Katarzyna Kiedrzynek (Lublin, 1991. március 19. –) lengyel női válogatott labdarúgó. A német bajnokságban érdekelt VfL Wolfsburg hálóőre.
Pályafutása Klubcsapatokban Serdülő korában szülővárosában a labdarúgást és a kézilabdát is versenyszerűen űzte, a Motor Lublin csapatában pedig csatárként 45 meccsen 11 gólt szerzett. Miután programjai besűrűsödtek a két sportág edzései, mérkőzései miatt, végül a labdarúgás mellett döntött és kapusként folytatta pályáját.
Górnik Łęczna 2010-ben került a lęcznai együtteshez, ahol egy ötödik és két harmadik helyet szerzett az itt töltött három szezonja alatt.
Paris Saint-Germain A PSG akkori vezetőedzője Farid Benstiti még 2011-ben az orosz válogatott szövetségi kapitányaként figyelte ki Kiedrzynek képességeit a Lengyelország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. 2013 júliusában írta alá első szerződését és első mérkőzésére december 15-én az AS Muret elleni bajnokin került sor.
Az edzéseken nyújtott kemény munkájának köszönhetően a szezon végére komoly fejlődésen ment keresztül és a következő szezonban már 15 meccsen lépett pályára Karima Benameur méltó vetélytársaként. 2015. április 30-án újabb három évre kötelezte el magát Párizsban.
Christiane Endler érkezésével egyre kevesebb lehetőséget kapott a kezdők között és 2020. május 10-én közösségi oldalán köszönt el a klubtól és a szurkolóktól.
A bajnoki, kupa és Bajnokok Ligája mérkőzésekkel 119 alkalommal lépett pályára a PSG-ben, akikkel két Bajnokok Ligája döntőben is szerepelt.
VfL Wolfsburg Május 21-én írt alá a VfL Wolfsburghoz.
A válogatottban 2009. szeptember 19-én Ukrajna ellen debütált egy világbajnoki selejtezőn. 2014 decemberében szervezetlenségre és rossz körülményekre hivatkozva lemondta a válogatottságot.
A Miłosz Stępiński által irányított keretbe tért vissza 2016 szeptemberében Moldova ellen.
2024. május 9-én közösségi oldalán jelentette be visszavonulását a válogatottól.
Statisztikái A válogatottban 2021. február 23-al bezárólag VálogatottSzezonMérk.Gól200940201040201150201270201350201410201500201680201760201850201950202050202120202220202330202420Összesen640
Sikerei Klubcsapatokban Lengyel bajnoki bronzérmes (2): Górnik Łęczna (2): 2011–12, 2012–13 Francia bajnoki ezüstérmes (6): Paris Saint-Germain (6): 2013–14, 2014–15, 2015–16, 2017–18, 2018–19, 2019–20 Francia kupagyőztes (1): Paris Saint-Germain (1): 2018 Bajnokok Ligája döntős (2): Paris Saint-Germain (2): 2014–15, 2016–17
A válogatottban
Algarve-kupa ezüstérmes (1): 2019
Jegyzetek
Források
Kategória:Élő személyek Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Lengyel női labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Paris Saint-Germain női labdarúgói Kategória:A VfL Wolfsburg női labdarúgói