Az Untitled Unmastered (stilizálva: untitled unmastered.) Kendrick Lamar amerikai rapper válogatásalbuma, amely 2016. március 4-én jelent meg. Rajta korábban nem megjelent demófelvételek szerepelnek, amelyek a To Pimp a Butterfly (2015) felvételei közben készültek. Stílusa főként jazz, soul, avantgárd és funk, témája politikai és filozófiai. Az album a Billboard 200 első helyén debütált.

Háttér 2014 decemberében, mikor a To Pimp a Butterfly (2015) megjelenésére készültek, Lamar előadott egy dalt az névtelen a The Colbert Report vendégeként. 2016 januárjában szintén előadott egy meg nem nevezett dalt a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon műsorán. A 2016-os Grammy-gálán való fellépését követően elmondta, hogy vannak olyan dalai, amely nem kapott helyett a To Pimp a Butterfly-on: "Egy teljes kamrányi anyagom van az albumról, amit imádtam, de más dalok felhasználása vagy valami annyira egyszerű, mint egy határidő megakadályozta, hogy felkerüljön az albumra." bélyegkép|Thundercat az album dalainak nagy részén szerepelt Azt követően, hogy a Top Dawg Entertainment célozgatott új zene megjelenésére és, hogy LeBron James nyilvánosan kérte meg a TDE-t, hogy adják ki Lamar kiadatlan dalait, az untitled unmastered. 2016. március 4-én jelent meg Spotify-on megjelenési dátum nélkül, nyolc korábban kiadatlan, címtelen dallal. Mindegyik dal datálva van. Ez arra utal, hogy a dalokat 2013 és 2014 között vették fel, illetve 2016-ban. Később ezen a napon Lamar elmondta, hogy a To Pimp a Butterfly munkálatai idején felvett befejezetlen demófelvételek voltak. Egy Spin-nel készített interjúban Anna Wise elmondta, hogy tudott az album létezéséről, de titokban kellett tartania. Az albumot CD-n március 11-én adták ki. 2016. március 23-án az untitled 07 | levitate megjelent az album egyetlen kislemezeként. Thundercat, aki az albumon hat dalon is szerepel, elmondta, hogy egy nappal annak megjelenése előtt tudta meg, hogy létezik.

Felvételek A dalok, amelyeket Lamar előadott a The Colbert Report-on (untitled 03 | 05.28.2013.), a The Tonight Show-n (untitled 08 | 09.06.2014., a untitled 02 | 06.23.2014. vége) és a 2016-os Grammy-gálán (untitled 05 | 09.21.2014.), mind szerepeltek az untitled unmastered.-en. A The Tonight Show-n előadott dal korábban Untitled 2 címen volt ismert. Az untitled 08 fel volt használva a Funkadelic, Ain't That Funkin Kinda Hard on You dalának remixein. Swizz Beatz azt mondta, hogy Alicia Keys 5 éves fia, Egypt volt az untitled 07 producere és nagy szerepe volt az untitled 01 és az untitled 02 elkészülésében. Sounwave ezt megerősítette. Az untitled 06 | 06.30.2014 énekel Cee Lo Green és producerei Adrian Younge és Ali Shaheed Muhammad voltak az A Tribe Called Quest-ből. Egy a Complex-szel készített interjúban Sounwave elmondta, hogy Lamar ellenezte a dalok masterelését, mert a legautentikusabb élményt akarta átadni. Christopher Hooton (The Independent) Kanye West The Life of Pablo (2016) albumához hasonlította.

Számlista

Közreműködő előadók

Dominic Angelella – további billentyűk (1) Taz Arnold – skit (7) Astronote – producer (3) Joe Baldacci – dobok (1), dob-hangmérnök (1) Bilal – további vokál (1, 3, 5) Cardo – producer (2, 7) Egypt – producer (7), további vokál (7) Cee Lo – további vokál (6) Frank Dukes – producer (7) Jay Rock – verze (5) Kendrick Lamar – előadó, producer (4) Josef Leimberg – added trumpet (5) Mani Strings – további vokál (3) Terrace Martin – producer (5), szaxofon (2), billentyűk (4), további billentyűk (2) Mono/Poly – producer (8) Ali Shaheed Muhammad – producer (6) Punch – további vokál (5) Ritz Reynolds – producer (1) Rocket – további vokál (4) Sounwave – producer (4, 5), dobok (1) SZA – további vokál (4, 5, 7) Thundercat – producer (4, 8), további produceri munka (2), basszusgitár (2, 5, 7), további vokál (8) Anna Wise – további vokál (1, 5) Adrian Younge – producer (6) Yung Exclusive – producer (2, 11)

Slágerlisták

Heti slágerlisták Slágerlista (2016)Legmagasabb pozícióAusztrál Albumok (ARIA)3Osztrák Albumok (Ö3 Austria)31Belga Albumok (Ultratop Flanders)11Belga Albumok (Ultratop Wallonia)73Kanadai Albumok (Billboard)1Dán Albumok (Hitlisten)1Holland Albumok (Album Top 100)9Finn Albumok (Suomen virallinen lista)26Francia Albumok (SNEP)55Német Albumok (Offizielle Top 100)45Ír Albumok (IRMA)9Új-Zéland-i Albumok (RMNZ)5Norvég Albumok (VG-lista)7Portugál Albumok (AFP)50Svéd Albumok (Sverigetopplistan)13Svájci Albumok (Schweizer Hitparade)9UK Albums (OCC)7UK R&B Albumlista (OCC)2US Billboard 2001US Top R&B/Hip-Hop Albums (Billboard)1US Top Rap Albums (Billboard)1US Top Tastemaker Albums (Billboard)1US Vinyl Albums (Billboard)4

Év végi slágerlisták Slágerlista (2016)PozícióBelgian Albums (Ultratop Flanders)134US Billboard 20082US Top R&B/Hip-Hop Albums (Billboard)10US Rap Albums (Billboard)5

Kiadások RégióDátumFormátumKiadóVilágszerte2016. március 4.digitális letöltés streamingTop Dawg, Aftermath, Interscope RecordsKanada2016. március 11.CDEurópaEgyesült ÁllamokDél-Korea2018. április 1.Universal Music KoreaEgyesült Államok2016. május 27.HanglemezTop Dawg, Aftermath, Interscope Records

Jegyzetek

Kategória:Kendrick Lamar-albumok Kategória:2016 nagylemezei Kategória:Válogatásalbumok Kategória:Hiphopalbumok Kategória:Dzsesszalbumok Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei