Deutsch Ernő (Pest, 1872. szeptember 19. – Budapest, 1944 végén) orvos, gyermekgyógyász. Sógora Hári Pál orvos, biokémikus.
Élete Apja Deutsch Jakab (1835–1907), a Pesti Izraelita Hitközség fiúárvaházának megalapítója, nagykereskedő, anyja Lőwy Hermina (1846–1919). Középiskolai tanulmányait a pesti evangélikus gimnáziumban végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem hallgatója lett, ahol 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1896 és 1902 között a budapesti Stefánia Gyermekkórházban dolgozott tanársegédként Bókay János mellett, majd két évet töltött külföldi gyermekklinikákon. Már ekkor bekapcsolódott a fiúárvaház irányításába. 1902-ben az Izraelita Siketnémák Országos Intézetének vezérlőbizottsága megválasztotta intézeti főorvosnak, s egyúttal a vezérlőbizottság tagjává. Hazatérésekor a Bródy Adél-gyermekkórház fertőző gyermekosztályának főorvosává nevezték ki. Az első világháborúban katonaorvos volt, 1914 októbere és 1916 áprilisa között a Bethlen téri Hadikórház parancsnoka. A „katonai egészségügy körül a háborúban szerzett különös érdemei elismeréséül” megkapta a Vöröskereszt II. osztályú díszjelvényét a hadiékítménnyel. 1914-ben megbízták átmenetileg az Izraelita Siketnémák Országos Intézetének vezetésével, mivel az akkori elnöknek – nagybátyjának, Deutsch Sámuelnek – megrendült az egészségi állapota. 1928-ban – Kaszab Aladár lemondása után – az Intézet elnökévé választották. Az 1926-ban Budapesten rendezett Embervédelmi Kiállítás tudományos részének igazgatója volt. A következő évben munkájáért megkapta a német vöröskereszt díszjelvényének II. osztályát. A drezdai Deutsche Hygiene-Museum érdemei elismeréséül „tudományos tanácsadójává“ terjesztette fel. A gyermekvédelmi mozgalmak egyik szervezője, az Ingyentej-mozgalom elindítója volt. Alapvető eredményeket ért el a gyermekkori tbc, az ideg- és elmegyógyítás területén és jelentős egészségügyi felvilágosítási tevékenységet fejtett ki. 1941-ben nyugalomba vonult főorvosi állásából. Számos cikke és tanulmánya jelent meg különböző szakfolyóiratokban. A Magyar Orvos, a Centralblatt für Kinderheilkunde és a spanyol Paidoterapia szerkesztőségeinek beltagja volt. Munkatársa volt a Berend Miklós szerkesztésében megjelent Gyermektherápia és a Lányi Márton által kiadott háborús szociális vonatkozású könyvnek.
A felekezeti életben is tevékenyen részt vett, mint a Pesti Izraelita Hitközség képviselő-testületi és választmányi tagja. Évtizedeken át részt vett az OMIKE, a Szünidei Gyermektelep-egyesület és a Magyar Izraelita Nőegyletek Országos Szövetségének (Minosz) munkájában. Az Országos Izraelita Patronage Egyesületnek alelnöke, 1911-től dísztagja volt. Tagja volt az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnak és az Egyenlőség szerkesztőbizottságának. Az 1930-as évektől haláláig az OMIKE Kulturotthonának élén állt.
A holokauszt áldozata lett, halálának ideje és körülményei nem ismertek.
Családja Felesége Perlmutter Gizella (1877–?) volt, Perlmutter Adolf és Schüller Henriette lánya, akit 1898. június 5-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül polgári szertartáson. Másnap megesküdtek a Dohány utcai zsinagógában is, amely szertartáson jelen volt többek között Mezei Mór, Neumann Ármin és Neményi Ambrus. A pár Olaszországba utazott nászútra.
Gyermekei:
Deutsch Mária (1899–?). Férje Sándor Sándor (1887–1945) tőzsdebizományos, a holokauszt áldozata lett. Deutsch György (1902–1942) elektromérnök, munkaszolgálatosként életét vesztette. Felesége Kreiner Margit. Deutsch Jenő
Főbb művei
Gyermekhalandóság és ingyentej-intézmény (Budapest, 1905) Minta-tejgazdaságok csecsemőnek való tej kezelésére (Budapest, 1906) Közlemények a gyermekvédelem és a gyermekhigiéné köréből (Budapest, 1910) A gyermekek egészsége (Budapest, 1912) A gyermek és az alkohol (Budapest, 1913) A gyermekkori gümőkórság leküzdésére szükséges socialis hygienés intézkedések (Budapest, 1913) A rokkantságról (Budapest, 1915) Az orvos szociális munkája a háború alatt (Budapest, 1915) Közéleti kérdések háborús megvilágításban (Budapest, 1915) Üdülőtelepek gyermekeknek (Budapest, 1915) Über freiwillige Krankepflege (Budapest, 1915) A zsidó jótékonyság nagy problémái (Budapest, 1927)
Jegyzetek
Források
Deutsch Ernő dr. jubileuma (1932. október 1.) Egyenlőség, 52. évfolyam, 1. szám Deutsch Ernő dr. önmagáról és élete tanulságairól (1932. október 1.) Egyenlőség, 53. évfolyam, 1. szám, 27– Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001.
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar gyermekgyógyászok Kategória:1872-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai