Richard Stoddert Ewell (Georgetown, Washington, D.C, 1817. február 8. – Spring Hill, Tennessee, 1872. január 25.) az Amerikai Egyesült Államok tisztje és az Amerikai Konföderációs Államok tábornoka volt az amerikai polgárháború során. Kilencéves korában meghalt apja, s attól fogva anyagi nehézségek között nőtt fel. A családi birtokon dolgozott, míg anyja összeköttetéseinek hála beajánlották a West Point katonai akadémiára. Harcolt a mexikói–amerikai háborúban. Mint Stonewall Jackson és Robert E. Lee rangidős beosztottja szerzett hírnevet és harcolt a háború jelentős részében. 1862 augusztusában a második manassasi csatában ellőtték a bal lábát és térdben amputálni kellett. Több hónapnyi lábadozása alatt feleségül vette élete nagy szerelmét, az óriási birtokokkal özvegyen maradt unokatestvérét, Lizzie-t. A hadsereghez való visszatérésekor kinevezték altábornagynak és hadtestparancsnoknak az Észak-Virginiai hadseregnél. Emlékét beárnyékolja a Gettysburgi csatában és Spotsylvania Court House-i csata alkalmával mutatott magatartása, mely sok vitára adott okot. A második winchesteri ütközetben és Vadon csatában viszont kiválóan harcolt. Lee kimerültségére hivatkozva leváltotta és a richmondi tartalék irányítására helyezte át. 1865. április 6-án a Sayler's Creek-i ütközetben fogságba esett. A háború mindössze pár nappal tovább tartott, mert Lee megadta magát. Pár hónappal később szabadult a fogságból és visszatért dúsgazdag feleségéhez. Élete végéig Mississippi államban és Tennessee-ben levő birtokaikat igazgatta. 1872-ben tüdőgyulladást kapott és alig pár nappal felesége után elhalálozott.

Ifjú évei

Dr. Thomas és Elizabeth Stoddert Ewell harmadik fia volt. Nagyapja, Jesse Ewell a Függetlenségi háború milíciájának ezredese volt, de nem vett részt a harcokban. Thomas 1807. március 3-án feleségül vette Elizabethet, Benjamin Stoddert őrnagy, az első tengerészeti miniszter lányát. A legidősebb leányuk, Rebecca 1808-ban született meg, őt követték a többiek, a nagypapáról elvezett Benjamin Stoddert Ewell 1810-ben, Paul Hamilton 1812-ben és Elizabeth Stoddert 1813-ban. Richard Stoddert Ewell Georgetown nevű helységben született, a Halcyon-házban, mely ma Washington, vagyis a főváros része. Egy évvel Richard születése után Philadelphiába költöztek, két évvel később vissza Washingtonba. 1820-ban a virginiai Centreville-ben telepedtek le, ahol két házat vásároltak. Richard hároméves korától fogva Prince William megyében nevelkedett egy Manassas környéki, Stony Lonesome-nak (Magányos Köves) nevezett birtokon. Richard fiatalabb testvérei, Thomas, William és Virginia itt születtek.

Fanny Brown a Ewell család rabszolgája volt, a csirkéket etette, takarított, megfőzött, vizet hozott és mindenféle házimunkát végzett. Richard szeretettel Maminak hívta és Fanny még kiskorában hűségesen ápolta apját, akit veszélyes lázkór döntött le a lábáról. Hálából Thomas visszaadta Fanny szabadságát, de az asszony így is Ewellékkel maradt egészen 1858-ban bekövetkező haláláig. Thomas a farmerkedés mellett orvos volt, és több könyvet publikált. Alkoholizmusa miatt azonban besározódott hírneve, elveszítette praxisát és 1826-ban meghalt. Halála után a család nehéz körülmények között tengődött a Stony Lonesome bevételéből. Anyja iskolai tanító lett és bátyjai a farmot művelték. A kilencéves Richard is lassan belenőtt a mezőgazdasági munkába.

A család anyagi lehetőségeit megterhelve összes fiúgyermekének mind szakmát kellett tanulnia. 1828-ban anyja Benjamint a West Point katonai akadémiára, Pault pedig főiskolára küldte, de Paul 1831-ben meghalt, valószínűleg tífuszban. Tomot tennessebeli rokonokhoz küldték jogot tanulni. Richard ekkor 14 éves volt, és a család legidősebb férfigyermekeként a farmon maradt. A gazdaságban dolgozva nem volt ideje iskolába járni, ezért a rokonok tanították, és csak egy évig járt iskolába. 1834-ben az anyja elkezdte keresni a módját, hogy Richardot is felvegyék a West Pointra. Testvére férje, George W. Campbell szenátor segítségével bemutatta Richardot Andrew Jackson elnöknek, aki beajánlotta az ifjút a Lewis Cass hadügyminiszternél. A miniszter Joseph Chinn kongresszusi képviselőtől kért ajánlást a West Pointra, és 1835-ben is megkapták. A felvételi eljárást azonban a West Pointon már lezárták, és Richardot csak 1836-ban vették fel. 19 évesen Benjamin bátyját követve katonai pályára lépett.

Ezekben az években Richard közel került Elizabeth (Lizinka) Campbellhez, George W. Campbell lányához. Lizinka 1820-ban született Szentpéterváron, amikor apja az Egyesült Államok oroszországi nagykövete volt, és Erzsébet cárnéról nevezték el, aki a Campbell család közeli barátja volt. Lizinka családja 1832 óta élt Washingtonban, gyakran látogatott Stony Lonesome házba, és romantikus kapcsolatba került Richarddal. 1836-ban azonban a szerelem megszakadt, amikor Richard elutazott a West Point-ra. Későbbi életében valahány nővel találkozott, az vagy nem nyűgözte le szépségével, vagy túl fiatalnak találta magához. A West Pointon fogadalmat is tett, hogy sosem fog megnősülni. 1839-ben Lizinkát feleségül vette James Percy Brown. Ettől fogva Ewellnek már nem volt komoly kapcsolata más nőkkel.

A West Pointon és a hadseregben szolgálva

Richard rendkívül hasonlított Benjamin bátyjára, aki a matematika segédprofesszora lett, s többször össze is keverték vele. Egy évvel később unokatestvérük, Levi Gantt is a West Point diákja lett. Évfolyamtársa volt George W. Getty, William Hayes, Bushrod Johnson, Paul Hebert, Israel Richardson, George H. Thomas. Ewell az A zászlóaljba tartozott, ugyanennek volt a tagja Joseph Hooker, John Sedgwick, P. G. T. Beauregard és Henry W. Halleck is. William T. Shermannel különösen jó barátság alakult ki. Fegyelmezett és jó tanulmányi eredményei miatt kevés büntetőfeladatot kapott. Végzős évében már a kadétok hadnagyának nevezték ki. 1840-ben diplomázott, 42 végzős diák közül a 13. eredménnyel. Végzés előtt Ewellnek el kellett döntenie, milyen pályafutást válasszon. Abban biztos volt, hogy nem akar a tüzérségnél szolgálni és jegyei nem voltak elég jók a hadmérnöki pályára. Abban nem teljesen volt biztos, hogy a hadsereg soraiban akar maradni, édesanyja is eltanácsolta ettől és tanítói karriert ajánlott. De Richardot egyedül a kémia érdekelte a természettudományok közül és annak tanítására is alkalmatlannak tartotta saját oktatását. Riasztotta a nincstelenség kilátása, így végül is a lovasságot választotta hivatásnak.

A dragonyoskiképzést Carlisle Barracksban kapta meg, mint minden újonc. A parancsnoka Edwin V. Sumner százados volt. A hathónapos kiképzés után csatlakozhatott az 1. US dragonyosezredhez Fort Wayne-ben, ahol az A századba osztották. 1843-ban Philip St. George Cooke százados vezetésével részt vett a Santa Fe ösvényen vezetett expedíciójában. Egy kereskedőkaravánt kísért a dragonyoscsapat augusztus 31-én hagyva el Fort Leavenworth-t. Hat héttel később értek Santa Febe és aztán visszatértek, összesen 700 mérföldet megtéve a szélsőséges időjárási körülmények között. Cook százados elismerte Ewell érdemeit. 1845 januárjában Louisville-i tartózkodása alatt meglátogatta öccse, Thomas, akit akkor már kilenc éve nem látott. Ugyanebben az évben Stephen W. Kearny ezredessel katonai kíséretet adtak az Oregon ösvényen. A cél az indián törzsek féken tartása volt, megakadályozandó a kereskedelmi karavánok elleni támadásaikat. Az expedícióban négy lovassági század vett részt Fort Leavenworth-ből és Ewell százada Fort Scott-ból. Az expedíció május 18-án kezdődött, és június 14-én érkeztek meg Fort Laramie-be. Itt Ewell századát hátrahagyták, hogy őrizze az erődöt. Július 13-án Kearney visszatért az erődbe, és visszatért Fort Leavenworthbe a Santa Fe ösvényen. Augusztus 24-én az expedíció véget ért, a résztvevők 99 nap alatt 3300 km-t tettek meg. Ewell maláriában megbetegedett, ezért egészségügyi szabadságot kért, és Virginiába ment felgyógyulni. A malária szövődményei egész életében elkísérték.

