Najwa Nimri (Pamplona, 1972. február 14.) spanyol színésznő, énekesnő.

Fiatalkora és családja Nimri édesanyja baszk, édesapja (Karam Nimri) pedig jordániai. Van egy testvére, Karim Nimri, egy fiú féltestvére, Andre Nimri, és két lány féltestvére, Sara és Nadia Nimri. Najwának van egy unokatestvére is, aki (Antix) Alexander Nimier nevű énekes.

Gyerekkorát Bilbaóban töltötte, jelenleg pedig Madridban él. Van egy fia, Teo Nabil, aki 2004. június 30-án született.

Pályafutása Első nagy filmszerepe a Salto al vacío volt, amely Daniel Calparsoro filmrendező első filmje volt. Énekes karrierje kis együttesekben kezdődött. 1996-ban megalapította a Najwajean együttest Carlos Jean-nal. Három szólóalbumot is kiadott. Házasságot kötött Daniel Calparsoróval, és 2004-ben született egy fia, Teo.

Több filmszerepe miatt is pozitív visszajelzéseket kapott: Ana szerepében a Sarkvidéki Kör szerelmeseiben, és Elena szerepében a Lucía y el sexo-ban. Mindkét filmet Julio Medem rendezte. Szerepelt Eduardo Noriega mellett az Abre los ojos és az El método filmekben.

Jelölték a 33. Goya-díjátadón is, a Quién te cantará legjobb színésznőjének járó Goya-díjért.

2019-ben Zulema Zahír néven tért vissza a Vis a vis: El oasis spin-ben, Maggie Civantos főszereplésével.

Alicia Sierrát, a La casa de papel rendőrnői felügyelőjét alakította.

Ő szinkronizálta Kate Laswell-t a 2019-es Call of Duty: Modern Warfare videojátékban.

Énekesként

Carlos Jean társszerzőjeként No Blood (1998) – No. 80 Asfalto (2001) (soundtrack) – No. 175 Guerreros (2002) (soundtrack) – No. 88 Najwajean Selection (2002) (compilation album) – No. 108 Till It Breaks (2008) – No. 20 Bonzo (2015)

Najwajean zenéi I'm gonna be (1999) Garota de Ipanema (1999) Crime (2008) Waiting (2015) Bonzo (2015) Drive me (2016)

Szólóalbumok Carefully (2001) – No. 76 Mayday (2003) – No. 48 Walkabout (2006) – No. 10 (50,000 copies sold; Gold) Donde rugen los volcanes (2012) Rat Race (2014) Viene de Largo (2020)

Szólózenéi That Cyclone (2001) from Carefully – No. 37 Following Dolphins (2001) from Carefully – No. 68 Go Cain (2003) from Mayday – No. 20 Hey Boys, Girls (2003) from Mayday – No. 26 Capable (2006) from Walkabout – No. 3 Push It (2006) from Walkabout Le Tien, Le Mien (2006) from Walkabout El último primate (2010) from El Ultimo primate Como un animal (2010) from El ultimo primate. Donde rugen los volcanes" (2012) from Donde rugen los volcanes Somos su nuevo invitado (2012) from Donde rugen los volcanes Feed Us (2014) from Rat Race Rat race (2014) from Rat Race Pijama (2014) from Rat Race Lento (2020) from Viene de largo Panpan (2020) Mira Como Van (2020) Santa Claus llego a la cuidad (2020)

Filmszerepei

Filmek ÉvCímSzerepRendező1995Salto al vacíoÁlexDaniel Carparsoro1996PasajesGabi1997Abre los ojosNuriaAlejandro AmenábarBlindedMarrubiDaniel Calparsoro1998Los amantes del círculo polarAna (young)Julio Medem9'8 m/s²"Ella"Alfonso Amador Nicolás Méndez1999The CitizenJay Anania2000GuerrerosDaniel CarparsoroAsfaltoLucía2001Fausto 5.0JuliaIsidro Ortiz Álex Olle Carlos PadrissaAntes que anochezcaFina Zorilla OchoaJulian SchnabelLucía y el sexoElenaJulio Medem2002PiedrasLeireRamón Salazar2003UtopíaÁngelaMaría RipollLa reina del bar CanallaLindaDaniel Azancot2004A + (Amas)DamXabier RiberaAgents secretsMaría MenéndezFrédéric Schoendoerffer2005El métodoNievesMarcelo Piñeyro20-centímetros"La Conejo"Ramón Salazar2006TrastornoNataliaFernando CámaraLas vidas de CeliaCeliaAntonio Chavarrías2007MataharisEvaIcíar BollaínOviedo ExpressBárbaraGonzalo Suárez2010Todo lo que tú quierasMartaAchero MañasRoute IrishMarisolKen LoachHabitación en RomaEdurneJulio Medem2011VerboInésEduardo Chapero-Jackson2012The Wine of SummerAnaMaria Matteoli201310.000 noches en ninguna parteClaudiaRamón Salazar2018Quién te cantaráLilaCarlos VermutEl árbol de la sangreMacarenaJulio MedemLa octava dimensiónOlga CalderónKike Maíllo

Televíziós sorozatok ÉvCímSzerepEpizódok2015–2019Vis a vis (Locked Up)Zulema Zahir40 episodes2019–presentLa casa de papel (A nagy pénzrablás)Alicia Sierra Montes15 episodes2020Vis a vis: El OasisZulema Zahir8 episodes

Podcastek ÉvCímSzerepEpizódok2020Vis a vis: Cara BZulema ZahirVoice role, 10 episodes

Díjak és jelölések

ÉvDíjKategóriaJelölt műEredmény 1998 45th Ondas Awards Best Actress Los amantes del círculo polar & Abre los ojos 1999 13. Goya-gála legjobb női főszereplő Los amantes del círculo polar 2002 16. Goya-gála legjobb női mellékszereplő A szex és Lucia 2017 4th Feroz Awards Best Leading Actress (TV) Vis a vis (Locked Up) 2019 6th Feroz Awards Best Leading Actress (TV) 33. Goya-gála legjobb női főszereplő Quién te cantará 69th Fotogramas de Plata Best Film Actress 69th Fotogramas de Plata Best TV Actress Vis a vis (Locked Up) 6th Platino Awards Best Actress in a Miniseries or TV Series

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol színésznők Kategória:Spanyol énekesek