bélyegkép|jobbra|A Jeruzsálemi Királyság uradalmai 1187-ben bélyegkép|jobbra|A Jeruzsálemi Királyság címere Az 1099-ben alapított Jeruzsálemi Királyság nevű keresztes állam több, kisebb-nagyobb hűbérbirtokra tagolódott. Ibelin János 13. századi jogtudós szerint a négy legelőkelőbb koronahűbéres (országbáró) a következő volt:
Jaffa és Aszkalon grófja Galilea hercege Szidón ura Oultrejourdain ura
Ezenkívül voltak még kisebb, kvázifüggetlen uradalmak, és közvetlenül a korona alá tartozó birtokok is, mint például Jeruzsálem, Akkó és Türosz.
Északi államok A Jeruzsálemi Királyságon kívül még három keresztes állam jött létre a Közel-Keleten:
Edesszai Grófság Tripoliszi Grófság Antiochiai Fejedelemség
Ezek az államok többé-kevésbé függőségi viszonyban voltak Jeruzsálemmel. A jeruzsálemi király nemegyszer békét teremtett köztük, vagy az antiochiai fejedelem és pátriárka között, megüresedés vagy kiskorú uralkodó idején idején betöltötte a régensi tisztet is.
Annak ellenére, hogy a legtávolabb esett, Edessza kötődött a legszorosabban Jeruzsálemhez. Első két grófjából jeruzsálemi király lett (I., illetve II. Balduin), utána pedig királyi ajándék gyanánt I. Joscelin edesszai gróf kezére került.
A legközelebb eső Tripoliszi Grófságot néha egyenesen a Jeruzsálemi Királyság hűbérbirtokának tekintik, noha formailag teljes mértékben szuverén volt.
Antiochia gyakorlatilag teljesen független volt, Edesszával együtt előbb jött létre, mint maga a Jeruzsálemi Királyság, első birtokosa (I. Bohemund) rangban egyenlő volt az első keresztes hadjárat bármelyik vezérével. Későbbi története során azonban néha el kellett fogadnia Bizánc vagy éppen az örmény királyok fennhatóságát.
Ezek az államok uralkodóik országlásának ideje szerint datálták okleveleiket, többször önálló külpolitikát is folytattak, és nem a feudális függőség követelménye miatt, hanem saját jószántukból meg persze érdekből nyújtottak katonai segítséget a Jeruzsálemi Királyságnak. Ilyen értelemben függetlennek tekintendők.
Jaffa és Aszkalon grófság
Jaffát, a Földközi-tenger kikötővárosát közvetlenül az első hadjárat után megerődítették, és a Jeruzsálemi Királyság külön hűbéreseként működött egészen II. Hugó jaffai gróf 1134-es lázadásáig. Ezt követően vagy közvetlen koronabirtokként, vagy a király valamelyik rokonának hűbérbirtokaként szerepelt. Amikor Jeruzsálem 1153-ban elhódította az egyiptomi fátimidáktól Aszkalont, a két uradalmat dupla grófságként egyesítették. A 13. századtól, amikor immár muszlim fennhatóság alatt állt, a grófi cím névlegesen öröklődött tovább. A grófsághoz tartozott több kisebb uradalom, például Ramla, Ibelin és Mirabel is.
Jaffa grófjai Jaffát 1099 júniusában, Jeruzsálem ostroma alatt foglalták el a keresztesek, és nem sokkal később a királyság részévé vált. Jaffa grófjai a következők voltak:
Koronabirtok, 1100–1110 I. Hugó, II. Balduin jeruzsálemi király unokatestvére, 1110–1118 Namuri Albert, II. Hugó mostohaapja és régense, 1118–1122 II. Hugó, I. Hugó fia, 1122–1134 Melisenda jeruzsálemi királynő, férjével és fiával: Fulkó jeruzsálemi király, 1131–1143 III. Balduin jeruzsálemi király, 1143–1151 Amalrik jeruzsálemi király, Melisenda és Fulkó fia, 1151–1153, nagykorúságától Aszkalon meghódításáig
1153-tól, Aszkalon hozzácsatolásától az uradalom neve Jaffa és Aszkalon grófság.
Jaffa és Aszkalon grófjai Aszkalon városának és várának bevétele után, 1153-ban az abbászidákkal szomszédos határerősség Jaffával együtt alkotott dupla grófságot. Jaffa és Aszkalon urai a következők voltak:
Amalrik jeruzsálemi király, 1153–1174 IV. Balduin jeruzsálemi király, 1174–1176 Szibilla jeruzsálemi királynő, IV. Balduin nővére, férjeivel: Montferrati Vilmos, 1176–1177 Guidó jeruzsálemi király, 1180–1187 Jaffát és Aszkalont elfoglalják az ajjúbidák, 1187–1191 Lusignan Geoffroy, Guidó király bátyja, 1191–1193 Lusignan Imre jeruzsálemi király és felesége, I. Izabella jeruzsálemi királynő, 1197–1205 I. Mária jeruzsálemi királynő, Izabella lánya, és férje, I. János jeruzsálemi király, 1210–1212 II. Izabella jeruzsálemi királynő, apja, I. János régensségével, 1212–1221 IV. Valter brienne-i gróf, I. János unokaöccse, Lusignan Máriának, Imre király unokájának férje, 1221–1244 Ibelin János, Ibelin Fülöp fia, Ibelin Balian unokája, 1244–1266 Aszkalont elfoglalják az ajjúbidák, 1247 Ibelin Jakab, Ibelin János fia, 1266–1268 Jaffát elfoglalják a mamlúkok, 1268
Ramla uradalom
Eredetileg Róbertnek, Ramla-Lüdda püspökének birtoka volt, 1126-ban Jaffához csatolták, 1134-től, II. Hugó lázadása után külön uradalom a jaffai grófságon belül. Ramla urai a következők voltak:
Róbert püspök, 1099–1106 I. Balduin, Ramlai Helvis apja, Ramla várnagya (1106–1134), Ramla ura, 1134–1138 Ibelin Bariszan, Helvis első férje, 1138–1150 Hierges-i Manasszé, Helvis második férje, 1150–1152 Ibelin Hugó, Bariszan legidősebb fia, 1152–1169 Ibelin Balduin, Hugó öccse, 1169–1186 Ibelin Tamás, Balduin fia, 1186–1187 Ramlát elfoglalják az ajjúbidák, 1187–1191 Ibelin Balian, Balduin öccse, 1191–1193 I. Ibelin János bejrúti úr, Balian fia, 1193–1236 Jaffa és Aszkalon grófjai, 1236-tól
Ibelin uradalom
Ibelin uradalom szintén Jaffa része volt, talán az 1140-es évektől, de az is lehet, hogy már 1134-től, II. Hugó gróf lázadásától. Ibelin határerőd megépítésével, 1141-ben Fulkó király Ibelin Bariszannak adományozta a birtokot és a várat, aki a felesége révén már a közeli Ramla tulajdonosa volt. Ez a két uradalom tette gazdaggá és hatalmassá az Ibelin családot. Ibelin Balian utóbb feleségül vette Amalrik király özvegyét, Komnéna Máriát, s az Ibelin nemzetség az állam legbefolyásosabb bárói családja lett a 12. század végén és a 13. században, később Bejrútot is megszerezték (lásd Bejrút uradalom, lejjebb). Ibelin urai a következők voltak:
Ibelin Bariszan, 1141–1150 Ibelin Hugó, Bariszan legidősebb fia, 1150–1170 Ibelin Balian, Hugó öccse, 1170–1193 I. Ibelin János, később Bejrút ura, 1193–1236 Jaffa és Aszkalon grófjai, 1236-tól
Mirabel uradalom Az 1134-es lázadás után Mirabelt leválasztották Jaffáról, és 1166-ban Ibelin Balduiné lett, noha nem tartozott Ibelinhez sem. Következő birtokosa Balduin kiskorúan elhunyt fia, Tamás volt, 1186-tól 1188-ig.
