Havas Adolf, 1881-ig HamburgerAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 26233/1881. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1881. év 8. oldal 3. sor (Szentgál, 1854. február 14. – Budapest, 1917. december 5.) orvos, bőrgyógyász, egyetemi tanár.

Élete Hamburger Mór (1821–1897) és Rothauser Fanni (1825–1911) gyermekeként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait a budapesti katolikus főgimnáziumban végezte, majd beiratkozott a Bécsi Egyetem Orvostudományi Karára. Orvosi oklevelét 1880-ban a Budapesti Tudományegyetem orvosi karán szerezte meg. 1880–1881-ben a Kórbonctani Tanszéken volt tanársegéd. 1882-ben a Schordann-féle ösztöndíjjal hosszabb tanulmányutat tett Párizsban, ahol bőrszövettani vizsgálatokat végzett. 1883-ban a budapesti Poliklinikán bőr- és nemi osztályt alapított, amelyet 1898-ig főorvosként vezetett. 1898 és 1910 között a Szent Rókus Kórházban dolgozott, 1910 és 1917 között a Szent István Kórház bőrgyógyász-főorvosa volt. 1884-ben a bőr- és bujakórtan tárgyköréből magántanárrá habilitálták, 1902-ben címzetes rendkívüli tanár lett. Jeles bőrgyógyász volt, behatóan foglalkozott a prostitúció és a nemi betegségek kapcsolatával. Egyik szerkesztője volt a Drasche-féle Bibliothek der gesammten medizinischen Wissenschaft és a Lesser-féle Encyclopaedie der Haut und Geschiechtskrankheiten lexikonoknak. Elnöke volt a Magyar Dermatológiai és Urológiai társaságnak. Cikkei az Orvosi Hetilapban jelentek meg. Tevékenyen részt vett a zsidó közéletben is.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik. 260px|bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben (3bal-83-2). Lajta Béla alkotása.

Családja Felesége Meller Friderika (1864–1916) volt, akit 1886-ban Badenben vett nőül.

Gyermekei: Havas Béla (1887–1942) bankár. Felesége Kollár Veronika (1902–?). Havas Vera (1889–1890)

Főbb művei Szőrtelenítés Röntgen-sugarakkal (Budapest, 1898) A dermatitis exfoliativa universalisról (Budapest, 1899) A hypertrichosis kór- és gyógytana: előadás a Közkórházi Orvostársulat 1900. április 4-ei ülésén (Budapest, 1900) A Quincke-féle megbetegedés (Budapest, 1906) A syphilitikus megbetegedés mely időszakában kezdessék meg az általános gyógykezelés? (Budapest, 1908) Előzetes jelentés az Ehrlich-féle gyógyszerrel elért gyógyeredményekről (Budapest, 1910)

Jegyzetek

Források Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001

Szállási Árpád: Havas Adolf (1977. szeptember 4.) Orvosi Hetilap, 118. évfolyam, 36. szám

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar bőrgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1854-ben született személyek Kategória:1917-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek