Samuel Andrew Gumbley (1992. augusztus 4. –), művésznevén S-X, brit énekes, dalszerző és producer. Producerként olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Lil Wayne, Childish Gambino, Chance the Rapper, J. Cole, T.I., Meek Mill, Tyga, Nicki Minaj, Future és KSI. Childish Gambino 2013-as Because the Internet című albumán végzett munkájáért Grammy-jelölést kapott. Énekesként KSI Down Like That című dalán lett ismert, amely 10. helyig jutott a Brit kislemezlistán.

Korai évek Samuel Andrew Gumbley 1992. augusztus 4-én született Wolverhamptonban, Angliában. Hetedikes korában kezdett el dobolni és producerkedni. A wolverhamptoni Smestow School-ba járt, mielőtt egy osztályba járt volna Liam Payne-nel a City of Wolverhampton College-ban.

Pályafutása 15 éves korában Gumbley elkészítette a Woo Riddim hangszeres dalt, amely két évvel később sikeres grime-alap lett, D Double E 2010-ben felhasznált Bad 2 Tha Bone című dalán. Ezt követően aláírt az Atlantic Records kiadóval.

2017 elején Gumbley elkezdte saját hangját használni alapjain, amellyel énekes és dalszerző is lett producersége mellett.

2018-ban nyitóelőadó volt Lily Allen észak-amerikai és európai No Shame Tour koncertturnéján.

2019. január 25-én kiadta Had Me, Lost Me kislemezét.

2019. július 4-én kiadta az Always Wrong dalt, mint az első kislemez a True Colours mixtape-ről. A Too Soon volt a második kislemeze. A True Colours 2019. szeptember 26-án jelent meg. Gumbley kislemezei sikernek örvendett, miután együtt dolgozott KSI-jal és a Sidemennel.

2019. november 8-án KSI kiadta Down Like That című kislemezét, amelynek Gumbley producere volt és közreműködött rajta, Rick Rosszal és Lil Baby-vel együtt. A dal első helyig jutott a brit iTunes-listán és tizedik lett a Brit kislemezlistán. 2020 februárjában a dal ezüst minősítést kapott a Brit Hanglemezgyártók Szövetségétől (BPI), miután 200 ezer példány kelt el belőle. 77. helyig jutott a kanadai Billboard Hot 100 slágerlistán, illetve 10-ig a Billboard Euro Digital Song Sales listán.

2019. december 15-én közreműködött a Sidemen The Gift kislemezén, amely 77. helyig jutott a Brit kislemezlistán.

2020. január 10-én Gumbley kiadta Neither Would I dalát, amely 45. helyig jutott a UK Singles Downloads Chart-on.

Gumbley szerezte a refrénjét és producere volt KSI Wake Up Call című dalának, amelyen közreműködött Trippie Redd. A dal 11. helyen debütált a Brit kislemezlistán. S-X executive producere volt KSI Dissimulation (2020) albumának, amely második helyig jutott a UK Albums Chart-on.

2020 júniusában szerepelt a Celebrity Gogglebox műsorban.

2020 májusában Gumbley leszerződött a Universal-lal, miután több nagy lemezkiadó és próbálta megszerezni aláírását. 2020. szeptember 18-án kiadta első kislemezét a kiadóval, melynek címe Dangerous volt. A dal 31. helyig jutott a UK Singles Downloads Chart-on. Gumbley debütáló stúdióalbuma 2022-ben jelent meg.

Magánélete Gumbley a Wolverhampton Wanderers FC rajongója. 2019 óta a klub alapítványának, a Wolves Foundation nagykövete.

Diszkográfia

Előadóként

Stúdióalbumok CímRészletekThings Change Megjelent: 2022. július 29. Kiadó: BMG Rights ManagementAnywhere But Here Megjelent: 2023. december 15. Kiadó: független

Mixtape-ek CímRészletekReasons Megjelent: 2018. március 30. Kiadó: független Formátum: digitális letöltés, streamingTemporary Megjelent: 2018. augusztus 24. Kiadó: független Formátum: digitális letöltés, streamingTrue Colours Megjelent: 2019. szeptember 26. Kiadó: független Formátum: digitális letöltés, streamingA Repeat Wouldn't Go a Miss Megjelent: 2021. augusztus 13. Kiadó: RBC, BMG Formátum: digitális letöltés, streaming

Középlemezek CímRészletekCouncil Pop – EP Megjelent: 2016. június 3. Kiadó: független Formátum: digitális letöltés, streamingHouse Clothes – EP Megjelent: 2017. szeptember 29. Kiadó: független Formátum: digitális letöltés, streaming

Kislemezek

Előadóként CímÉvSlágerlistaAlbumUK DownUK IndieSCOWoooo2010——— rowspan="10" Free At Last2013———Voodoo2015———No Shoes2017———Wrong For You———Show Me Love———Tell You———I Need You———Plans———Still I Get———Everytime2018———ReasonsThink It’s Me———Waste Time———Rain Now——— rowspan="3" Had Me, Lost Me2019———Pullin Up———Always Wrong———True ColoursToo Soon———Come Alive———Neither Would I2020454253Dangerous312031A Repeat Wouldn’t Go a MissIn Real Life———Distance2021———Feels So Good———A Repeat Wouldn’t Go a MissToo Late in the Night———Who We Are———Things ChangeAll Night2022———Locked Out—5—It’s Over Now———The Come Up———For So Long2023———Anywhere But HereTried and Tried———Time Heals———Close to Me———Feels———Wasting Time———Fading Away———The Hard Way———Answers———Divided———I’d Go (The Long Way)2024——— rowspan="2" Draw the Line———

Közreműködő előadóként CímÉvSlágerlistaMinősítésAlbumUKUK HH/R&BUK IndieCANEUIRELITNZ HotSCODown Like That (KSI, Rick Ross, Lil Baby és S-X)2019103177102687109 BPI: EzüstDissimulationThe Gift (Sidemen és S-X)774011————2726nem jelent meg albumon

Vendégszereplések CímÉvMás előadókAlbumNight to Remember2020KSI, RandolphDissimulation (Deluxe Edition)Sleeping with the Enemy2021KSIAll Over the PlaceKnow YouKSI, A1 x J1All Over the Place (Deluxe Edition)

Producerként CímÉvElőadóSzerepMinősítésAlbumBig (Chip közreműködésével)2011SkeptaproducerDoin' It AgainFuck Them2012DappyproducerBad IntentionsI'm Coming (Tarzan Part 2)My Crew (Skepta közreműködésével)ChipproducerLondon BoyHustle Gang (T.I. és Iggy Azalea közreműködésével)producerOfficial (Wretch 32, Blade Brown és Parker Ighile közreműködésével)producerHold Ya Head2013Kevin GatesproducerThe Luca Brasi StoryTapout (Lil Wayne, Birdman, Mack Maine, Nicki Minaj és Future közreműködésével)Rich Gangproducer RIAA: GoldRich GangFly Rich (Birdman, Stevie J, Future, Tyga, Meek Mill és Mystikal közreműködésével)producerNo BuenoAngel Hazeproducernem jelent meg albumonI. The Worst Guys (Chance the Rapper közreműködésével)Childish GambinoproducerBecause the InternetWe Alright (Euro, Birdman és Lil Wayne közreműködésével)2014Young MoneyproducerYoung Money: Rise of an EmpireTina Turn Up Needs A Tune UpLil Wayneproducernem jelent meg albumonMazinger (PJ közreműködésével)Lupe Fiascoproducernem jelent meg albumonFall2015producerTetsuo & YouthBookeyChipproducerBelieve & Achieve: Episode 2Gone Clear2016Bugzy MaloneproducerFacing TimeNGL (Ty Dolla $ign közreműködésével)2017Lupe FiascoproducerDrogas LightWe Don't PlayBugzy MaloneproducerKing of the NorthBalance (Shakes közreműködésével)MC Quakezproducernem jelent meg albumonDown Like That (Rick Ross, Lil Baby és S-X közreműködésével)2019KSIközreműködő előadó, dalszerző, producer BPI: EzüstDissimulationThe Gift (S-X közreműködésével)Sidemenközreműködő előadó, dalszerző, producernem jelent meg albumonPaintings FreestyleRandolphproducerGoing ClearWake Up Call (Trippie Redd közreműködésével)2020KSIdalszerző, producerDissimulationYou Watch MeJmeproducerGrime MCDomainKSIproducerDissimulationComplicatedproducerNight To Remember (KSI, Randolph és S-X közreműködésével)közreműködő előadó, dalszerző, producerThe Moment2021dalszerző, producerAll Over the PlaceSleeping with the Enemy (S-X közreműködésével)közreműködő előadó, dalszerző, producerA Repeat Wouldn't Go a Miss (teljes album)2021S-Xproducer, fő előadóA Repeat Wouldn't Go a Miss

Filmográfia ÉvCímAdóJegyzet2020BBC BreakfastBBC OneVendég; 1 epizódThe PlaylistCBBC4. évad; 25. epizód2020–2021Celebrity GoggleboxChannel 42. évad; 1–4. epizódokSoccer AMSky OneVendég; 3 epizód

Jegyzetek

Kategória:Brit producerek Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Brit énekesek Kategória:Élő személyek