Dua Lipa angol énekesnő pályafutása során két stúdióalbumot, négy középlemezt (EP-t), 23 kislemezt (köztük ötöt közreműködőként), 23 videóklipet, hét promóciós kislemezt és egy remixalbumot adott ki. Bemutatkozó kislemeze New Love címmel 2015-ben jelent meg. Második kislemeze, a Be the One számos országban az első tíz közé került, és kétszeres platinalemez minősítést ért el Ausztráliában, Olaszországban, Hollandiában és Lengyelországban. Negyedik és ötödik kislemeze, a Hotter than Hell és a Blow Your Mind (Mwah) a legjobb 30 közé jutottak az Egyesült Királyságban, és platinalemez minősítést értek el több területen. Utóbbi dalával tudott először az amerikai Billboard Hot 100-ra felkerülni, ahol kisebb sláger lett, legjobb helyezése pedig a 72. hely volt. 2017 márciusában Lipa a brit kislemezlista első 15 helyezettje között egyszerre három dalával tudott szerepelni: a No Lie-jal (egy közreműködés Sean Paullal), a Be the One-nal, és a Scared to Be Lonely-val (közös dala (Martin Garrix-szel).

2017 júniusában jelent meg Dua Lipa címmel debütáló stúdióalbuma. A lemezről kiadott New Rules (2017) című slágere a brit kislemezlista csúcsára került. 2018-ban olyan nagysikerű dalokat adott még ki, mint az IDGAF, és a Calvin Harris skót producerrel közös One Kiss. Utóbbival második alkalommal tudott a Hot 100 első 40 helyezettje közé kerülni, miután legjobbja a 26. pozíció volt. Később háromszoros platinalemez minősítést tudott elérni az Egyesült Államokban. Lipa debütáló nagylemezéről olyan kislemezek jelentek még meg, mint a Last Dance, a Miguel amerikai énekessel készült Lost in Your Light, és a Homesick, melyben Chris Martin hangja is felcsendül. 2018-ban jelent meg Electricity című dala, melyet a Silk City-vel készített. Az Egyesült Királyságban negyedik volt, míg az Egyesült Államokban a 62. volt a legelőkelőbb helyezése. Lipa többi kislemezével együtt felkerült 2018. október 19-én megjelent Dua Lipa: Complete Edition című albumára, mely debütáló lemezének újrakiadása.

2020 márciusában jelent meg Lipa második stúdióalbuma Future Nostalgia címmel. Kiadása előtt két kislemezt adtak ki, a Don’t Start Now-t és a Physicalt, mely mindkettő a brit kislemezlista első öt helyezettje közé tudott kerülni. Előbbi Lipa legsikeresebb dala lett a Billboard Hot 100 listán is, ahol a második volt a legjobb pozíciója. A Break My Heart jelent meg az album harmadik kislemezeként, ami hatodik lett az Egyesült Királyságban, míg 13. az Egyesült Államokban. A Hallucinate-et választották negyedik kislemezként, és a 39. helyig jutott a brit slágerlistán. A Levitating Dababy-vel készült remixváltozata jelent meg az ötödik kislemezként az albumról 2020. október 1-jén. Az Egyesült Királyságban és Amerikában is az 5. helyig jutott a listákon, utóbbiban Lipa karrierje során második alkalommal tudott a Billboard Hot 100 első 5 helyezettje közé kerülni. Az Angèlével közös Fever 2020. október 29-én jelent meg a Future Nostalgia francia kiadásáról és megszerezte az első helyet a francia kislemezlistán.

Albumok Studióalbumok +Stúdióalbumok listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel, értékesítési adatokkal és minősítésekkel Cím Album adatok Legjobb helyezések Eladások Minősítések UK All except noted: For "Bridge Over Troubled Water": For "Times Like These": AUSPeak chart positions in Australia: All except noted: "Blow Your Mind (Mwah)": "Want To": "Swan Song": "Future Nostalgia": "Prisoner": BEL (FL) CAN GER IRE NL NZ SWE USA Dua Lipa Megjelent: 2017. június 2. Kiadó: Warner Bros. Formátumok: CD, LP, Digitális letöltés, streaming 3 8 6 14 22 3 6 7 8 27 Világszerte: 6,000,000 UK: 720,505 US: 92,000 BPI: 2×-es platinalemez ARIA: Aranylemez BEA: Aranylemez GLF: Aranylemez MC: 2×-es platinalemez NVPI: Platinalemez RIAA: Platinalemez RMNZ: 2×-es platinalemez Future Nostalgia Megjelent: 2020. március 27. Kiadó: Warner Bros. Formátumok: CD, LP, digitális letöltés, streaming, kazetta, díszdoboz 1 1 2 2 4 1 1 1 4 3UK: 333,968 US: 17,000 BPI: Aranylemez MC: Platinalemez RMNZ: Platinalemez RIAA: Platinalemez Radical Optimism Megjelent: 2024. május 3. Kiadó: Warner Bros. Formátumok: CD, LP, digitális letöltés, streaming, kazetta, díszdoboz

