Peter Wilton Cushing (Kenley, Surrey, Egyesült Királyság, 1913. május 26. – Canterbury, Kent, 1994. augusztus 11.) angol színpadi, film- és televíziós színész. A Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatának (OBE) birtokosa.

Az 1950-es évektől kezdve a Hammer Productions horrorfilmjeiben játszott szerepei tették ismertté. Több, mint 100 filmben szerepelt. Egyik legismertebb alakítása Wilhuff Tarkin „nagymoff”, az első, 1977-es Csillagok háborúja-filmben.

Élete Tanulmányai

Iskoláit befejezve a londoni Guildhall School of Music and Drama színiakadémiára nyújtott be felvételi kérelmet. Kiejtése és beszédmódja miatt első vizsgáztatója, Allan Aynesworth kidobta, és csak beszédjavító gyakorlatok után vették fel.

Színészi pályája

1935-ben, 22 évesen debütált a worthingi Connaught Theatre színpadán, Ian Hay : The Middle Watch című színművében, mint Randall kapitány. Három évig maradt a repertoár-színháznál. 1938-ban az Egyesült Államokba utazott, hogy Hollywoodban csináljon filmes karriert.

Első (amerikai) filmszerepét 1939-ben kapta, katonatisztet alakított James Whale. A vasálarcos c. történelmi kalandfilmjében. Amerikában sorra kapta a kisebb filmszerepeket, de a második világháború kitörésekor haza kellett térnie. Egészségügyi alkalmatlanság miatt nem hívták be katonai szolgálatra, a katonák számára szórakoztató műsorokat adó kulturális szervezetben ( Entertainments National Service Association, ENSA) ténykedett.

A háború után angol filmekben figyelemre méltó alakításokat nyújtott, pl. ő volt Osric a Laurence Olivier által rendezett 1948-as Hamletben. Ennek ellenére a háború utáni években igen nehezen kapott szerepeket. Ekkor úgy érezte, más megélhetést kell keresnie.

Váratlan sikereket aratott azonban a ekkor induló televízió élő színházi közvetítéseiben. Hamarosan a BBC egyik jól ismert tévészínpadi „arca” lett. Kiemelkedő alakítást nyújtott a BBC vasárnap esti televíziós színházi közvetítései során Rudolph Cartier rendező 1984 című filmjében, George Orwell regényének színpadi adaptációjában, a főszereplő Winston Smith megformálásával (1954).

bélyegkép|jobbra|Van Helsing szerepében a Drakula menyasszonyai-ban (1960)

Az 1950-es évektől kezdve folyamatosan kapta a szerepeket a Hammer Productions népszerű horrorfilmjeiben, amelyekkel világszerte ismertséget szerzett. 22 ilyen filmben játszott főszerepet vagy fontos mellékszerepet. A Hammer stúdió hét Frankenstein-filmjéből hatban ő volt a főszereplő, Victor Frankenstein báró, és további öt Drakula-filmben ő alakította Abraham Van Helsing doktort, a vámpírvadászt. Cushing gyakran szerepelt együtt az amerikai Vincent Price-szal és az angol Christopher Lee-vel. Utóbbival életre szóló szoros barátságot kötött. Cushing megjelent a Hammer stúdió más filmjeiben is, a Förtelmes havasi ember-ben (1957) és a A múmiában (1959) is. Ugyancsak 1959-ben A sátán kutyája című Hammer-filmben játszotta először Sherlock Holmes magándetektívet, akinek szerepét később további filmekben is megkapta.

bélyegkép|jobbra|Tarkin „nagymoff” szerepében a Csillagok háborújában (1977) Cushingot gyakorlatilag beskatulyázták, mint horrorfilmes karaktert. A Ki vagy, doki? fantasztikus sorozatban a The Daleks (1965) és a Daleks’ Invasion Earth 2150 A.D. (1966) filmsorozatokban ő játszotta a Doktort. Pályájának csúcsán, legnagyobb nézettségét érte el 1977-ben, George Lucas első, eredeti Csillagok háborúja-filmjében, ahol Wilhuff Tarkin „nagymoff”-ot, tábornok-kormányzót alakította.

Ezután is filmezett, egészen 1986-ig, televíziós műsorokban 1991-ig. 1989-ben életművéért és színészi mesterséghez való hozzájárulásáért megkapta Brit Birodalom Rendjét (OBE). Két önéletrajzi kötetet írt és adott ki.

