bélyegkép| Megengedett MLC-osztályokat jelző tábla, nem téve különbséget kerekes és lánctalpas járművek között bélyegkép| Változó MLC-osztályú járművek jelölésére használt táblák (Bundeswehr, 1983/84) bélyegkép| 19-es MLC-osztályú Spähpanzer Luchs bélyegkép|A wormsi Nibelungenbrücke: kerekes járművek MLC 60-as, lánctalpasok MLC 50-es osztályig mindkét irányban egyidejűleg is közlekedhetnek. MLC 90-es osztályig csak egyirányú forgalom engedélyezett. MLC 90-nél magasabb osztályú járművek a hídon nem közlekedhetnek. bélyegkép|Jelentősen eltérő számok egy- illetve kétirányú forgalom esetén
A katonai teherbírási osztályozás (, rövidítve: ) vagy MLC-osztályozás a NATO katonai gépjárműveinek súly szerinti osztályozása. Egy jármű MLC-osztálya nagyjából megfelel a jármű amerikai tonnában (short tons) kifejezett tömegének. Ezen kívül a jármű tengelytávolságát, szélességét és magasságát, súlyának eloszlását, illetve sebességét veszik figyelembe az osztályozásnál. Korlátolt terhelhetőségű utak és hidak esetében táblákkal jelzik, hogy azokon mely MLC-osztályú járművek közlekedhetnek.
Járművek megjelölése A Bundeswehr a 3 tonnánál nehezebb járműveit sorolja MLC-osztályokba. Az 1980-as évek elejéig ennek jelölése sárga körben fekete számjegyekkel történt, azóta fekete körben fehér számjegyekkel, mindig a jármű elején. Olyan járművek esetén, amiknek a tömege jellemzően változatlan, az MLC-osztályt felfestéssel jelölik. Szállításra használt járművek, teherautók esetében cserélhető számjegyeket használnak, vagy krétával jelzik a járművön az aktuális osztályt. Összekapcsolt járművek, például utánfutós teherautók esetében az egyes járművek külön-külön vett osztályát minden jármű jobb oldalán jelzik, ezek összegét pedig a jármű elején tüntetik fel, a „C” (combination) jelzéssel kiegészítve.
A hidak jelölése A hidegháború alatt a NATO előírásai szerint a hidak előtt kör alakú, sárga táblákat helyeztek ki. Ezek a táblák jelezték az adott híd terhelhetőségét MLC-osztályok szerint. A táblázás során terhelhetőségi szempontból megkülönböztettek kerekes és lánctalpas járműveket, valamint különbséget tettek aszerint, hogy a hídon egy vagy mindkét irányban történik-e közlekedés. Az egyirányú közlekedésben előírás szerint az egyes járművek között legalább 100 láb (kb. 30 m) távolságot kell tartani. +A hidak katonai terhelési osztályainak súlyai a STANAG 2021 szerint (részlet) osztály Lánctalpasok Kerekes járművek 40 36,3 t 42,6 t 50 45,4 t 52,6 t 80 72,6 t 83,5 t 100 90,7 t 104,3 t 120 108,9 t 125,2 t A hidak katonai közlekedési táblákkal való megjelölése:
Jelenlegi helyzet Németországban 2009 óta a német Szövetségi Védelmi Minisztérium (Bundesministerium der Verteidigung) már nem írja elő az utakon és hidakon a megengedett MLC-osztályt jelző táblák kihelyezését; ugyanakkor a korábban kihelyezett jelzőtáblákat nem kell eltávolítani. Németország újraegyesítése után az új szövetségi államokban a „Kettő plusz Négy”-szerződés értelmében 1995-ig nem szabadott MLC-táblákat kihelyezni, és ez azóta sem történt meg. Az MLC-táblák hiánya az új szövetségi államokban ezért az NDK és NSZK közötti különbségek egyik utolsó közúti megnyilvánulása.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Az MLC-osztályokra vonatkozó követelményeket a NATO Egységesítési Egyezményei (STANAG) rögzítik: STANAG 2010, Military Load Classification Markings. STANAG 2021, Military Load Classification of Bridges, Ferries, Rafts and Vehicles.
További információk: STANAG 2021, Military Load Classification of Bridges, Ferries, Rafts and Vehicles Az MLC-osztályokat meghatározó NATO-szabvány (csak a fedőlap, maga a szabvány titkos)
panzerbaer.de - Tarnanstriche und Markierungen von Fahrzeugen der Bundeswehr - Kennzeichnung der Military Loading Class (MLC)
Kategória:Közlekedésbiztonság Kategória:Haditechnika