Az SMS Breslau A hajónév előtt álló három betű (SMS; pontosabban: S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Császári Haditengerészet egyik Magdeburg-osztályú könnyűcirkálója – korabeli német megjelöléssel kiscirkálója – volt. Testvérhajói a Magdeburg, a Stralsund és a Straßburg voltak. Szolgálatba állítását követően hamar a Goeben csatacirkálóval együtt Balkán-háborúk miatt újonnan felállított Földközi-tengeri Divízióhoz (Mittelmeerdivision) vezényelték át. A háború kezdetén lövette az algériai Bône kikötőjét, majd a csatacirkálóval együtt az elfogásukra küldött brit hajókat kikerülve Isztambulba hajózott. A két német hadihajó 1914. augusztus 16-án egy fiktív adásvételi szerződés keretében török tulajdonba került. 1914 októberében részt vett az orosz kikötők lövetésében, ami kiváltotta az orosz hadüzenetet Törökországnak.
A Breslau török szolgálatban a Midilli, a Goeben a Yavûz Sultân Selîm nevet kapta, de a német legénységüket továbbra is megtartották. A németek és az antant-hatalmak ezt követően is eredeti nevük alapján hivatkoztak rájuk. A háború alatt intenzíven alkalmazták főként a Fekete-tengeren. Fő feladatai közé tartozott aknamezők létesítése az orosz partok mentén, ellenséges kikötők lövetése valamint – török kereskedelmi hajók hiányában – a csapat- és ellátmányszállítás a kaukázusi frontra. Orosz hadihajók több alkalommal könnyebben megrongálták, de a legsúlyosabb károsodást 1915-ben egy akna okozta benne, ami miatt fél éven át szolgálaton kívül volt. 1918 januárjában a Dardanellák előtti imbroszi csata során aknamezőre tévedt és számos aknatalálat után a legénységének nagy részével együtt odaveszett.
Technikai adatok A Breslau teljes hossza , szélessége , merülése a hajóorrnál , normál vízkiszorítása , teljes terheléssel volt. Meghajtásáról két pár AEG-Vulcan gőzturbina gondoskodott, melyek négy darab átmérőjű hajócsavart forgattak meg. A hajtóművek tervezett teljesítménye volt, de szolgálatba állítása után elérte a -t is. A turbináknak a gőzt 16 darab Marine-típusú széntüzelésű gőzkazán szolgáltatta, melyeket később úgy alakítottak át, hogy olajt lehessen fecskendezni a szénre, így fokozva az égést. A cirkáló végsebessége volt. A bunkereiben szénnek illetve az átalakítások után még fűtőolajnak volt hely és ezzel az üzemanyagkészlettel () volt a hatótávolsága 12 csomós utazósebesség mellett. A fedélzetén 18 tiszt és 336 sorállományú teljesített szolgálatot.Hildebrand, Röhr, & Steinmetz szerint a Breslau eredetileg három kéménnyel épült és a negyediket csak a próbajáratok után kapta meg. (Hildebrand, Röhr, & Steinmetz 139–142. o.) Gröner ugyanakkor azt állítja a tervrajzokra hivatkozva, hogy már eredetileg is négy kéménnyel rendelkezett és Gardiner & Gray (Gardiner & Gray 159. o.) sem tesznek említést a háromkéményes variánsról.
Fő fegyverzete 12 darab 10,5 cm kaliberű, 45-ös kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúból (10,5 cm SK L/45) A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/45 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 45-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője. állt, melyeket külön lövegtalpakon helyeztek el, hatot-hatot a hajó két oldalán. A maximális 30°-os csőemelkedés mellett volt a lőtávolságuk. A lőszerkészlethez 1800 lövedék tartozott, 150 jutott minden egyes ágyúra. 1917-re ezeket a lövegeket 15 cm-esekre cserélték, melyek közül egy-egy volt a hajóorron és a taton a középvonal mentén elhelyezve, míg három-három a hajó két oldalán kapott helyet. A cirkáló rendelkezett még két, oldalt a víz alatt elhelyezett 50 cm-es torpedóvető csővel is, melyekhez öt torpedót szállított magával. Emellett képes volt 120 akna szállítására is.
A Magdeburg-osztály cirkálói voltak a Kaiserliche Marine első olyan egységei, melyeket nem láttak el döfőorral. Ehelyett ún. cirkálóhajóorral (Kreuzerbug) rendelkeztek, mely csaknem függöleges kialakítású volt. Emellett ezek voltak az első könnyűcirkálók, melyeket övpáncélzattal láttak el, ami a cirkáló hajótestét hosszának 80%-ában borította. Ezt azonban a fedélzetet borító páncélzat rovására tudták elérni, mely így csak 40 mm vastag lett. A parancsnoki torony 100 mm-es páncélzatot kapott.
Szolgálata
Békeidőben A hajó gerincét 1910-ben fektették le az AG Vulcan Stettinben lévő gyárában a kiöregedett Falke cirkáló pótlására. 1911 május 16-án bocsátották vízre és Breslau város polgármestere végezte a hajó keresztelését. A felszerelése 1912 közepéig tartott, majd 1913. augusztus 20-án a Nyílttengeri Flotta állományába került. Már a próbajáratai során a Hohenzollern császári jacht kísérőhajója volt a Kieler Woche és a császár ezt követő, augusztus 23-ig tartó északi útja során. A próbajáratok végeztével a császár kísérőhajója volt a Nyílttengeri Flotta szeptemberben megtartott őszi hadgyakorlata során, majd szeptember 26-án a felderítőerőkhöz (Aufklärungsstreitkräften) csatlakozott.
Alig több mint egy hónap után, november 3-án már át is helyezték a Konrad Trummler ellentengernagy, az I. csatahajóraj eddigi parancsnokának irányításával újra felállított Földközi-tengeri Divízióhoz (a Mittelmeerdivisionhoz) a Goeben csatacirkálóval együtt. Ezt a divíziót azért hozták ismét létre, mert a haditengerészet úgy ítélte meg, hogy az 1912-től vívott Balkán-háborúk miatt szükség van Németország katonai jelenlétére a térségben. Karl Dönitz, a későbbi főtengernagy (Großadmiral) 1912 és 1916 között teljesített szolgálatot a Breslau fedélzetén. A szükséges felszerelések Kielben való felvétele után 1912. november 5-én hagyta el Wilhelmshavent és november 13-án ért Máltára. A divízióhoz ekkor négy másik hajó tartozott ekkor: a Geier könnyűcirkáló, a Hertha és a Vineta iskolahajók és az Isztambulban állomáshajóként horgonyzó Loreley felfegyverzett jacht. Míg a zászlóshajóként funkcionáló Goeben Isztambulba ment, addig a Breslau Alexandriába hajózott, ahol a Herthával és a Geierrel találkozott. Ezt követően az Égei-tenger több szigetét is felkereste, végül pedig Isztambulba hajózott. I. György görög király meggyilkolása után 1913. március 25-én Brindisiben a fedélzetére vette Ernő Ágost braunschweigi herceget, a császár későbbi vejét, majd Korfun Henrik herceget, Vilmos császár öccsét, hogy a görög király temetésére elvigye őket.
1913. április 10-ét követően részt vett a Montenegró partjai előtti nemzetközi blokádban. A nemzetközi fellépésnek célja volt az is, hogy Montenegrót megakadályozza Szkutari megszállásában, mely város Albániához kellett kerüljön. A Breslauról 100 embert szállított fel egy olasz gőzös a Buna folyón Szkutariba. A nemzetközi bizottságban lezajlott hosszú vita végén májusban a Breslau parancsnokát, Leberecht von Klitzing fregattkapitányt nevezték ki polgári biztosnak a törökök által kiürített területen. A Breslau Wilfried von Loewenfeld sorhajóhadnagy megbízott parancsnoksága alatt június 30-án Pólában fedélzetére vette és a montenegrói partokhoz vitte a tengerészgyalogos-zászlóaljakból összeállított Szkutari-különítményt, majd miután ezekkel leváltották őket, július 6-án fedélzetére vette a saját legénységéből kikülönített 100 fős csoportot. Szkutari előtt a Geier váltotta le, innen a Breslau 1913. augusztus 6-10. között Isztambulba hajózott és egészen október 27-ig itt is maradt. A szilvesztert az olasz Messinában töltötte.
1914 januárjában ismét a Buna torkolatához rendelték, majd ezt követően Triesztben hajtottak rajta végre átfogó javításokat, ami március 18-ig eltartott. A Goebennel, mely 1913 októbere óta a Mittelmeerdivision parancsnokává kinevezett Wilhelm Souchon tengernagy zászlóshajója volt, kísérte együtt 1914. március 27-től a Hohenzollern császári yachtot Velencéből Korfura. Május 4-én a két hadihajó különvált és a Breslau ezután ismét az Égei-tengeren őrjáratozott. Június 5-én Alexandriában találkozott ismét a Goebennel és kapott parancsot az albániai helyzet szemmel tartására, ahol Vilmos wiedi herceget választották meg fejedelemnek. Június 20-át követően Durazzo előtt horgonyzott és a legénységéből egy tízfős csoportot a konzul védelmére rendelt.
1914. július 8-án ismét találkozott a Goebennel Korfu előtt, ahol Souchon tengernagy megvitatta a helyzetet a parancsnokaival és egyeztettek a teendőkről arra az esetre, ha a szarajevói merénylet után háború törne ki. Augusztus 1-én a Breslau a szárazföldre vezényelt katonáit ismét fedélzetére vette. Egy másik Szkutariban állomásozó német tengerészgyalogos különítmény a zászlóaljnyi nagyságú osztrák-magyar különítménnyel együtt 1914. augusztus 4-6. között gyalogosan tette meg az utat San Giovanni di Meduáig, ahol az osztrák-magyar Sophie von Hohenburg gőzhajó mindkét egységet még aznap a montenegrói Castelnuovóba szállította. A Breslau megegyezés szerint előbb Brindisibe hajózott, hogy az ide tartó Goeben számára a szenelést előkészítse. A helyi német konzul támogatására és a csatacirkáló szénvételezésének előkészületeinek megszervezésére a cirkáló egyik legfiatalabb tisztjét, Karl Dönitz korvetthadnagyot (Leutnant zur See) hagyták hátra, majd a Breslau továbbhajózott Messinába, ahova augusztus 2-án a Goeben is megérkezett. Dönitz itt ismét visszatért a könnyűcirkáló fedélzetére.
Első világháború Áttörés a Dardanellákhoz
Az első világháború kitörésekor a Breslau és a Goeben előzetesen meghatározott feladata az Algériából Franciaországba tartó csapatszállítmányok zavarása volt. 1914. augusztus 3-án Souchon hajói kifutottak Messinából és Szicíliától északra haladva Algéria felé tartottak, hogy támadást intézzenek Bône és Philippeville kikötői ellen. Breslau 06:00 Bône-t támadta egy rövid tűzcsapással. Mindkét kikötőt csak kisebb károk érték és Souchon hamar visszaindult Messinába, hogy kiegészítse hajói szénkészleteit. Habár Nagy-Britannia nem állt hadban Németországgal, az Indomitable és az Indefatigable csatacirkálók a nyomukba szegődve megpróbálták szemmel tartani őket. A német hajók sebességét azonban nem tudták tartani és pár óra alatt szem elől veszítették őket és így zavartalanul térhettek vissza Messinába. Miután részben feltöltötték a Goeben szénraktárait augusztus 5-én, Souchon az Égei-tengerre kért egy szénszállítót. A két német hadihajó másnap reggel elhagyta Messinát déli irányban és előbb megtévesztésül az Adriai-tenger felé vették az irányt, majd az éjszaka folyamán északkeletiről délkeleti irányra váltottak, hogy az Égei-tengeren át Isztambul felé folytassák az útjukat, ahova még az algériai kikötők elleni támadás előtt rendelte őket az Admiralstab. E manőverezés révén sikerült megtéveszteniük az éjszaka folyamán elfogásukra készülő Ernest Troubridge ellentengernagy vezette 1. cirkálórajt, aki nem mert felvállalni egy nappali összecsapást a négy páncélos cirkálójával a Goeben ellen.
bélyegkép|jobbra|300px|A brit Gloucester könnyűcirkáló A Troubridge cirkálóraja számára felderítést végző Gloucester könnyűcirkáló továbbra is szemmel tartotta a német hadihajókat, hogy megállapíthassa az úti céljukat. A Breslau a Goeben mögött helyezkedett és attól leszakadva igyekezett úgy manőverezni, hogy a Gloucestert távol tartsa tőle és idővel szem elől veszítse. Miután nem sikerült leráznia az őket árnyként követő brit cirkálót, Kettner fregattkapitány engedélyt kért a tűz megnyitására Souchon tengernagytól, aki azonban ezt megtagadta tőle, mivel az égei szigetek között kívánt csapdát állítani a Gloucesternek. 13:35-kor a két könnyűcirkáló között a távolság már csak () volt és a britek számára a Goeben csaknem teljesen eltűnt a láthatáron. Ezt megakadályozandó a Gloucester harcra igyekezett bírni a Breslaut, amire a brit parancsnok, Howard Kelly kapitány így emlékezett vissza: