Horváth-Lugossy Gábor (Lajosmizse, 1980. július 23. –) magyar jogász, társasházkezelő-vállalkozó, a Magyarságkutató Intézet korábbi főigazgatója.
Életútja 2001-ben vették fel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára, ahol 2006-ban végzett. 2007-től az ELTE-n gazdasági büntetőjog szakjogászképzést hallgatott. 2008-ban közigazgatási-, 2019-ben jogi szakvizsgát szerzett.
2010-től 2012-ig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárság munkatársa, majd 2013-tól 2018-ig a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője volt. 2019 januárjától 2023 márciusáig a Magyarságkutató Intézet főigazgatója.
Tevékenysége Horváth-Lugossy Gábor azután kezdett el társasházkezeléssel foglalkozni, hogy a saját lakóházának közös képviselője 2011-ben 10 millió forintos kárt okozva lelépett. Ezt követően joghoz értő lakóként a lakóhelye ügyeit tette rendbe, majd mindezt hasonló megbízások követték, végül megalapította a Magyar Társasház Kft-t. Cége később is jól teljesített, emellett együtt dolgozott akkori közeli jóbarátjával és alternatívtörténelmi harcostársával, Szakács Árpáddal, aki utána több éven át volt a házkezelő cég egyik vezetője.
Horváth-Lugossy és Szakács szoros kapcsolata bőven túlmutat a Magyar Társasház Kft-n. Kettejüket az irredentizmus és az alternatív történelmi elméletek iránti amatőr rajongás is összekötötte. Horváth-Lugossy alapította meg azt a Szakács szerkesztésében megjelenő Nagy Magyarország című történelmi folyóiratot, illetve az Erdélyország címűt kiadó Kárpátia Stúdió Kft-t, amit Horváth-Lugossy Gábor lakásába jegyeztek be – amely lakás egyúttal a Magyar Közös Képviselők Egyesületének is a székhelye.
Horváth-Lugossy az alapítás után nem sokkal tulajdonosként kiszállt a Kárpátia Stúdió Kft-ből, de a kiadványokban továbbra is megjelentek cikkei. Később kapcsolata megromlott Szakáccsal.
Közösségi tevékenysége 1991-ben cserkész lett. A 2000-es években a Frater Julianus alapítvány erdélyi és csángóföldi tevékenységét segítette. 2002-től a Terror Háza Múzeumban több ezer embernek tartott történelmi tárlatvezetést. Az egyetemi évek alatt parlamenti üléslátogatásokat szervezett egyetemisták részére. 2010-es évektől a Tisztességes Választásért Alapítványhttps://web.archive.org/web/20210614064343/https://tva.hu/ munkájában vett részt, melynek keretében többek között Böjte Csaba árvaházainak (Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy, Nagyvárad) fejlesztését szervezte. 2011-től – haláláig – Pozsgay Imre munkáját is segítette. Tagja a Magyar Piarista Diákszövetségnekhttps://www.mpdsz.hu/.
Tisztségei A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsági Tagja 2020. április 1-je óta. A Közművelődés Kollégiuma és a Népművészet Kollégiuma tartozik felügyelete alá.
A Magyarságkutató Intézet főigazgatója volt 2019-től 2023-ig, mely révén igazgatósága idején Nemzeti Kulturális Tanács tagja is volt.
Családja Nős, egy lánygyermeke van. Nagybátyja Horváth János, az Országgyűlés korábbi korelnöke.
Publikációk Horváth-Lugossy Gábor publikációi az alábbi linken érhetők el.
Díjai
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2022)
Cikkek, interjúk
Források
Kategória:Áltudósok Kategória:Magyar jogászok Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei