A Don’t Play Anne-Marie, KSI és Digital Farm Animals kislemeze, KSI All Over the Place című albumáról. A dal 2021. január 15-én jelent meg a Warner és Asylum Records kiadókon keresztül, egy videóklippel együtt. A dal második helyig jutott a Brit kislemezlistán és platina minősítést kapott a Brit Hanglemezgyártók Szövetségétől (BPI), illetve további 14 országban szerepelt slágerlistákon. A 2022-es Brit Awards díjátadón jelölték az Év dala díjra.

Munkálatok Anne-Marie a következőt mondta a rapperrel való együttműködésről: „Nagyon nyitott és őszinte vagyok, annyira földhözragadt próbálok lenni, amennyire csak lehet, de az, hogy találkoztam JJ-vel (KSI), csak még jobban felnyitotta a szemem. Annyira őszinte, nagyon inspiráló volt. Megtanított, hogy önmagam legyek és ne változtassam meg magam mások kedvéért. A nevetése pedig annyira őrült, mint az enyém. Emiatt annyira boldog voltam.” KSI pedig így nyilatkozott: „Meghallgattam a dalt és azt gondoltam 'Anne-Marie egy slágert csinált belőle'. Alapvetően is jó volt, de eszméletlenné tette.” Nem sokkal a Don’t Play megjelenése után elmondták, hogy elkezdtek dolgozni második közös dalukon. A második közreműködésük végül az All Over the Place (Deluxe) albumon jelent meg, Little Bit of Fun címmel.

Megjelenés 2021. január 4-én KSI megosztotta a dal egy részletét Twitteren: „Melyik női előadó működne jól ezzel a dallal?” 2021. január 6-án bejelentette, hogy a dal közreműködés Anne-Marie-vel és Digital Farm Animalsszel, a címe pedig Don’t Play lesz. A kislemez digitális letöltésként és streaming platformokon jelent meg 2021. január 15-én. A megjelenés napján kiadtak vele egy videóklipet is.

Videóklip A Don't Play videóklipjét Troy Roscoe rendezte, Londonban forgatták 2020 decemberének közepén. A videóklip 2021. január 15-én jelent meg KSI YouTube csatornáján 10:00-kor (UTC).

A klip elején Anne-Marie látható, ahogy lányok egy csoportja zaklatja. Ezt követően Anne-Marie elkezd KSI-val edzeni. A videó utalás Anne-Marie karate tudására és KSI ökölvívó karrierjére. Az énekesnő eltörte ujját a felvételek közben.

Négy videót adtak ki a klip készítéséről, az első Anne-Marie YouTube-csatornáján (2021. január 16.), a második Digital Farm Animals csatornáján (2021. január 18.), a harmadik KSI-én (2021. január 19.), az utolsót pedig Troy Roscoe adta ki 2021. január 25-én.

Közreműködő előadók A Tidal adatai alapján.

Anne-Marie – dalszerző, vokál KSI – dalszerző, vokál Digital Farm Animals – producer, dalszerző, basszusgitár, dobok, billentyűk, ütőhangszerek, zongora, hangeffektek, vonós hangszerek, szintetizátor Mojam – producer, dalszerző, dobok, billentyűk, programozás, hangeffektek, szintetizátor Andrew Murray – dalszerző, hárfa, élő vonós hangszerek Sam Gumbley – dalszerző, hangmérnök (vokál) Richard Boardman – dalszerző Pablo Bowman – dalszerző Kevin Grainger – hangmérnök, master, keverés Cameron Gower Poole – hangmérnök (vokál) Rob Macfarlane – hangmérnök (vokál)

Díjak és jelölések ÉvDíjátadóKategóriaEredményFor.2022Brit Awards Az év dala

Slágerlisták Slágerlista (2021)Legmagasabb pozícióBelgium (Ultratip Flanders)14Belgium (Ultratop Flanders Dance)27Belgium (Ultratop Wallonia Dance)11Horvátország (HRT)17Csehország (Rádio Top 100)47Euro Digital Song Sales (Billboard)4Global 200 (Billboard)150Global Excl. US (Billboard)79Magyarország (Single Top 40)20Írország (IRMA)9Litvánia (AGATA)99Hollandia (Dutch Top 40 Tipparade)20Hollandia (Single Tip)7New Zealand Hot Singles (RMNZ)4Románia (Airplay 100)59Svédország Heatseeker (Sverigetopplistan)18Brit kislemezlista (OCC)2US Hot Dance/Electronic Songs (Billboard)12

Minősítések RégióMinősítésPéldányszámEgyesült Királyság (BPI)Platina500,000

Kiadások RégióDátumFormátumKiadóVilágszerte2021. január 15. digitális letöltés streaming Asylum WarnerEgyesült Királyságkortárs slágerrádió

Jegyzetek

Kategória:2021 kislemezei Kategória:KSI-dalok