Magánélete és halála bélyegkép|180px|jobbra|Emléktáblája egykori lakóházán, London Croydon kerületében 1943-ban vette feleségül Violet Helene Becket. 28 évig éltek együtt, Beck haláláig, 1971-ig. Felesége halála nagyon megviselte Cushingot, hirtelen megöregedett, erősen lefogyott. 1972 után több filmje forgatókönyvében átírták a neki szánt szerepeket idősebb típusú karakterre, pl. a Dracula A.D. 1972-ben is, ahol Val Helsing az eredeti forgatókönyv szerint a Jessica (Stephanie Beacham) apja volt, de az elkészült filmben Cushing már Jessica nagyapjaként szerepel.

1994-ben hunyt el, prosztatarák következtében.

Főbb filmszerepei 1939: A vasálarcos (The Man in the Iron Mask), katonatiszt 1939: Stan és Pan, az oxfordi diákok (A Chump at Oxford), Jones hallgató 1940: Virraszt a szeretet (Vigil in the Night), Joe Shand 1948: Hamlet, Osric 1952: Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice´, tévéfilm, Mr. Darcy 1952: Moulin Rouge, Marcel de la Voisier 1954: 1984 (Nineteen Eighty-Four), Winston Smith 1956: Nagy Sándor, a hódító (Alexander the Great), Memnon tábornok 1957: Frankenstein átka (The Curse of Frankenstein), Victor Frankenstein 1957: Förtelmes havasi ember (The Abominable Snowman), Dr. Rollason 1958: Drakula (Dracula), Dr. Van Helsing 1958: Frankenstein bosszúja (The Revenge of Frankenstein), Dr. Victor Stein 1959: A sátán kutyája (The Hound of the Baskervilles), Sherlock Holmes 1959: A múmia (The Mummy), John Banning 1960: Dracula menyasszonyai (The Brides of Dracula), Dr. Van Helsing 1960: Robin Hood új kalandjai (The Brides of Dracula), Nottinghami főbíró 1961: A Pokoltüze klub (The Hellfire Club), Mr. Merryweather 1965: Dr. Terror rémséges háza (Dr. Terror’s House of Horrors), Dr. Terror 1965: Dr. Who and the Daleks, Dr. Who (a Doktor) 1966: Daleks’ Invasion Earth 2150 A.D., Dr. Who (a Doktor) 1967: Frankenstein nőt alkotott (Frankenstein Created Woman), Frankenstein báró 1967: Bosszúállók (The Avengers), tévésorozat, Paul Beresford 1967: Gyötrelmek kertje (Torture Garden), Lancelot Canning 1968: Sherlock Holmes, tévésorozat, Sherlock Holmes 1969: Frankensteint el kell pusztítani (Frankenstein Must Be Destroyed), Baron Frankenstein 1970: Még egyszer (One More Time), Dr. Frankenstein 1970: Vámpír szeretők (The Vampire Lovers), Von Spielsdorf tábornok 1971: A vértől csöpögő ház (The House That Dripped Blood), Philip 1971: A gonosz ikrek (Twins of Evil), Gustav Weil 1972: Mesék a kriptából (Tales from the Crypt), Grimsdyke 1972: Dracula A.D. 1972, Lorrimer Van Helsing professzor 1972: Rettegés az éjszakában (Fear in the Night), Igazgató / Michael Carmichael 1972: Dr. Phibes visszatér (Dr. Phibes Rises Again), kapitány 1973: Mikor a csontváz ébred (The Creeping Flesh), Emmanuel Hildern 1973: Drakula sátáni ünnepe (The Satanic Rites of Dracula), Lorrimer Van Helsing professzor 1974: A síron túlról (From Beyond the Grave), tulajdonos 1974: Őrültek háza (Madhouse), Herbert Flay 1974: Leopárd és társai (The Zoo Gang), tévésorozat, Gautier bíró 1974: Van Helsing és a 7 aranyvámpír (The Legend of the 7 Golden Vampires), Lawrence Van Helsing professzor 1976: Alfa holdbázis (Space: 1999), tévésorozat, Raan 1976: A Föld magjában (At the Earth’s Core), Dr. Abner Perry 1976: The New Avengers, tévésorozat, Von Claus tábornok 1977: Csillagok háborúja (Star Wars), Tarkin „nagymoff” 1979: Elil rózsája (Arabian Adventure), Al Wuzara vezír 1980: Két város története (A Tale of Two Cities), Dr. Alexander Manette 1983: Hosszú árnyak (House of the Long Shadows), Sebastian Grisbane 1983: Meghökkentő mesék (Tales of the Unexpected) (TV Series), Von Baden 1984: Gawain és a zöld lovag (Sword of the Valiant: The Legend of Sir Gawain and the Green Knight), Gaspar, a sénéchal 1984: The Masks of Death, tévéfilm, Sherlock Holmes 1986: Kaland az időben (Biggles), William Raymond repülő ezredes

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Angol színészek Kategória:Rádiósok, televíziósok Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:BAFTA-díjasok