Edith Eva Eger, született Elefánt Edit Éva (Kassa, 1927. szeptember 29. – San Diego, 2026. április 27.) magyar zsidó származású pszichológus, aki az Egyesült Államokban praktizált. Holokauszt-túlélő. A poszttraumás stressz szindróma kezelésének specialistája. 2017-ben The Choice – Embrace the Possible címmel jelentek meg a visszaemlékezései, melyekből nemzetközi siker lett. Második, The Gift – 12 Lessons to Save Your Life címü könyve 2020 szeptemberében látott napvilágot.
Életrajz Magyar zsidó családban született Elefánt Lajos (1892–1944) szabómester, női divatszalon-tulajdonos és Klein Ilona (1895–1944) harmadik gyermekeként. Két nővére Magda (1922–2022) és Klára (1924–2005). Szülővárosa, Kassa, születése idején Csehszlovákiához tartozott.
Edith gimnazista korában balettórákra járt, gimnasztikázott, és tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak. 1942-ben a magyar kormány új zsidóellenes törvényeket vezetett be, ennek következményeként Edith el lett távolítva a csapatból. Idősebbik nővére, Klára budapesti zeneiskolába járt, hegedűn játszott; a háború idején zenetanára fedezte őt. Másik nővére, Magda zongorán játszott.
1944 márciusában Edithet a kassai gettóba kényszerítették szüleivel és Magdával együtt. Áprilisban egy téglagyárba vitték őket, ahol 12 000 másik zsidóval együtt éltek egy hónapig. Májusban Auschwitzba kerültek, ahol édesanyját gázkamrában ölték meg. Edith memoárjában elmondta, hogy ugyanazon az estén, amikor édesanyját elgázosították, Josef Mengele táncolni kényszerítette őt. Fizetségként egy egész kenyeret kapott, amit aztán megosztott fogolytársaival.
Memoárjában arra is utal, hogy több koncentrációs tábort is megjárt, beleértve Mauthausent is. A nácik evakuálták Mauthausent, és a többi koncentrációs tábort is, amikor amerikai és orosz hadseregek közelítették meg azokat. Edithet Magdával halálmenetre küldték az 55 kilométerre levő gunskircheni táborba. Amikor már a kimerültségtől nem bírt továbbmenni, az egyik lány, akivel a Mengelétől kapott kenyeret megosztotta, felismerte Edithet, és segített őt tovább cipelni. Gunskirchenben annyira rosszak voltak a körülmények, hogy a túlélés érdekében Edithnek füvet kellett ennie, míg sokan mások kannibalizmusra kényszerültek. 1945 májusában az amerikai hadsereg felszabadította a tábort. Ekkor vette észre az egyik katona a holttestek közé vetett Edithet mozogni; orvost hívott és megmentették az életét. A felszabadítás idején 32 kiló volt, törött volt a háta, tífuszos láza, tüdő- és mellhártyagyulladása is volt.
A háború után Edithet és Magdát amerikai hadikórházakban kezelték, majd felépülésük után visszatértek Kassára, ahol újra együtt lehettek Klára testvérükkel. Szüleiket, nagyszüleiket és Edith vőlegényét, Friedmann ImrétEdith Eger: I Danced for the Angel of Death: The Dr. Edith Eva Eger Story. Historical Docs, YouTube. 7:52. (Hozzáférés: 2026. július 11.) Auschwitzban meggyilkolták. Edith 1946-ban Éger Bélához ment feleségül, akivel egy tátrai kórházban ismerkedett meg. Béla szintén magyar zsidó volt és a háború alatt partizánként harcolt. 1949-ben a kommunista fenyegetések elől Bécsbe menekültek kislányukkal, majd az Egyesült Államokba emigráltak. Eredetileg Palesztinába készültek, vagyonuk nagy részét már oda is szállították, végül azonban Edith meggyőzte férjét, hogy az Egyesült Államokba menjenek. Baltimore-ban telepedtek le, majd 1955-ben El Pasóba költöztek. Edith sokáig szenvedett a háború következtében szerzett pszichés traumáktól, nem akart a történtekről beszélni gyermekeinek.
Később barátságot kötött Viktor Frankl pszichiáterrel, terápiákra járt hozzá, és 1978-ban diplomát szerzett klinikai pszichológus szakon a Texasi Egyetemen. Ugyanekkor engedélyt kapott praktizálásra is, majd megnyitotta magánklinikáját La Jolla városában, Kaliforniában, valamint a Kaliforniai Egyetemen tanított is.
1980-ban Edith visszatért Auschwitzba, hogy szörnyű emlékeivel és elfojtott érzelmeivel szembenézzen. Philip Zimbardo buzdítására 2017-ben publikálta első könyvét A döntés címmel, amiben a haláltábori élményeiről mesél.
Pszichológusként segített az embereknek megszabadulni saját gondolataik terhétől, és a végleges szabadság választására bírni őket. A döntés a New York Times és a Sunday Times bestsellere lett. 2020-ban kiadta második, Az ajándék című könyvét.
Edith szerepelt Oprah Winfrey műsorában is.
Családja 1946. november 12-én kötött házasságot Éger Bélával. Első gyermekük, Marianne 1947-ben Eperjesen született, később klinikai pszichológus lett, férje Robert F. Engle Nobel-emlékdíjas közgazdász. Az Egyesült Államokba költözésüket követően még két gyermekük született: Audrey (1954) és John (1956). Edith 1969-ben elvált férjétől, két évvel később azonban újra összeházasodtak. Éger Béla 1993-ban halt meg tuberkulózisban.
Edith nővérei közül Klára Ausztráliába emigrált, hegedűművészként a Sydney-i Szimfonikus Zenekar tagja lett, Magda pedig az Egyesült Államokban telepedett le, ahol koncertzongoristaként és zongoratanárként dolgozott.
Anyai nagybátyjának fia Kaján Tibor kétszeres Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista volt.Kaján Tibor által 1982-ben készített családfa. Facebook. (Hozzáférés: 2026. július 11.)
Magyarul megjelent művei A döntés; ford. Farkas Nóra; Libri, Budapest, 2017 Az ajándék. 12 életmentő lecke; ford. Mesterházi Mónika; Libri, Budapest, 2020 Az Ajándék. 12 életmentő lecke; ford. Mesterházi Mónika, Bíró Júlia; Open Books, Budapest, 2021 Az ajándék. 14 életmentő lecke. Edie családi receptjeivel; ford. Mesterházi Mónika, Bíró Júlia; díszkiad.; Open Books, Bp., 2023. A balerina; közrem. Esmé Schwall, ford. Mesterházi Mónika; Open Books, Budapest, 2024
Díjai, elismerései Az év pszichológiatanára díj (1972) El Pasoi év asszonya díj (1987) Humanitárius díj (1992-ben Kalifornia állam szenátusa adományozta) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2022)https://index.hu/kulfold/2022/09/23/novak-katalin-egyesult-allamok-mexiko-hatar-eger-edit-texas-kalifornia-los-angeles-holokauszt/
Jegyzetek
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Amerikai pszichológusok Kategória:Kassaiak Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A mauthauseni koncentrációs tábor foglyai Kategória:A gunskircheni koncentrációs tábor foglyai Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei