A Határok mentén (eredeti cím: Triple Frontier) 2019-ben bemutatott amerikai bűnügyi akciófilm, melyet saját és Mark Boal forgatókönyvéből J. C. Chandor rendezett. A főbb szerepekben Ben Affleck, Oscar Isaac, Charlie Hunnam, Garrett Hedlund és Pedro Pascal látható.
2019. március 6-án tűzte műsorra a Netflix, majd március 13-ától a mozikban is bemutatták, pozitív kritikai fogadtatás mellett.
Cselekmény Az amerikai különleges erők öt veterán szakembere Dél-Amerika egy ritkán lakott területén találkozik, ahol három határ fut össze.A három határ feltehetőleg Kolumbia, Brazília és Peru határa. Erre a narkósokat játszó néhány színész kolumbiai akcentusa utal. Ezek a meg nem énekelt hősök tekintélyes pályafutásuk során először vállalnak veszélyes küldetést saját maguk, és nem hazájuk, az Egyesült Államok érdekében, amikor egy beépített, információkat szállító „tégla” támogatásával felveszik a harcot egy hatalmas drogkartellel.
Az akció eleinte a terv szerint halad, de a kapzsiság és a becsvágy erősebb a szakmaiságnál, és hirtelen minden váratlan fordulatot vesz, amikor a helikopterük lezuhan és kénytelenek az Andokban gyalog menekülni. Ezután képességeik, lojalitásuk és moráljuk a végsőkig ki van téve az Andokban zajló, a túlélésért vívott epikus csatában. Ez nem mindig becsületesen zajlik, és nem is minden csapattag éli túl, de a megszerzett pénzt igazságosan megosztják azok otthon lévő hozzátartozóival.
Szereplők Ben Affleck – Tom "Redfly" Davis Oscar Isaac – Santiago "Pope" Garcia Charlie Hunnam – William "Ironhead" Miller Garrett Hedlund – Benjamin "Ben / Benny" Miller Pedro Pascal – Francisco "Catfish" Morales Adria Arjona – Yovanna
A film zenéje
For Whom the Bell Tolls – Metallica Caderas – Bomba Estéreo The Chain – Fleetwood Mac Walk – Pantera Masters of War – Bob Dylan Run Through the Jungle – Creedence Clearwater Revival Para Elisa – Los Destellos Linda Munequita – Los Hijos Del Sol Mi Lamento – Grupo Celeste No Te Dejare – Grupo Celeste Somewhere There Is A Mother – traditional song Woah – Jeremie Salvatore Old Time Pan – Odyssey Steel Band Orion – Metallica
Bemutató Világpremierje 2019. március 3-án volt New Yorkban. Kiválasztott mozikban március 6-án jelent meg, majd március 13-án mutatta be a Netflix.
2019. április 16-án a Netflix bejelentette, hogy a filmet egy hónap alatt több mint 52 millió néző tekintette meg az első hónapban. 2019. július 5-én a csatorna már 63 milliós nézőszámról számolt be.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:2019 filmjei Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:A Netflix saját gyártású filmjei Kategória:Kolumbiában játszódó filmek Kategória:Brazíliában játszódó filmek Kategória:Peruban játszódó filmek