Az Európai Szuperliga (hivatalos nevén: European Super League Company, S.L.) egy tervezett labdarúgósorozat, amelyben Európa legjobb klubcsapatai szerepelnének, azzal a céllal, hogy helyettesítsék vagy versengjenek az UEFA-bajnokok ligájával. Florentino Pérez a szervezet első elnöke.
Hosszan húzódó spekulációkat követően 2021 áprilisában alapította meg a sorozatot tizenkét klub, amelyhez még hármat terveztek adni a jövőben. Ezen tizenöt klub "Alapító Klubok" (angolul: Founding Clubs) néven volt ismert, és ők irányították volna a bajnokság alakulását. Ezen tizenöt csapat mellett öt klubcsapat került volna be a ligába az előző szezoni teljesítményük alapján. A szervezet az első szezonját 2021 augusztusában tervezte elindítani.
A Szuperligát egyaránt erős ellenállással fogadták a szurkolók, a játékosok, az érintett klubok nemzeti kormányai, valamint az UEFA és a FIFA is.
A terv két nap után veszélybe került, miután több klubvezető is lemondott a negatív fogadtatás következtében és több klub is elkezdte a folyamatot, hogy kilépjen a ligából. 2021. április 21-re az összes angol klub kilépett a ligából, így csak hat csapatot hagyva a tervezett sorozatban.
2021. április 21-én, három nappal bejelentése után a szervezet hivatalosan is bejelentette, hogy újratervezik a ligát, ezzel lényegében felfüggesztve a sorozatot.
2023-ban újabb terveket mutattak be a Szuperliga újraindítására, ezúttal 60-80 csapattal. Az eredeti liga kritikáira válaszként bejelentették, hogy egyik csapat se lesz véglegesen tag, kieshetnek a bajnokságból.
Története Először 1998-ban volt szó egy európai szuperliga megalapításáról, amely sikertelen volt, miután az UEFA úgy döntött, hogy inkább kibővíti a Bajnokok Ligáját. A következő két évtizedben többen is támogatták az ötletet, de végül mind sikertelen volt.
Megalapítása
A bajnokságot 2021. április 18-án jelentették be. A bejelentés az UEFA Végrehajtó Bizottságának ülését megelőző napon történt, amelyen az UEFA az UEFA-bajnokok ligájának a 2024–25-ös szezontól kezdődő átalakításáról és kibővítéséről döntött. A sajtóközleményben azt írták az alapító klubok, hogy magasabb minőségű mérkőzéseket és több pénzügyi támogatást szeretnének adni a labdarúgó piramisnak, illetve a gazdasági növekedést és az európai klubfutballt támogatnák. Florentino Pérez, a liga elnöke elmondta, lehetséges, hogy a jövőben egy kieséses rendszere lesz a ligának, egy potenciális másodosztállyal, továbbá megígérte, hogy a VAR fejlesztésére is koncentrálni fognak.
A szervezet bejelentette egy női sorozat elindítását is, amely indulása még jelenleg ismeretlen.
Alapító klubok
Tizenkét klubot jelentettek be mint a liga alapító tagjai, amelyhez még három fog csatlakozni az első szezon előtt. Ennek része az angol bajnokság legjobb hat csapata, három spanyol és három olasz klub. A tizenöt alapító csapat véglegesen tagja lesz a bajnokságnak. Az alapító klubok 23 éves szerződést írtak alá a ligával. Az alapítás idején a tizenkét klubból tíz az UEFA-koefficiens rangsor első legjobb 15 helyén szerepelt, az Inter (26.) és a Milan (53.) kivételével. Mind a 12 alapító klub a legjobb 16 között szerepelt a Forbes magazin által összeállított legértékesebb labdarúgócsapatok 2021-es rangsorán. Az összértékük 34,4 milliárd amerikai dollár volt.
Lehetséges jövőbeli tagok Hírek szerint francia, német és portugál csapatok, mint a Paris Saint-Germain, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Porto elutasították a lehetőséget, hogy csatlakozzanak a bajnoksághoz. Florentino Pérez viszont azt nyilatkozta, hogy a PSG és német klubok meg se voltak hívva. Charles Patterson (Sky Sports) szerint a Szuperliga vonzó lehet a skót Rangers és Celtic csapatainak, tekintve, hogy a skót bajnokságnak nincs elég bevétele, hogy a klubok európai szinten is kompetitívek legyenek. A csapatok az 1990-es évek eleje óta próbálnak elszakadni a skót első osztálytól. A két klub rendelkezik magas szintű infrastruktúrával és vannak világszerte rajongói, így nem kizárt, hogy a Szuperliga is érdekelt lenne a szerződtetésükben.
