Laura Rus (Boksánbánya, 1987. október 1. –) román női válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatokban Egyetemi tanulmányait Resicabányán végezte, mellette pedig az intézmény kézilabdacsapatát erősítette.
17 évesen kezdett el focizni a Pandurii Târgu Jiu színeiben. Zsilvásárhelyen három bajnoki ezüstérmet szerzett, és játéka felkeltette a Sporting Huelva érdeklődését. Spanyolországban általában a középmezőnyben végzett a Huelvával.
2010-ben egy szezon erejéig a ciprusi Apóllon szerződtette, és fontos szerepet vállalt a limassoli klub triplájában. Egy újabb spanyol idény után ismét Cipruson kötött ki, és kétéves kötelékét ismét bajnoki, kupa- és szuperkupagyőzelmekkel aranyozta be.
A Fortuna Hjørringhez 2013 nyarán távozott. A zöld-fehérekkel egy bajnoki címet szerzett, de a szezon végén kapott koreai ajánlatnak nem tudott nemet mondani, így a Szuvon keretével kezdte a 2014-es évet, az idény végén pedig az Icshon Dhekdzsonál töltött még két évet Dél-Koreában.
Két ezüstéremmel tért vissza 2017-ben harmadik alkalommal a Huelvához, majd az újabb ciprusi tripla után az olasz Sassuolóval egy gól nélküli szezont húzott le. Veronában 19 meccsen 7 gólt szerzett, de csapata csak jobb gólarányának köszönhetően tudott az élvonalban maradni.
Miután szerződését nem hosszabbította meg, az Anderlechtnél folytatta pályafutását. A belga klubot 13 mérkőzésén szerzett 7 góljával segítette a bajnoki címhez, következő évében mégis távozott, és a kisbecskereki Fortunánál 24 góllal gólkirálynőként fejezte be a román pontvadászatot.
2021-ben az izlandi élvonalba frissen feljutott Tindastoll gárdájával nem sikerült beváltani a klub reményeit a bennmaradásért és búcsúztak az első osztálytól.
Az olasz Serie C-ben érdekelt Apulia Trani csapatát választotta a 2021–22-es szezonra és 24 meccsen lépett pályára, melyeken 50 góljával a klub bajnoki címéhez jelentősen járult hozzá.
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Belga bajnok (1): Anderlecht (1): 2020 Dán bajnok (1): Fortuna Hjørring (1): 2014 Ciprusi bajnok (4): Apóllon Lemeszú (4): 2010, 2012, 2013, 2017 Ciprusi kupagyőztes (4): Apóllon Lemeszú (4): 2010, 2012, 2013, 2017 Ciprusi szuperkupa-győztes (4): Apóllon Lemeszú (4): 2010, 2012, 2013, 2017 Dél-koreai bajnoki ezüstérmes (2): Icshon Dhekdzso (2): 2015, 2016 Olasz harmadosztályú bajnok (1): Apulia Trani (1): 2022
A válogatottban
Török-kupa ezüstérmes (1): 2019
Egyéni Liga I gólkirálynő (1): 2020–21 – (24 gól)
Jegyzetek
Források
Kategória:Élő személyek Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Román női labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Sporting Huelva női labdarúgói Kategória:A Fortuna Hjørring női labdarúgói Kategória:Az Anderlecht női labdarúgói