Marília Dias Mendonça (brazíliai portugál nyelven: , 1995. július 22. – 2021. november 5.) brazil énekes-dalszerző, Latin Grammy-díjas zenész.

2015-ben jelentette meg debütáló középlemezét, azonban csak azután vált ismertté, hogy 2016-ban megjelent első, Marília Mendonça: Ao Vivo című koncertalbuma, amely a eladott példányért háromszoros platina minősítést kapott. Az albumon szereplő Infiel című dal az egyik legtöbbet játszott dal lett Brazíliában, és háromszoros gyémántlemezes minősítést kapott, ami országos ismertséget biztosított Mendonçának. 2017-ben jelent meg második albuma, a Realidade, amely Latin Grammy-jelölést kapott a legjobb sertaneja zenei album kategóriában. 2019-ben jelent meg a Todos os Cantos című albuma, mely háromszoros platina lett eladott példány után, valamint Latin Grammy-díjat kapott a legjobb sertaneja zenei album kategóriában.

Halála 2021. november 5-én Mendonça négy másik emberrel repülőre szállt a brazil Minas Gerais állambeli Caratinga felé tartva, ahol egy helyi koncerten kellett volna fellépnie. A Beechcraft King Air típusú repülőgép azonban lezuhant, és a repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Mendonça, a nagybátyja (aki egyben a menedzsere volt), a producere és két stábtag. Mind az öt halálesetet nem sokkal később a TV Globo élő közvetítésben hivatalosan is megerősítette.Repülőgép-szerencsétlenségben halt meg Brazília egyik legnépszerűbb popsztárja. Telex.hu. 2021. november 6.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Légi balesetben elhunyt személyek Kategória:Brazil énekesek Kategória:Brazil dalszerzők Kategória:Brazil nők Kategória:Latin Grammy-díjasok