Kilépések 2021. április 20-án a BBC megírta, hogy a Manchester City elkezdett leadni dokumentumokat, hogy a csapat kilépjen a ligából, amelyhez a Chelsea is tervez csatlakozni. Nem sokkal ez után a OneFootball megírta, hogy a Barcelona és az Atletico Madrid is tervezte elhagyni a Szuperligát, amelynek következtében elkezdtek sajtóhírek terjedni a bajnokság feloszlatásáról.
A Manchester City volt az első csapat, amely hivatalosan is bejelentette kilépését a tervből.
Ed Woodward lemondása után egyre több hír volt a Manchester United távozásáról a Szuperligából, miután Luke Shaw és Bruno Fernandes is nyilvánosan ellenezte a ligát. 2021. április 20-ának éjszakáján az összes angol csapat megkezdte a kilépési folyamatokat. A Tottenham volt a második angol csapat, aki hivatalosan elhagyta a ligát. A Liverpool és az Arsenal egyidőben adtak ki közleményt kilépésükről. 23:58 órakor a Manchester United is elhagyta a ligát. Ezzel az összes alapító angol csapat hivatalosan is kilépett a Szuperligából. Az AC Milan lett az első olasz csapat, amely elhagyta a ligát 2021. április 21-én. Ezek mellett az Inter Milan is bejelentette, hogy a továbbiakban "nem érdekeltek a projektben". Ennek következtében elkezdtek hírek megjelenni a Szuperliga felfüggesztéséről, amely aznap hajnalban hivatalosan is megtörtént.
A Juventus elnöke, Andrea Agnelli április 21-én elmondta, hogy a hat angol csapat távozása után nem valószínű, hogy folytatódni tud a projekt, de még mindig hisz benne. Kevesebb mint egy órával később az Atlético Madrid és a Internazionale is hivatalosan bejelentette távozását.
Formátum A sorozatban húsz csapat fog szerepelni, amelyből tizenöt az alapító klubok. A maradék öt csapatot selejtezők során fogják eldönteni azon csapatok között, amelyek jól teljesítettek az előző szezonban. Augusztustól kezdődően, a csapatokat két, tíz csapatot tartalmazó csoportra osztanák, akik hét közben játszanának otthon és idegenben is, körmérkőzéses formátumban, összesen 18 csoportmeccset. Ez megengedné a kluboknak, hogy hazai bajnokságaikban is maradjanak. Mindkét csoportból a legjobb három jutna tovább a negyeddöntőbe, míg a negyedik és ötödik csapatok egymással játszanának az utolsó két helyért. A sorozat utolsó része a szezon végén lenne játszva négy hét alatt, a negyed- és elődöntők két mérkőzésből állnának, míg a döntő csak egy lenne, májusban, a Bajnokok Ligájához hasonlóan. Összesen minden szezonban 197 mérkőzést fognak játszani, 180-at a csoportkörben, 17-et a kieséses szakaszban.
Pénzdíjak A kluboknak kifizetett pénzösszeg a liga bevételével arányosan fog változni. A szervezet elmondta, hogy magasabb lesz a kluboknak a kifizetés, mint a jelenlegi európai kupasorozatokban, amely várhatóan 10 milliárd euró lesz az első években és az alapító klubok fognak kapni 3,5 milliárd eurónyi pénzösszeget, hogy a Covid19-pandémia világgazdasági hatásai alól pozitívan tudjanak kijönni. A Szuperliga fő pénzügyi támogatója a JPMorgan Chase, amely 5 milliárd dollárral támogatta a bajnokság indulását.
Tervek szerint a 15 alapító csapaté lett volna a bevételek 32,5%-a, míg az összes résztvevő között osztottak volna el további 32,5%-ot. A bevételek 20%-át a Szuperligában elért sikerek alapján osztották volna szét, míg 15% a mérkőzések nézettsége alapján lett volna felosztva. A jegyekből és a szponzori szerződésekből való bevételek 100%-át megtarthatták volna a klubok.
