jana Kirschner (1997) V cudzom meste (1999) Pelikán (2002) Veci čo sa dejú (2003) Shine (2007) – angol nyelven Krajina rovina (2010) Moruša: Biela (2013) Moruša: Čierna (2014) Moruša: Remixed (2015) Živá (2017)

Díjak, elismerések Az 1990-es évek végétől kezdve számos országos zenei díjat nyert el hazájában. Arany Csalogány (2002)

Családja Párjával, Eddie Stevens-szel és két lányukkal a 2010-es évek végétől Londonban él.

Jegyzetek

Fordítás

További információk hivatalos honlap

Kategória:Szlovák énekesek Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Turócszentmártoniak Kategória:Szlovák nők