A Washington Huskies softballcsapata a Pac-12 Conference tagjaként az NCAA I-es divíziójában képviseli a Washingtoni Egyetemet. A csapat otthona a Husky Softballstadion; vezetőedzőjük Heather Tarr.

A csapat 1993 alakult; a második szezonban már kijutottak első NCAA-tornájukra. Teresa Wilson vezetőedző alatt a csapat országosan soha nem ért el az ötödik helynél rosszabb pozíciót, azonban Wilsont 2003-ban kirúgták, mivel bódító hatású fájdalomcsillapítókat és izomlazítókat adott játékosainak. Távozását követően a 2004-es szezonban Scott Centala és Steve Dailey látták el az edzői feladatokat.

A 2004-es szezon végén Dick Thompson atlétikai igazgató Heather Tarr egykori hallgatót kérte fel vezetőedzőnek.

Létesítmények A csapat az első, 1993-as szezonban a Washington-tó közelében fekvő Hidden Valley Parkban játszott.

A Husky Stadion mellett fekvő softballstadion 1994-ben nyílt meg; a tribünökön ezren, míg a nyitott lelátókon további ötszázan foglalhatnak helyet. A 2010-es szezonban állójegyeket is értékesítettek.

2019. március 14-én új edzőpálya építését jelentették be.

Eredmények szezononként Szezon Vezetőedző Eredmény TovábbjutásÖsszesítettKonferencia Pacific-10 (1993–2011) 1993 Teresa Wilson 31–27 7–18 – 1994 44–21 14–10 Regionálismérkőzések 1995 50–23 17–11 Regionálisdöntő 1996 Teresa Wilson 59–9 23–4 WCWS 1997 Teresa Wilson 50–19 16–11 WCWS 1998 52–15 19–9 1999 51–18 15–12 2000 Teresa Wilson 62–9 17–4 WCWS 2001 Teresa Wilson 40–23 11–10 Regionálisdöntő 2002 46–18 13–8 Regionálismérkőzések 2003 47–16–1 9–12 WCWS 2004 Scott Centala/Steve Dailey 40–19 10–10 2005 Heather Tarr 35–22 10–11 SuperRegionals 2006 35–25 6–15 2007 42–19 12–9 WCWS 2008 30–25–1 7–14 Regionálismérkőzések 2009 Heather Tarr 51–12 14–7 Nemzetibajnokság 2010 Heather Tarr 50–9 17–4 WCWS 2011 Heather Tarr 37–16 9–12 SuperRegionals Eredmény: 852–345–2 246–191 – Pac-12 (2012–) 2012 Heather Tarr 39–19 7–16 SuperRegionals 2013 45–17 12–5 WCWS 2014 37–15 13–9 SuperRegionals 2015 42–17 12–5 Regionálismérkőzések 2016 39–15 16–8 SuperRegionals 2017 50–14 16–8 WCWS 2018 52–10 15–8 2019 Heather Tarr 52–9 20–4 WCWS 2020 Heather Tarr 23–2 A Covid19-pandémia miatt a szezont 25 játék után megszakították. 2021 45–14 18–5 WCWS Eredmény: 431–132 129–68 – Összesen:1256–477–2 – Jelmagyarázat: Konferenciabajnokság-győztes Nemzeti bajnok

Visszavonultatott mezszámok SzámJátékos 15 Danielle Lawrie

Jegyzetek

Fordítás

További információk A csapat a Washington Huskies honlapján

S