Glauber AndorSzületési bejegyzésében Grauber családnéven. (Jászladány, 1910. október 31. – Budapest, 1983. augusztus 24.) orvos, ortopédsebész, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1959).

Élete Glauber Móric vegyeskereskedő és Sohr Szeréna gyermekeként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait a pesterzsébeti Állami Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte, majd Prágában és Szegeden tanult. A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen 1935-ben szerzett általános orvosi oklevelet. Három évvel később sebész szakorvosi vizsgát tett. 1935 és 1938 között a Nyomorék Gyermekek Országos Otthonának segédorvosaként dolgozott, majd ugyanott sebész szakorvosként, s végül 1951-ig osztályvezető főorvosként praktizált. 1951–1952-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem, illetve a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orthopédiai Klinikájának egyetemi adjunktusa, 1953 és 1960 között egyetemi docense, 1960 márciusa és 1980 között tanszékvezető egyetemi tanára volt.Egyetemi tanári kinevezés (1960. március 13.) Magyar Közlöny, 18. szám 1953 és 1980 között a Klinika igazgatói és 1973–1983 között az Országos Orthopédiai Intézet igazgatói tisztségét is betöltötte. 1959-ben kandidátusi címet kapott.

A magyarországi ortopédiai sebészeti kutatások egyik úttörőjének tekintik. Alapvető a munkássága az oszteogenezis kísérletes vizsgálata, a veleszületett csípőficam, az ún. coxarthrosis kezelése és a csonttumorok diagnosztikai terén. Jelentős eredményeket ért el a csonttranszplantáció és a csontregeneráció területén is, bizonyította, hogy a csontok regenerálódó képessége a csonthártya állandó tulajdonsága, és megnyilvánulása a ráható ingerektől függ.

Felesége Berkovits Anna volt, akit 1938-ban vett nőül.

A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik (60/8-1-106). Sírja 2004 óta védett.

Tagságai A Magyar Ortopédiai Társaság alapítója és tiszteletbeli elnöke A Nemzetközi Sebész Társaság tagja A Nemzetközi Ortopédiai és Traumatológiai Társaság tagja Csehszlovák Purkinje Társaság tagja Az NDK és az NSZK Ortopéd Társaságainak tagja

Főbb művei A nyomorékvédelem alapjai (Orvosok Lapja, 1945) A poliomyelitis – Heine–Medin-féle megbetegedés – orthopediai következményeiről (Orvosok Lapja, 1947) Nyomorékok rehabilitációja (Iparegészségügy, 1949) Az arthrosis deformans okáról és gyógykezeléséről orthopediai szempontból (Orvosi Hetilap, 1950. 49.) A térdízület sérülései (A traumatológia alapelemei. IV. kötet. Budapest, 1953) A csípőízületi vitallium és acrylat arthroplasticák kérdései. Berend Endrével. (Orvosi Hetilap, 1956. 26.) Orthopediai jegyzet (egyetemi jegyzet, Budapest, 1957, új kiadás: 1972) Merthiolat oldatban tárolt csontok felhasználása. Lénárt Györggyel, Szilágyi Pállal. (Orvosi Hetilap, 1957. 49.) Periostosis generalisata. Barta Ottóval, Vizkelety Tiborral. (Orvosi Hetilap, 1958. 2.) Az os naviculare pseudoarthrosisának műtéti kezelése. Sillár Pállal. (Traumatológiai és Orthopediai Közlemények, 1958) Adatok a csontregeneráció kérdéséhez (kandidátusi értekezés, Budapest, 1958) Orthopediai csont- és ízületi elváltozások öregkorban (Orvosképzés, 1961) A gyakorló orvos orthopediája (A gyakorló orvos könyvtára. Budapest, 1962) A tibia adamantinomája. Juhász Jenővel. (Magyar Onkológia, 1963) Rachitises betegek anabolikus hormonkezelésével szerzett tapasztalataink. Fernbach Józseffel, Sillár Pállal. (Gyermekgyógyászat, 1964) Az orthopaedia tankönyve (egyetemi tankönyv, Budapest, 1965, 2. átdolgozott kiadás: 1969, 3. javított kiadás: 1973, 4. átdolgozott kiadás: 1978) Gyógyuló infantilis scoliosis. Vizkelety Tiborral. (Gyermekgyógyászat, 1967) Az orthopediai vizsgálat jelentősége újszülött- és csecsemőkorban a világrahozott csípőficam megelőzésében és gyógyításában. Többekkel. (Gyermekgyógyászat, 1974) A csonttumorok diagnosztikája (Budapest, 1970) A veleszületett csípőficam diagnosztikája. Vizkelety Tiborral. (Radiológiai Közlemények, 1974) Csontdaganatok műtéti kezelése. (A Korányi Sándor Társaság tudományos ülései. XIV. A daganatok operabilitásának és áttétképződésének kérdései. Budapest, 1975) A haemophilia orthopediai vonatkozásai. Lénárt Györggyel. (A haemophilia kezelésének és diagnosztikájának aktuális problémái. Szerk. Elődi Zsuzsa. Budapest, 1978) Csontdaganatok. Monográfia. Csató Zsuzsával, Juhász Jenővel. (Budapest, 1980, németül: 1979) Az orthopaedia tankönyve. Egyetemi tankönyv. Szerk. Barta Ottó. Írta többekkel. (Budapest, 1983)

Díjai, elismerései Magyar Köztársasági Érdemérem ezüst fokozata (1948) Szocialista Munkáért Érdemérem (1956) Munka Érdemrend arany fokozata (1970) Szocialista Magyarországért Érdemrend (1980)

Jegyzetek

Források

Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001

Névpont Vízkelety Tibor: Dr. Glauber Andor (1910-1983) (1983. október 23.) Orvosi Hetilap, 124. évfolyam, 43. szám, 2595–2596. o.

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar sebészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek