Hetés György (Budapest, 1921. július 24. – Budapest, 1998. december 9.) magyar színész, szobrász, éremművész.
Életpályája 1943-ban kapott színészi oklevelet az Országos Színészegyesület színiiskolájában. 1945-ben Mátray Károly magántársulatához szerződött. 1946-tól Hódmezővásárhelyen kezdte az évadot, majd a budapesti Művész Színház foglalkoztatta. 1947-től a Madách Színház, 1952-től a kecskeméti Katona József Színház, 1953-tól a Miskolci Nemzeti Színház színésze volt. 1954-től nyugdíjba vonulásáig az Állami Faluszínház, majd a jogutódok: az Állami Déryné Színház, illetve a Népszínház színművésze volt. 1981-től a Vígszínházban szerepelt. Színészi munkája mellett színházi rendezéssel is foglalkozott.
Szobrászként autodidakta módon képezte magát, többek között a Dési Huber Körben, ahol a mestere Laborcz Ferenc szobrászművész volt. Számos egyéni kiállítása volt országszerte. Főleg éremművei és színészeket ábrázoló szobor-karikatúrái lettek ismertek.
Könyvet írt Osváth Béla hódmezővásárhelyi színházáról, amely 1989-ben jelent meg.
Felesége Szántó Margit színművésznő volt.
Könyve Osváth Béla színháza Hódmezővásárhelyen (Hódmezővásárhely, 1989)
Fontosabb színházi szerepei
Molière: Dandin György... Dandin György Edmond Rostand: Sasfiók... Metternich John Steinbeck: Egerek és emberek... Curley Friedrich Schiller: Ármány és szerelem... Inas Szophoklész: Antigoné... Kreón Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné... Karnyó Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Tudós Katona József: Bánk bán... Ottó Csiky Gergely: Buborékok... Záthonyi Kosztolányi Dezső: Édes Anna... Dr. Moviszter Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Bóni gróf Eisemann Mihály: Fekete Péter... Lucien Zerkovitz Béla: Csókos asszony... Tarpataki Berté Henrik: Három a kislány... Tschöll papa Babay József: Három szegény szabólegény... Cérna Gábor
Filmek, tv Privát kopó (sorozat) - Félelem ára című rész (1993) Kis Romulusz (krimi-vígjátéksorozat) - 2. rész (1995)
Rendezéseiből Molière: Dandin György Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné
Egyéni kiállításai Budapest (1963) Szombathely (1964) Ózd (1966) Tata, Pécs, Nyíregyháza (1967) Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Lenti (1973) Hódmezővásárhely (1989) Tatabánya, Lenti (1991) Budapest, Bajor Gizi Színészmúzeum, életműkiállítás (az anyag ott is maradt) (1994) Budapest, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Orvosérmek kamarakiállítása (1998)
Köztéri művei Móricz Zsigmond (alumínium, dombormű, 1971, Fehérgyarmat) Vörösmarty Mihály (bronz dombormű, 1992, Lenti)
Források
Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.
Magyar Színházművészeti Lexikon artportal: Hetés György
Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar éremművészek Kategória:Budapesten született személyek