A Yellow Magic Orchestra (gyakori rövidítése: YMO) japán elektronikus zene/szintipopBuckley, P. (2003), The Rough Guide to Rock, Rough Guides, London (pp. 1200–1201)./art pop/electro együttes.
Története 1978-ban alakult Tokióban. Alapító tagjai Hoszonó Haruomi (Haruomi Hosono, basszusgitár, billentyűk, ének), Takahasi Jukihiró (Yukihiro Takahashi, dob, ének) és Szakamotó Riuicsi (Ryuichi Sakamoto, billentyűk, ének). A zenekar nagy hatásúnak és innovatívnak számít az elektronikus zene műfajában. Továbbá úttörők voltak a sampler, a szintetizátor, a dobgép, a számítógépek és a digitális audio technika használatában is, illetve az 1980-as évek "elektropop robbanás" elindítói voltak. Az együttes nagy hatásúnak számít a szintipop, J-pop, electro és techno műfajok fejlődésében is, miközben jellemző rájuk a politikai témák használata is.
Az együttest Hoszonó alapította, eleinte egy alkalmas projektként, amely a számítógépesített exotica műfajával való kísérletezésre, illetve az orientalizmus paródiájára épült. Alapító tagjai mindhárman a zeneipar veteránjai voltak. Zenéjükre Tomita Iszaó (Isao Tomita) és a Kraftwerk zenéje, a japán zene, az árkád (arcade) videojátékok, a funk zene és Giorgio Moroder zenéje hatottak.
1984-ben feloszlottak. 1992-től 1993-ig újból összeálltak, 2002-től 2004-ig újból aktívak voltak, majd 2007-től a mai napig működnek. Alternatív neveik: YMO, YMO, Not YMO, Human Audio Sponge, HAS, HASYMO (utóbbi a Human Audio Sponge és a Yellow Magic Orchestra összevonása).
Diszkográfia
Yellow Magic Orchestra (1978) Solid State Survivor (csak Japánban, 1979) ×∞ Multiplies (Zoshoku néven is ismert, 1980) BGM (1981) Technodelic (1981) Naughty Boys (1983) Service (1983) Technodon (YMO néven, 1993)
Koncertalbumok Public Pressure (1980) After Service (1984) Faker Holic (Transatlantic Tour 1979) (1991) Complete Service (1992) Technodon Live (1993) Live at Budokan 1980 (1993) Live at Kinokuniya Hall 1978 (1993) Winter Live 1981 (1995) World Tour 1980 (1996) Live at Greek Theatre 1979 (1997) Euymo – Yellow Magic Orchestra Live in London + Gijon 2008 (2008) LONDONYMO – Yellow Magic Orchestra Live in London 15/6 08 (2008) Gijonymo- Yellow Magic Orchesta Live in Gijon 19/6 08 (2008) No Nukes 2012 (2015)
Válogatáslemezek Sealed (1984) Technobible (1992) Kyoretsu Na Rhythm (1992) YMO GO HOME! : The Best of Yellow Magic Orchestra (2000) One More YMO : The Best of YMO Live (2001) UC YMO: Ultimate Collection of Yellow Magic Orchestra (2003) Y.M.O. (2011) Neue Tanz (2018)
Jegyzetek
Kategória:1978-ban alakult együttesek Kategória:Japán könnyűzenei együttesek