Zoltay Ágoston, Zelliger (Malacka, 1866. augusztus 12.familysearch Malacka r.k. kereszteltek anyakönyve 1853-1868, p. 270., 94/1866. folyószám. – Budapest, 1945. március 11.)Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 292/1945. folyószáma alatt. posta- és távirda hivatali igazgató.

Élete Zelliger József (1837-1886) kántortanító, később nagyszombati tanítóképző intézeti igazgató és Schilhanek Katalin fia.

Nagyszombatban érettségizett, majd a kereskedelmi akadémia szaktanfolyamát Budapesten végezte el. Önkéntes katonai szolgálatát a 72. gyalogezrednél tette, majd mint hadnagy szerelt le. 1888-tól a zombori postahivatalnál dolgozott, majd a temesvári postaigazgatósághoz helyezték át, s ott mint előadó, később pedig a távirda és telefonépítési osztály vezetője teljesített szolgálatot a hatalomváltásig. Ezután a budapesti távbeszélő hivatal hibabejelentő osztályához helyezték át. 1928-ban főfelügyelői rangban nyugalomba vonult. 1935-ben családnevét Zoltayra változtatta.4226/1935.III. sz. M.K. Belügyminisztériumi rendelet. Halálát szívgyengeség okozta.

Felesége Dalmay Hedvig,Az első világháború alatt a hadigondozottak körül szerzett elévülhetetlen érdemeket gyermekei: Ferenc (főmérnök, frontharcos), Margit (Obornyik Lajosné), Béla (tisztviselő), Endre (folyamőrkapitány), Magda (dr. Veres Mihályné) és József dr. (a Külkereskedelmi Hivatal tisztviselője, emléklapos tüzér zászlós).

Elismerései Miniszteri és vezérigazgatói elismerés Signum Laudis Koronás arany érdemkereszt a német Vörös Sas-rend IV. osztályának érdemkeresztje

Források Csikvári Antal (szerk.): A magyar közalkalmazottak almanachja. Budapest, 1938, 607-608.

További információk Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. Budapest, Béta Irodalmi Rt, 1937.

Kategória:Malackaiak Kategória:1866-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Zelliger család Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek