A 2021-es Uuden Musiikin Kilpailu egy finn zenei verseny volt, melynek keretein belül a nézők és a nemzetközi zsűri kiválasztották, hogy melyik dal képviselje Finnországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Hollandiában. A 2021-es UMK volt a tizedik finn nemzeti döntő.
Az élő műsorsorozatban hét dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A döntőben a nézők és a nemzetközi zsűri szavazatai alakították ki a végeredményt. Jelentkezni a 2021-es UMK-ra 2020. szeptember 1-jétől hét napon át lehet. A sorozat ezúttal is egyfordulós volt; csak egy döntőt rendeztek 2021. február 20-án.
Helyszín A döntő helyszínéül Tampere városában lévő Mediapolis Televíziós Stúdió szolgált. Legutoljára az előző évben rendezte ugyanez a helyszín a versenyt, amikor Aksel nyerte a versenyt "Looking Back" című dalával. link=|433x433px
Műsorvezetők A 2021-es műsor házigazdája Antti Tuisku volt, aki először látta el ezt a feladatot. Emellett Mikko Silvennoinen finnül, Johan Lindroos és Eva Frantz svédül, Levan Tvaltvadze oroszul, valamint Jani Kareinen és Katri Norrlin angolul kommentálták a műsort az YLE weboldalán.
Résztvevők Az YLE 2019. március 25-én jelentette be, hogy ismét lehet jelentkezni a finn válogatóba. A dalok beküldésének határideje szeptember 7. volt. Az élő műsorba jutottak névsorát a műsorsugárzó 2021. január 13-án jelentette be.
A versenyzők dalait január 14-től 15-ig és január 18-tól 22-ig naponta jelentették be.
ElőadóDalNyelvSzerző(k)Aksel KankaanrantaHurtangolGerard O'Connell, Kalle Lindroth, Joonas AngeriaBlind ChannelDark SideangolAleksi Kaunisvesi, Joonas Porko, Joel Hokka, Niko Moilanen, Olli MatelaDannySinä päivänä kun kaikki rakastaa muafinnJanne RintalaIltaKelle mä soitanfinnIlta Fuchs, Väinö Wallenius, Jouni Aslak, Tuomas KauhanenLauraPlayangolKarl-Ander Reismann, Reinis Straume, Laura PõldvereOskrLieangolOskari Ruohonen, Joonas Angeria, David PramikTeflon Brothers & PandoraI Love Youangol, finnJaakko Salovaara, Axel Ehnström, Mikko Kuoppala, Heikki Kuula, Jani Tuohimaa, Anneli Magnusson
Döntő A döntőt február 20-án rendezte az YLE hét előadó részvételével Tampereben, a Mediapolis Televíziós Stúdióban. A végeredményt nézők és a nemzetközi zsűri szavazatai alakították ki.
#ElőadóDalNemzetközi zsűriNézőkÖsszesenEredmény01Teflon Brothers & PandoraI Love You301501802.02Aksel KankaanrantaHurt56521085.03LauraPlay49137.04DannySinä päivänä kun kaikki rakastaa mua2238606.05OskrLie62531154.06Blind ChannelDark Side724795511.07IltaKelle mä soitan481011493.
A nemzetközi zsűri tagjai:
Carlton Wilborn William Lee Adams Katja Zwart Klemens Hannigan Lanberry Soraya Arnelas Zibbz
#DalÖsszesen01I Love You26106423002Hurt8106488125603Play22404Sinä päivänä kun kaikki rakastaa mua4442442205Lie1082121010106206Dark Side121288121287207Kelle mä soitan62121066648
Az Eurovíziós Dalfesztiválon Finnországnak 2021-ben is rész kell vennie az elődöntőben. 2020. január 28-án osztották fel a résztvevő országokat az elődöntőkbe, a finn előadó a második elődöntő második felében léphet a színpadra.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Uuden Musiikin Kilpailu Finnország az Eurovíziós Dalfesztiválokon 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál
További információk Az UMK weboldala
Kategória:Nemzeti válogatók az Eurovíziós Dalfesztiválra Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:Finnország zenei élete