1846. május 1-jén tért vissza Nyugatra, és megtudta, hogy szeptember 18-án előléptették főhadnagynak. Az expedíciók között Ewell toborzókörúton volt Fort Leavenwothben, Louisville-ben és az Indiana állambeli Madisonban. 1842-ben azt írta Rebecca nővérének, hogy egy tizennégy éves, Arthur nevű néger fiút fog megvásárolni inasnak, mert hosszú távon 600 dollárt kiadni kedvezőbb, mint havonta 12 dollárt fizetni egy inasnak. Ewellnek kölcsön kellett kérnie a teljes vételár kifizetésére. A fiú nem vált be inasnak, 1844 telén el kellett adnia, javíthatatlan viselkedése miatt.

A mexikói háborúban Ewell egészségügyi szabadsága után rövidesen az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent Mexikónak. Ewell önkénteseket vett fel a Középnyugat különböző toborzóközpontjaiban, majd az 1. dragonyosezred Philip Kearny főhadnagy parancsnoksága alatti F századához vonult Jefferson Barracksba, Saint Louis mellett. Hat hétig Kearnyval gyakorlatoztatta az egységet, készülve a háborúra. 1846. október 5-én az F század parancsot kapott, hogy induljon a texasi Point Isabelbe, a Rio Grande torkolatához. Megérkezés után a dragonyosok felderítő feladatot láttak el Zachary Taylor Megfigyelő hadserege számára Saltillo környékén. Három hónappal később ismét a Rio Grande torkolatához igyekeztek, ahol behajózták őket, és Winfield Scott hadseregéhez osztották be az egységet, mely Veracruzba igyekezett. Az F század a vezérkar személyes védelmét látta el. A várost négy napi ágyúzás után bevették. Ewell április 17-én harcolt a Cerro Gordónál, ahol Scott hadserege támadást indított Antonio López de Santa Anna hadseregének bal szárnya ellen és a magaslatról elűzve sikerült teljesen megfutamítani. Öccse, Thomas ebben az ütközetben kapott halálos sebet támadást vezetve, és Richard karjaiban halt meg. thumb|right|Philip Kearny Jr. A polgárháborúban az uniós oldal tábornoka lett. Pár nappal Ewell lábának elvesztése után a Chantilly ütközetben elesett.

Ewell maga is azt hitte, hogy már csak a győzelem gyümölcseinek betakarítása van hátra. Scott azonban a mexikói főváros előtt, Pueblánál megállította a csapatait és tíz hétig tartó egyezkedésbe bonyolódott Santa Annával, mely időt biztosított ellenfelének egy új hadsereget felállítani. Scottnak ismét ütközetet kellett vívnia Mexikóváros birtoklásáért. Az 1847. augusztus 19-i Contrerasi ütközet előtt Robert E. Lee százados stábtisztet kísérték Kearnyval éjszakai felderítésre a Pedregal nevű, a fővárostól délre eső lávasíkságára. Lee-ről így írt egy levelében: „Az egészen az ágyúk torkáig menő vakmerő felderítéseivel lehetővé tette, hogy Scott akár a sátra elhagyása nélkül harcolhatta meg csatáit. Szerény és csendes viselkedése üdítő felfrissülés Mr. Polk bombasztikus és ostoba tábornokai és tisztjei után.” A felderítés sikeres volt, Lee talált egy utat, ahol tanácsára Scott oldaltámadással próbálkozott és a contrerasi ütközet kemény harcai után a menekülő mexikói hadsereget üldözve egy erőd alatt találták magukat a katonák, ahonnét ágyúval lőttek rájuk. Kearny megsebesült és a két lovát is elvesztő Ewell a hátán cipelte őt biztonságba. Következő nap Churubuscónál a két ellenséges hadsereg találkozóharcot vívott egymással. Másnap, augusztus 20-án a Contrerasi ütközetben és Churubuscói ütközetben mutatott hősies magatartása miatt Ewellt előléptették címzetes századossá.