Jakab Mihály (Kaba, 1900. március 25. – Budapest, 1975. március 5.) orvos, belgyógyász, Jakab Dezső építész és Jakab László belgyógyász unokaöccse.
Életpályája Jakab Mátyás (1862–1932) gazdatiszt és Sorger Irén (1876–1940) gyermekeként született zsidó családban. Apja később a Liget Szanatórium ügyvezető igazgatója lett, amelynek épületét nagybátyja, Ligeti Dezső tervezte. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd a pécsi Erzsébet Tudományegyetem hallgatója volt, ahol 1924-ben általános orvosi oklevelet szerzett, majd három évvel később belgyógyász szakorvosi vizsgát tett. 1924 és 1927 között a pécsi egyetem Belgyógyászati Klinikájának gyakornoka, egyetemi tanársegéde, 1927 és 1939 között az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap (OTBA) orvosa volt. 1939 és 1943 között származása miatt munkaszolgálatosként a budapesti Kun utcai Kórház belgyógyász szakorvosaként dolgozott. A második világháború után az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) Gépgyári Társpénztárainak felülvizsgáló főorvosa és a Ganz Villamossági Gyár üzemi főorvosa, s egyúttal körzeti orvos is volt. 1950–1956 között a budapesti Koltói Anna Baleseti Kórház klinikai tanársegéde, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem III. számú Belgyógyászati Klinika Laboratóriumának egyetemi tanársegéde volt. 1956-tól haláláig a budapesti Balassa János Kórház laboratóriumi főorvosaként működött. Kísérletes és klinikai belgyógyászattal, kísérletes pancreatitisszel foglalkozott, a zsíranyagcsere vizsgálati módszereinek nemzetközileg is elismert kutatóorvosa volt. Magyarországon elsőként végzett elektroforetikus vizsgálatot lipoproteineken.
Házastársa Adler Anna volt, Adler Ernő és Presser Szidónia lánya, akivel 1935. október 30-án Budapesten kötött házasságot. 1940-ben elváltak.
Három héttel 75. születésnapja előtt, Budapesten hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik.
Főbb művei Az anaemia perniciosa májkezelése. Barta Imrével. (Orvosi Hetilap, 1928) Vizsgálatok a zinksulfat próba értékéről a pancreatitisek diagnosztikájában (Orvosi Hetilap, 1953) Savós folyadékgyülemek fehérjéinek vizsgálata. Fischer Antallal, Rohny Bélánéval. (Magyar Belorvosi Archívum, 1957) A heparin clearing visszafordításának mechanizmusa. Gács Jánossal, Gerő Sándorral, Perényi Lászlóval. (Kísérletes Orvostudomány, 1958) Sebészeti, urológiai és laboratóriumi tapasztalataink az intramuscularis Chlorocid injekció alkalmazásakor. Drexler Miklóssal, Palócz Istvánnal. (Magyar Sebészet, 1962) Vizsgálatok a zinksulfat próba értékéről a pancreatitisek diagnosztikájában (Orvosi Hetilap, 1963. 6.) Diencephalon funkciós vizsgálatok vegetatív regulációs zavarokban. Hradsky Annával, Hajós Máriával. (Balassa János Kórház Orvosi Közleményei, 1970) Myocardialis infarktus és szénhidrát-anyagcserezavar összefüggései. Végh Katalinnal. (Balassa János Kórház Orvosi Közleményei, 1972)
Jegyzetek
Források
Névpont. Szerk. Kozák Péter. Tahy Ádám: Jakab Mihály (Balassa János Kórházak Évkönyve, 1976)
Kategória:Magyar orvosok Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek Kategória:Református hitre tért személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Munkaszolgálatosok