A lápos réti talaj talajgenetikai szempontból a réti talajok, diagnosztikai alapon a mezőségi talajok osztályán belül azoknak a talajféleségeknek a jelölése, amelyek kialakulásában döntő szerepet játszik az erőteljes túlnedvesedésnek való állandó vagy közel állandó kitettség (vízborítottság vagy közeli talajvíz), de a láptalajoktól eltérően a tőzegképződés folyamata nem indult meg. A többi réti talajénál a lazább, morzsalékosabb szerkezetű feltalajban végbemenő szervesanyag-felhalmozódás erőteljesebb, humusztartalma amazokénál és a láptalajokénál egyaránt magasabb. Homoktalajok esetében 4–10%-os, vályog- és agyagtalajoknál 7–20%-os humusztartalom esetében beszélhetünk lápos réti talajról. További fontos uralkodó talajképződési folyamat a mélyebb rétegekben a túlnedvesedés okozta levegőtlenség következtében fellépő vasmozgás, glejképződés, ami a láptalajokra nem jellemző, a többi rétitalaj-féleségben pedig a glejképződés mellett megfigyelhetőek a lápos réti talajokban elenyésző kilúgzási és sófelhalmozási folyamatok is.
Lápos réti talajok Magyarországon A MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatalának agrotopográfiai térképei alapján Magyarország összterületének mintegy 2,2%-át borítják lápos réti talajok kb. 2100 km²-en. Ennek a fele, 50,6%-a az Alföld, 24,7%-a a Kisalföld, 17,2%-a pedig a Dunántúli-dombság vidékén található, de számottevő lápos réti talajjal borított területek találhatóak a Nyugat-magyarországi peremvidéken is.
+ Lápos réti talajok megoszlása Magyarország földrajzi középtájain Középtáj Nagytáj Lápos réti talaj (%) Megjegyzések 1.1 Duna menti síkság Alföld Alsónémedi és Dabas vidékén kb. kb. 210 km²-en, Ócsa környékén kb. 80 km²-en jelentős kiterjedésben, gyenge termékenységi mutatóval, főként rétként hasznosítva. 1.2 Duna–Tisza közi síkvidék Alföld Jelentős kiterjedésű területeken a Kiskunsági-homokháton, lápréti növényállományokkal (kb. 250 km²), a Bugaci-homokháton löszös talajképző kőzeten (kb. 40 km²), a Pilis–Alpári-homokháton pedig gyephasznosítású foltokban (kb. 25 km²). 1.3 Bácskai-síkvidék Alföld A Bácskai löszös síkságon kisebb gyepterületek talaja (kb. 15 km²). 1.4 Mezőföld Alföld A Sárvíz-völgy legnagyobb kiterjedésű, elsősorban rétként hasznosított talajtípusa (kb. 155 km²), emellett foltokban a Sió-völgyben (kb. 35 km²), valamint a sárréti Séd-völgyben (kb. 10 km²). 1.5 Dráva menti síkság Alföld 1.6 Felső-Tisza-vidék Alföld A Szatmári-síkon nagyobb foltban erősen savanyú kémhatású (kb. 80 km²). 1.7 Közép-Tisza-vidék Alföld 1.8 Alsó-Tisza-vidék Alföld 1.9. Észak-alföldi-hordalékkúpsíkság Alföld 1.10 Nyírség Alföld A Nyírség mélyebb fekvésű középső, déli és délkeleti tájain foltokban (kb. 90 km²). 1.11 Hajdúság Alföld 1.12 Berettyó–Körös-vidék Alföld 1.13 Körös–Maros köze Alföld 2.1 Győri-medence Kisalföld Nagy kiterjedésben, gyenge termékenységi mutatókkal a Csornai-síkon, elsősorban Csorna vidékén (kb. 150 km²) és a Hanságban (kb. 130 km²), de legelő és kaszáló hasznosítású lápos réti talaj borítja a felszínt foltokban a Mosoni-síkon (kb. 25 km²) is. 2.2 Marcal-medence Kisalföld A Marcal-völgyben és a folyóba futó kemenesaljai patakvölgyekben uralkodó, öntésanyagon képződött, vályogos összetételű talajtípus (kb. 110 km²). Hasonlóképpen gyakori talajtípus a Pápa–Devecseri-sík ártereinek allúviumán (kb. 95 km²). 2.3 Komárom–Esztergomi-síkság Kisalföld 3.1 Alpokalja Nyugat-magyarországi-peremvidék 3.2 Sopron–Vasi-síkság Nyugat-magyarországi-peremvidék 3.3 Kemeneshát Nyugat-magyarországi-peremvidék A Cinca-, a Kodó-patakok és a Sárvíz völgyében (kb. 30 km²). 3.4 Zalai-dombság Nyugat-magyarországi-peremvidék A Felső-Zala-völgy jellegzetes talajképződménye a vályog mechanikai összetételű, karbonátos lápos réti talaj (kb. 60 km²), további kisebb foltjai találhatóak a Principális-völgy északi részén (kb. 25 km²), az Egerszeg–Letenyei-dombság és a Göcsej folyóvölgyeiben (kb. 25 km²). 4.1 Balaton-medence Dunántúli-dombság A Kis-Balaton egykor vízzel borított medencéjében kb. 35 km²-en, a Balaton-parti déli sík vízjárta területein és a Tapolcai-medence mélyebb fekvésű térszínein kb. 15-15 km²-en. 4.2 Külső-Somogy Dunántúli-dombság A középtáj déli és keleti részének patakvölgyeiben (kb. 90, ill. 50 km²). 4.3 Belső-Somogy Dunántúli-dombság Nyugat-Belső-Somogy északi, a Kis-Balaton-medencével határos peremén (kb. 30 km²). 4.4 Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék Dunántúli-dombság Az Észak-Zselic patakvölgyeiben (kb. 90 km²), valamint a Völgységben a Kapos völgyében (kb. 15 km²). 5.1 Bakony-vidék Dunántúli-középhegység 5.2 Vértes–Velencei-hegyvidék Dunántúli-középhegység 5.3 Dunazug-hegyvidék Dunántúli-középhegység 6.1 Visegrádi-hegység Észak-magyarországi-középhegység 6.2 Börzsöny Észak-magyarországi-középhegység 6.3 Cserhát-vidék Észak-magyarországi-középhegység 6.4 Mátra-vidék Észak-magyarországi-középhegység 6.5 Bükk-vidék Észak-magyarországi-középhegység 6.6 Aggtelek–Rudabányai-hegyvidék Észak-magyarországi-középhegység 6.7 Tokaj–Zempléni-hegyvidék Észak-magyarországi-középhegység 6.8 Észak-magyarországi-medencék Észak-magyarországi-középhegység
Jegyzetek
Források
Kategória:Talajtípusok