A Borceai-Duna-ág () a Duna folyam egy mellékága a folyó alsó szakaszán, Romániában, Călărași megye és Ialomița megye közigazgatási területén. Călărași felett (mintegy 9 km-re Ostrov felé) ágazik ki bal kéz felé a főágból, ahová mintegy 99 km után, Giurgeninél tér vissza. Nevét a partján fekvő Borcea településről kapta.

Folyása során számos kanyarulata van. A főág és a borceai ág egy nagy szigetet fog közre, a Ialomița-lápját. Ez kezdetben nádasokkal, tavakkal borított láp volt a kiemelkedéseken ligetes erdőfoltokkal, az 1960-as években azonban lecsapolták és mezőgazdasági művelésbe fogták, és csak a szélén maradtak meg erdősávok.

Part menti települések Valamennyi a folyóág bal partján:

300px|bélyegkép|jobbra|Előtérben az Anghel Saligny híd, mögötte a Fetești híd Közlekedés A Borceai-Duna-ág hajózható, számos kereskedelmi hajó használja.

Átkelési lehetőséget a bal part és a Ialomița-lápja sziget (illetve azon át a Duna főág jobb partja) között az 1895-ben átadott Anghel Saligny híd biztosított 1987-ig, amikor szerepét a 2 × 2 sávos A2-es autópályát és a kétvágányú, villamosított 800-as vasúti fővonalat hordozó Fetești híd (és a főágon átívelő Cernavodăi híd) vette át.

Jegyzetek

Kategória:A Duna mellékágai Kategória:Románia folyói