Újrakiadások Cím Album adatok Dua Lipa: Complete Edition Megjelent: 2018. október 19. Kiadó: Warner Bros. Formátumok: CD, LP, digitális letöltés, streaming Future Nostalgia: The Moonlight Edition Megjelent: 2021. február 11. Kiadó: Warner Formátumok: CD, LP, digitális letöltés, streaming

Remixalbumok Cím Album adatok Legjobb helyezések CAN US USDance Club Future Nostalgia Megjelent: 2020. augusztus 28. Kiadó: Warner Formátumok: CD, LP, digitális letöltés, streaming 13 28 1

Középlemezek +Középlemezek listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel Cím Album adatok Legjobb helyezések USVinyl Spotify Sessions Megjelent: 2016. július 8. Kiadó: Warner Bros. Formátumok: Streaming — The Only Megjelent: 2017. április 2. Kiadó: Warner Bros. Formátumok: 12" vinyl 21 Live Acoustic Megjelent: 2017. december 8. Kiadó: Warner Bros. Formátumok: Digitális letöltés, streaming — Deezer Sessions Megjelent: 2019. április 11. Formátumok: Digitális letöltés, streaming — "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Kislemezek Önálló előadóként + Önálló előadóként kiadott kislemezek listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel és minősítésekkel, a megjelenés évének és az album címének megjelölésével Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album UK AUS BEL(FL) CAN GER IRE NL NZ SWE USA New Love 2015 — — — — — — — — — —Dua Lipa Be the One 9 6 1 — 11 25 11 20 100 — BPI: Platinalemez ARIA: 2×-es platinalemez BEA: Platinalemez BVMI: Aranylemez GLF: Aranylemez MC: Aranylemez NVPI: 2×-es platinalemez RIAA: Aranylemez RMNZ: Aranylemez Last Dance 2016 — — — — — — — — — — Hotter than Hell 15 17 20 — 71 24 32 — 44 — BPI: Platinalemez ARIA: Aranylemez GLF: Platinalemez NVPI: Platinalemez Blow Your Mind (Mwah) 30 59 44 — — 40 — — — 72 BPI: Platinalemez MC: Platinalemez RIAA: Aranylemez Scared to Be Lonely 2017 14 14 10 32 9 12 3 8 3 76 BPI: Platinalemez ARIA: 2×-es platinalemez BEA: Aranylemez BVMI: Platinalemez GLF: 4×-es platinalemez MC: 2×-es platinalemez NVPI: 3×-os platinalemez RIAA: 2×-es platinalemez RMNZ: Platinalemez Dua Lipa: Complete Edition Lost in Your Light 86 — — — — 97 — — — — BPI: Ezüstlemez Dua Lipa New Rules 1 2 1 7 9 1 1 3 7 6 BPI: 4×-es platinalemez ARIA: 5×-ös platinalemez BEA: 2×-es platinalemez BVMI: Platinalemez GLF: 4×-es platinalemez MC: 7×-es platinalemez RIAA: 5×-ös platinalemez RMNZ: 2×-es platinalemez Homesick — — 12 — — — 14 — — — BPI: Ezüstlemez BEA: Aranylemez IDGAF 2018 3 3 4 29 12 1 8 5 15 49 BPI: 2×-es platinalemez ARIA: 4×-es platinalemez BEA: Aranylemez BVMI: Aranylemez GLF: Platinalemez MC: 4×-es platinalemez RIAA: 2×-es platinalemez RMNZ: Platinalemez One Kiss 1 3 1 6 1 1 1 6 4 26 BPI: 4×-es platinalemez ARIA: 4×-es platinalemez BEA: Platinalemez BVMI: Platinaleme MC: 3×-os platinalemez RIAA: 3×-os platinalemez RMNZ: Platinalemez Dua Lipa: Complete Edition Electricity 4 22 6 61 64 6 13 25 51 62 BPI: Platinalemez ARIA: Platinalemez BEA: Aranylemez MC: Aranylemez RIAA: Platinalemez Swan Song 2019 24 68 50 99 99 24 — — 67 — Don’t Start Now 2 2 2 3 10 1 5 3 12 2 BPI: 2×-es platinalemez ARIA: 4×-es platinalemez BEA: 2×-es platinalemez BVMI: Platinalemez MC: 5×-ös platinalemez RIAA: 3×-os platinalemez RMNZ: 3×-os platinalemez Future Nostalgia Physical 2020 3 9 3 54 14 2 15 16 42 60 BPI: Platinalemez BEA: Platinalemez BVMI: Aranylemez MC: Platinalemez RIAA: Aranylemez RMNZ: Aranylemez Break My Heart 6 7 14 13 26 3 12 12 21 13 BPI: Platinalemez BEA: Platinalemez MC: Platinalemez RIAA: Platinalemez RMNZ: Aranylemez Hallucinate 31 — — — — 40 55 — — — BPI: Ezüstlemez Un Dia (One Day) 72 — — 70 94 55 24 — — 63 MC: Aranylemez RIAA: 4×-es platinalemez Summer Vacation és Future Nostalgia: The Moonlight Edition Levitating 5 4 32 1 16 4 23 5 20 2 BPI: 2×-es platinalemez ARIA: 3×-os platinalemez BEA: Aranylemez BVMI: Aranylemez MC: 3×-os platinalemez RIAA: 4×-es platinalemez RMNZ: 3×-os platinalemez Future Nostalgia Fever 79 — 1 79 85 36 — — — — BEA: 2×-es platinalemez Real Groove (Studio 2054 remix) 95 — — — — — — — — — Disco We’re Good 2021 25 24 32 21 52 17 25 24 31 31 Future Nostalgia: The Moonlight Edition Love Again 51 60 5 11 44 36 21 — — 41 BPI: Ezüstlemez Future Nostalgia "Cold Heart (Pnau remix)" 1 2 4 7 3 2 8 1 12 21 BPI: Aranylemez ARIA: Aranylemez RMNZ: Platinalemez The Lockdown Sessions "Sweetest Pie" 2022 31 24 — 19 76 14 — 33 59 15 BPI: Ezüstlemez MC: Platinalemez RIAA: Platinalemez Traumazine "Potion" 16 32 — 31 85 9 45 35 40 71 BPI: Ezüstlemez ARIA: Aranylemez MC: Aranylemez Funk Wav Bounces Vol. 2 "Dance the Night" 2023 1 3 1 4 7 1 4 5 25 6 BPI: Platinalemez ARIA: 3× Platinalemez BEA: Platinalemez MC: 3× Platinalemez RMNZ: Platinalemez Barbie the Album "Houdini" 2 7 1 5 9 6 8 13 13 11 BPI: Aranylemez ARIA: Platinalemez BEA: Aranylemez MC: Platinalemez Radical Optimism "Training Season" 2024 4 12 7 11 25 6 20 10 15 27 "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Közreműködés kislemezekben +Közreműködő előadóként megjelent kislemezek listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel, a megjelenés évének és az album címének megjelölésével Cím Év Legjobb helyezés Minősítések Album UK AUS BEL(FL) CAN GER IRE NL NZ SWE US No Lie 2016 10 — 44 — 10 31 14 — — — BPI: Platinalemez MC: Aranylemez BVMI: Platinalemez NVPI: Platinalemez Mad Love the Prequel és Dua Lipa: Complete Edition Bridge over Troubled Water 2017 1 53 — — — 25 — — — — BPI: Aranylemez If Only 2018 — — — — — — — — — — Sì Times Like These(a Live Lounge Allstars részeként) 2020 1 — — — — 64 — — — — BPI: Ezüstlemez Prisoner 8 13 32 17 20 5 21 24 23 54 BPI: Ezüstlemez Plastic Hearts és Future Nostalgia: The Moonlight Edition Sweetest Pie "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Promóciós kislemezek +Promóciós kislemezek listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel, a megjelenés évének és az album címének megjelölésével Cím Év Legjobb helyezések Album UK AUS BEL(FL)Tip IRE HR* Future Nostalgia: Real Groove (Studio 2054 Remix): NZHotPeaks on the NZ Hot Singles Chart: Future Nostalgia: Sugar (Remix): Real Groove (Studio 2054 Remix): POR SCOPeaks on Scottish Singles Chart Future Nostalgia: SPA SWEHeat. Room for 2 2016 — — — — — — — — — — Dua Lipa Thinking ’Bout You 2017 — — 6 — — — — — — — My Love — — 16 — — — — — — — Shine Want To 2018 — 83 — 52 — 20 — — — 6 Dua Lipa: Complete Edition Future Nostalgia 2019 — 99 — 83 80 11 104 58 99 — Future Nostalgia Sugar (Remix) 2020 — — — — — 7 — — — — "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Egyéb slágerlistás dalok +Egyéb slágerlistás dalainak listája Cím Év Legjobb helyezés Minősítés Album UK AUS CAN IRE ITA NZ POR SPA SWE USA "Kiss and Make Up" 2018 36 33 44 15 91 32 29 68 32 93 BPI: Ezüstlemez AFP: Aranylemez ARIA: Platinalemez FIMI: Aranylemez Dua Lipa: Complete Edition Cool 2020 — — — — — — 103 96 — — Future Nostalgia Pretty Please — — — — — — 101 — — — Love Again — — — — — — 107 90 — — Good in Bed — — — — — — 129 — — — Boys Will Be Boys — — — — — — 148 — — — If It Ain’t Me 2021 — — — — — — — — — — Future Nostalgia: The Moonlight Edition That Kind of Woman — — — — — — — — — — "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Dalszerzői tevékenysége