Forrai Elemér (Budapest, 1895. január 31. – London, 1963. december 7.) orvos, belgyógyász.
Élete Forrai (Friedmann) Dávid (1863–1918) könyvelő és Weinberger Irma gyermekeként született. A Budapesti V. kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban érettségizett. Orvosi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, ahol 1919-ben nyerte el oklevelét. Időközben mint tartalékos hadnagy szolgált az első világháborúban. Három évig Krompecher Ödön mellett dolgozott a II. számú Kórbonctani Intézetben, s közben az egyetemen vegyészi oklevelet is szerzett. A későbbiekben öt évet töltött el Korányi Sándor klinikáján. Külföldi tanulmányútja alatt több hónapot töltött el Párizsban Chauffard, Vidal és Rammond intézeteiben, majd 1924-ben és 1925-ben Londonban Sir Arthur Hurst tanítványa volt. 1938-ban kivándorolt Angliába, ahol elnyerte orvosi oklevének nosztrifikálását és az Edinburgh-i Egyetemen megkapta az L. R. C. P. tudományos minősítést is. Az egészségügyi szervek felfigyeltek rá, s csakhamar mint a „Penicillin-staff” munkatársa működött. 1944-től az Inverness-i kórház osztályvezető főorvosaként dolgozott. Biokémiával foglalkozott, rendszeresen tanulmányozta a foszforforgalmat, a bilirubin fizikai kémiáját.
Felesége Bernauer Klára vegyész volt, Bernauer Izidor és Kohen Irén lánya, akit 1928. május 3-án Budapesten, a Józsefvárosban vett nőül. Öt nappal később a Dohány utcai zsinagógában is megesküdtek. Két fiuk született.
Főbb művei
Glycerophosphatase in menschlichen Organen (Biochemische Zeitschrift, 1923) Differezierung menschlicher Phosphataden (Biochemische Zeitschrift, 1923) Insulin alkalmazása diabetesen kívül (Budapest, 1929) Hasi megbetegedések influenzás alapon (Budapest, 1933) A gyomor-, epehólyag és appendix együttes megbetegedései (Budapest, 1934) Keringési zavarok diabetes betegeknél (Debrecen, 1937) Inter-relation of Abdominal Diseases (London, 1941)
Jegyzetek
Források
Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001
Regöly-Mérei Gyula: Forrai Elemér (1966. január 2.) Orvosi Hetilap, 107. évfolyam, 1. szám, 31–32. o.
Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar orvosok Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok az Egyesült Királyságban