Vezetőség PozícióNévEgyéb feladatkörökElnök Florentino Péreza Real Madrid elnökeAlelnök Andrea Agnellia Juventus elnökeAlelnök Joel Glazera Manchester United alelnökeAlelnök John W. Henrya Liverpool igazgatójaAlelnök Stan Kroenkeaz Arsenal tulajdonosa
Fogadtatás
Labdarúgó-szervezetek
A bejelentést negatívan fogadta az UEFA, az Angol labdarúgó-szövetség, a Premier League, az Olasz labdarúgó-szövetség, a Serie A, a Spanyol labdarúgó-szövetség és a La Liga. Együtt adtak ki egy közleményt, amelyben elítélték a szuperliga indítását és az összes klubot, amely részt vesz és megfenyegették a klubokat, hogy jogilag és sport szempontból is támadni fogják a sorozat létrejöttét. Az UEFA és a három ország szövetségei bejelentették, hogy ha csatlakoznak a csapatok, eltiltják őket az összes nemzeti és nemzetközi sorozattól. Azzal is fenyegetőztek, hogy a játékosokat is eltiltanák attól, hogy szerepeljenek országuk válogatottjában. A francia és német szövetségek is kiadtak közleményeket, amelyben ellenezték a szuperliga létrejöttét.
A kritika egyik fő pontja volt, hogy a Manchester City, az Arsenal és a Tottenham Hotspur soha nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, míg az utóbbi 1961 óta nem nyert lényeges trófeát.
A Szuperligát az Európai Kupa megalapítása óta a legnagyszabásúbb változásnak nevezték az európai fociban, és a kisebb klubokra nézve a Premier League 1992-es megalapításának negatív befolyásához hasonlították. Florentino Pérez, a Szuperliga elnöke elmondta, hogy akkora bevételeket fog hozni a liga, amellyel támogatni fogják az alacsonyabb szinten játszó csapatokat, illetve megjegyezte, hogy a Szuperliga nem a gazdagoké, hanem a futball megmentéséért készült.
Az Európai klubszövetség (ECA), amelynek Andrea Agnelli (a Szuperliga egyik alelnöke) volt az elnöke a liga megalapításakor, összehívott egy vészhelyzeti értekezletet és szintén ellenezték a sorozatot. Agnelli lemondott pozíciójáról, illetve mind a 12 csapat elhagyta az ECA-t. A FIFA is kiadott egy közleményt a Szuperliga létrejöttét ellenezve.
2021. április 19-én Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke bejelentette, hogy el fogják tiltani a világbajnokságtól és az Európa-bajnokságtól azon játékosokat, akik részt vesznek a Szuperligában.
A Bloomberg szerint az UEFA egy 7 milliárd dolláros ajánlatot kapott a Centricus Asset Managementtől, hogy megreformálják a Bajnokok Ligáját.
Lemondások 2021. április 20-án Ed Woodward, a Manchester United elnöke bejelentette, hogy le fog mondani pozíciójáról 2021 végén, a negatív fogadtatást követően.
Mike Keegan (Daily Mail) szerint a Glazer család pedig tervezi eladni a Manchester Unitedet a felháborodást követően.
Egyéni reakciók Gary Neville, a Manchester United korábbi játékosának és a Salford City egyik tulajdonosának reakciója elterjedt az interneten, aki a lépést "szimplán kapzsi"-nak nevezte és kiemelte, hogy nagyot csalódott korábbi klubjában. Szerinte azonnal erőteljes lépéseket kell tenni az alapító klubok ellen, mint eltiltani őket az európai klubsorozatoktól és pontokat levonni tőlük a bajnokságaikban. Több rajongói csoport is, mint a Tottenham Hotspur Supporters' Trust, az Arsenal Supporters' Trust, a Chelsea Supporters' Trust és a Liverpool Spirit of Shankly csoportja is kiadott közleményeket és kérte a mérkőzések bojkottálását.
Roy Keane, aki szintén a Manchester United korábbi játékosa a következőt nyilatkozta: "Az egész a pénzről, kapzsiságról szól. Még nem hallottunk semmit a FIFA-tól, de nem hangzik jól. Reméljük, hogy megállítják, mert szimplán kapzsi. Beszélünk a nagy csapatokról, a Bayern Munich a világ egyik legnagyobb klubja. Ők legalább felálltak ellene."
Ander Herrera, a PSG játékosa egy tweetben a következőt írta: "A rajongók futballjával lettem szerelmes, azzal az álommal, hogy a szívem csapata a legjobbak ellen játszik. Ha ez az Európai Szuperliga sikeres lesz, ezeknek az álmoknak vége." Robin Gosens, az Atalanta hátvéde szerint "egy katasztrófa a labdarúgásra nézve. Sokkolva vagyok, hogy ez most megtörténik... Ha van egy Szuperliga, amelybe az Arsenal és a Tottenham bármilyen eredmény nélkül kvalifikál minden évben, a labdarúgás alapjait tépjük ki. Mindenkinek tudnia kell, hogy a labdarúgás örökre meg fog változni és soha nem lesz ugyanaz."