A Gyilkos vagyok (eredeti cím: Double Indemnity) 1944-ben bemutatott amerikai bűnügyi film, James M. Cain regényéből, Billy Wilder rendezésében, Fred MacMurray és Barbara Stanwyck főszereplésével. A film noir egyik főművének számít.
Cselekmény
Walter Neff biztosítási ügynök Los Angelesben. Egyik nap megismerkedik egy kikapós asszonnyal, Phyllis Dietrichsonnal, aki unatkozik idősödő férje mellett. Amikor Phyllis egy balesetbiztosításról kezdi őt kérdezgetni a férje számára, a férfi hamar gyilkossági szándékot sejt. De Phyllisnek sikerül behálóznia Waltert, és nemsokára együtt tervezgetik, hogyan szabadulhatnak meg a férjtől és gazdagodhatnak meg egy biztosítási csalás révén.
Walter azt ajánlja, hogy Dietrichsonnak vonaton kellene meghalnia, mert akkor a biztosító duplán fizet (erre utal az eredeti filmcím is). Végül sikerül a gyilkosság: Walter Phyllis autójában megöli a férjet, utána a törött lábú Dietrichsont utánozva fölszáll a vonatra, majd leugrik a lassan guruló szerelvényről. Végül a halottat a sínekre helyezik, mintha kizuhant volna a vonatból.
A rendőrség először balesetnek könyveli el az esetet, de Keyes, Walter fantasztikus szimatú főnöke és atyai barátja csalást sejt. Gyorsan rájön, hogy Phyllis rejlik férje halála mögött, sőt, a gyilkosság módját is megsejti. De nem tudja még, hogy ki volt az asszony segítője. Ekkor kiderül, hogy Nino, Dietrichson első házasságából származó lánya Lola volt barátja, egy időben gyakran járt Phyllishez, így Keyes őt tartja a gyilkosnak.
Walter bizalma az asszonyban egyre inkább meginog, különösen, miután megtudja Lolától, hogy a nő állhatott Lola beteg édesanyjának halála mögött is. Végül utoljára találkoznak a Dietrichson-házban: Phyllis rálő Walterre, megsebesíti, de végül nem képes agyonlőni. Walter kicsavarja a nő kezéből a fegyvert és megöli. Visszamegy a biztosítóba és ott hangfelvételt készít, amiben megvallja bűnösségét. Mikor befejezi a történetet, észreveszi, hogy Keyes áll az ajtóban – ki tudja, mióta? Walter megkéri őt, hogy segítsen neki elmenekülni, de barátja tudja, hogy már túl gyenge hozzá: Walter még a liftig sem jut el, az iroda bejáratánál összeesik. Keyes mentőt és rendőrt hív, aztán meggyújtja a teljesen elgyengült, súlyosan sérült Walter cigarettáját.
Szereplők Szerep Színész Magyar hangjaiszdb.hu Walter Neff Fred MacMurray Fülöp Zsigmond Phyllis Dietrichson Barbara Stanwyck Géczy Dorottya Barton Keyes Edward G. Robinson Bodrogi Gyula Lola Dietrichson Jean Heather Peremartoni Krisztina Edward S. Norton, Jr. Richard Gaines Bács Ferenc Mr Jackson Porter Hall Izsóf Vilmos Mr Dietrichson Tom Powers Fonyó István Nettie, Dietrichsonék szobalánya Betty Farrington Rátonyi Hajni Nino Zachetti Byron Barr Farády István Sam Gorlopis Fortunio Bonanova Makay Sándor Joe Pete John Philliber Komlós András Norton titkárnője Bess Flowers Dallos Szilvia Charlie Sam McDaniel Dobránszky Zoltán vásárló a boltban Constance Purdy Győry Ilona
A film története John M. Cain sikerregényét már hamar 1936-os megjelenés után filmre akarták vinni, de az adaptációnak sokáig utjában állt az ún. Hays-szabályzat, amely szigorúan megszabta, hogy mit szabad és mit nem szabad mutatni egy hollywoodi filmben. Végül Billy Wildernek sikerült egy első forgatókönyvváltozatot letennie az asztalra, amely megkapta a szabályzat felelőseinek a támogatását. Így a filmben a szerelmesek a történet végén nem követnek el közös öngyilkosságot, mint a könyvben.
Wilder aztán Raymond Chandlerrel, a híres krimiíróval kezdte véglegesíteni a forgatókönyvet. Az együttműködés a filmvilágban járatlan, alkoholista író és a fiatal író-rendező között mindkettejük szerint rengeteg súrlódással járt, de különösen a párbeszédek terén Chandler jelentősen tudta javítani az eredeti tervezetet.
Wilder kezdettől fogva Barbara Stanwycket – aki akkoriban Hollywood legjobban fizetett színésznője volt – és Fred MacMurrayt látta a főszerepben, de mindkettő egy kicsit húzódozott attól, hogy hidegvérű gyilkosokat alakítson. Különösen MacMurrayt aggasztotta ez, mivel ő addig csak könnyed vígjátékokban szerepelt. Közben több más férfi színésznek, pl. George Raftnak vagy Alan Laddnek is fölajánlották a szerepet, de ők nemet mondtak.
A filmet az akkori hollywoodi film számára szokatlanul nagy arányban forgatták eredeti helyszíneken Los Angelesben és környékén. Ezek a sokszor napfényes külső felvételek éles kontrasztot alkotnak a stúdióban felvett, gyakran rendkívül sötét szobabelsőkkel, amelyek a figurák bezártságát, belső sötétségét jellemzik. Ez volt egyike azoknak a filmeknek, amelyek a rolókon átszűrődő fényt és az erős fény-árnyék-játékot tették a film noir egyik jellegzetességévé.
A filmet 1944. július 3-án mutatták be az Egyesült Államokban. Az 1945-ös Oscar-díj-on hét jelölést kapott, többek között a legjobb filmért, a legjobb rendezésért, a legjobb forgatókönyvért és a legjobb női főszereplőért, de egyik díjat sem nyerte meg. Wilder ezért annyira fölháborodott, hogy az átadási ceremónián a lábával fölbuktatta Leo McCarey rendezőt, amikor az éppen indult, hogy átvegye a legjobb filmért járó díjat az A magam útját járom c. musicalért.Lally, Kevin: Wilder Times. The Life of Billy Wilder. New York 1996. .
Fontosabb díjak, jelölések Oscar-díj (1945) jelölés: legjobb film – Paramount Pictures jelölés: legjobb rendező – Billy Wilder jelölés: legjobb női főszereplő – Barbara Stanwyck jelölés: legjobb forgatókönyv – Billy Wilder, Raymond Chandler jelölés: legjobb operatőr (fekete-fehér) – John F. Seitz jelölés: legjobb filmzene – Rózsa Miklós jelölés: legjobb hangkeverés – Loren Ryder
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1944 filmjei Kategória:Az amerikai nemzeti filmregiszter filmjei Kategória:Amerikai fekete-fehér filmek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Paramount Pictures-filmek Kategória:Billy Wilder-filmek Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Los Angelesben forgatott filmek