Galilea hercegség
Galilea hercegséget Hauteville-i Tankréd alapította 1099-ben Tibériás körül, ezért néha Tibériás hercegségnek is nevezték. A hercegség őutána a Saint-Omer, a Courtenay, a Montfaucon, majd a Bures család kezére került. Szaladin 1187-ben lerohanta, bár titulusaik közé később Ciprus királyainak (Jeruzsálem névleges uralkodóinak) kisebbik fiai és rokonai is felvették. A hercegségnek saját vazallusai (Bejrút, Názáret és Haifa uradalmak), ezeknek pedig gyakran alhűbéreseik is voltak.
Galilea hercegei Tankréd, 1099–1101 Saint-omeri Hugó, 1101–1106 Bazoches-i Gerváz, 1106–1108 Tankréd második uralma, 1109–1112 I. Joscelin edesszai gróf, 1112–1119 I. Bures-i Vilmos, 1120–1141 Bures-i Elinand, Vilmos öccse, 1142–1148 II. Bures-i Vilmos, Elinand öccse, 1148–1158 Bures-i Eschiva, férjeivel: Saint-omeri Valter, 1159–1171 III. Rajmund tripoliszi gróf, 1174–1187 Galileát elfoglalják az ajjúbidák, 1187–1240 Saint-omeri Eschiva, II. Vilmos unokája, férjével: Montbéliard-i Odó, 1240–1247 Galileát elfoglalják az ajjúbidák, 1247
Bures-i Eschiva és Tripoliszi Rajmund 1187-es halála után fiaik Galilea névleges hercegei lettek: II. Saint-omeri Hugó 1187-től 1204-ig, Saint-omeri Raul 1204-től 1219-ig.
Bejrút uradalom Bejrútot 1110-ben hódította meg a Jeruzsálemi Királyság, első hűbérura Guînes-i Fulkó lett. Bejrút volt a leghosszabb ideig fennálló uradalom, csak a királyság végső bukásával veszett el 1291-ben, bár ekkor már egy keskeny földsávra korlátozódott a bejrúti tengerparton. Kereskedelmi szempontból fontos kikötőnek számított, s külön vazallusai voltak Galilea hercegségben. Bejrút urai a következők voltak:
Guînes-i Fulkó, 1110–1117 Koronabirtok, 1117–1125 I. Brisebarre Valter, 1125–1132/1134 Id. Brisebarre Guidó, 1133/1134–1143 I. Brisebarre Valter, 1144–1145 Id. Brisebarre Guidó, 1145/1147–1156/1157 II. Brisebarre Valter, 1156/1157–1166 Koronabirtok, 1166–?
Bejrútot elfoglalják az ajjúbidák, 1187–1198 I. Ibelin János bejrúti úr, 1204–1236 Ibelin Balian bejrúti úr, 1236–1247 II. Ibelin János bejrúti úr, 1247–1264 Ibelin Izabella bejrúti úrnő, férjeivel és régensével: II. Hugó ciprusi király, 1265–1267 Hamo le Strange, 1272–1273 Alice de la Roche, Izabella anyja és régense, 1274–1277 Nicholas Aleman, 1277 Barlais-i Vilmos, 1278–1282 Ibelin Eschiva bejrúti úrnő, férjeivel: Montfort-i Henfrid, 1282–1284 Poitiers-Lusignan Guidó, 1291 Bejrútot elfoglalják a mamlúkok, 1291
Bejrút saját vazallusai:
Bánjász uradalom Bánjászban (Caesarea Philippi) 1126-tól 1129-ig az aszaszinok uralkodtak, utána a keresztesek kezére került, amikor Tádzs al-Mulúk Búri damaszkuszi atabég lemészároltatta az orgyilkos szekta hadát. A terület birtokjoga 1132 és 1140 között vitatott volt, azután II. Toroni Henfrid alatt beolvasztották a toroni uradalomba. Núr ad-Dín Mahmúd zangida fejedelem 1164-ben elfoglalta, s amikor Jeruzsálem visszaszerezte tőle, részévé vált III. Joscelin edesszai gróf uradalmának (lásd lejjebb).
Toron uradalom
A toroni várat Saint-homeri Hugó galileai herceg építtette Türosz ostromához. 1107-ben I. Toroni Henfridhez került. Toron urai nagy befolyásra tettek szert a királyságban. II. Henfrid sokáig a jeruzsálemi hadsereg főparancsnoka volt, unokája, IV. Henfrid Izabellát, Amalrik jeruzsálemi király lányát vette feleségül. Az uradalom később Türosz koronabirtok része lett. Két saját vazallusa is volt: a Castel Neuf-i, amelyet Núr ad-Dín 1167-ben elfoglalt, és a toron-ahmúdi, amelyet 1261-ben eladtak a Német Lovagrendnek. Toron urai a következők voltak:
I. Toroni Henfrid, 1109 előttől 1136 utánig II. Toroni Henfrid, I. Henfrid fia, 1137 előttől 1179-ig IV. Toroni Henfrid, III. Henfrid fia, II. Henfrid unokája, 1179–1183 Koronabirtok, 1183–1187 Toront elfoglalják az ajjúbidák, 1187–1229 Örményországi Aliz, Toroni Izabella örmény fejedelemné lánya, IV. Henfrid testvére, III. Henfrid unokája, 1229-től 1236 utánig Antiochiai-Örményországi Mária, 1236 utántól 1239-ig Toront elfoglalják az ajjúbidák, 1239–1241 Toron egyesül a türoszi uradalommal, 1241
Názáret uradalom A Tankréd által meghódított Názáret volt a jeruzsálemi latin patriarkátus első székhelye. Mint Galilea érseki uradalma 1115-ben jött létre. A názáreti érsek később Haifa fölött is fennhatóságot gyakorolt.
Haifa uradalom Haifa részben egyházi javadalom volt a názáreti érsek kezében, részben pedig a hercegség egyéb területeiből tevődött össze. Haifa urai a következők voltak:
Geldemar Carpenel, 1100–1101 Tankréd, 1101–1103 I. Rorgius, 1103–1107 I. Pagan, 1107–1112 Koronabirtok, 1112–1187 Haifát elfoglalják az ajjúbidák, 1187–1191 Vivian, 1190-es évek? II. Pagan, 1190-es évek? II. Rorgius, 1244-ig? Garsias Alvarez, 1250 körül Gilles d’Estrain, 1260 körül Haifát elfoglalják a mamlúkok, 1265
Szidón uradalom
Szidón és Caesarea városát 1101-ben, illetve 1110-ben foglalták el a keresztesek. I. Balduin király mindkettőt bizalmas hívének, Grenier Eusztáknak adományozta. Az általa alapított dinasztia az 1260-as évekig uralkodott, utána a területet lerohanták a mamlúkok és a mongolok.
Szidón urai Szidón az 1110-es ostrom után került a Jeruzsálemi Királyság birtokába. Szidón urai a következők voltak:
Grenier Euszták, 1110–1123 Grenier Gellért, Euszták fia, 1123–1171 Grenier Rajnald, Gellért fia, 1171–1187 Szidónt elfoglalják az ajjúbidák, 1187–1197 Grenier Rajnald, 1197–1202 Grenier Balian, Rajnald fia, 1202–1239 Grenier Julián, Balian fia, 1239–1260 Szidónt elpusztítják az ajjúbidák 1249-ben és a mongolok 1260-ban
Szidónt eladják a templomos lovagrendnek, 1260
Caesarea uradalom Caesareát 1101-ben foglalták el a keresztesek, és megalapították benne a caesareai érsekséget. Caesarea urai a következők voltak:
Grenier Euszták, 1101–1123 I. Grenier Valter, Euszták fia, 1123–1154 Grenier Hugó, I. Valter fia, 1154–1169