bélyegkép|jobbra|300px|Az MTV Századunk (1981) című tévésorozaa. Vezényel: Patachich Iván, mögötte Bokor Péter rendező.

Patachich Iván (Budapest, 1922. június 3. – Budapest, 1993. május 10.) magyar zeneszerző.

Életpályája 1941–1947 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést Siklós Albertnél, Viski Jánosnál és Szabó Ferencnél, karmesterséget pedig Ferencsik Jánosnál.

Kezdetben színházi zenekarokat, a Magyar Állami Operaház zenekarát (1943–1947), valamint a Vígopera (1947–1948) és a Madách Színház (1951–1952) zenekarát vezényelte. 1952-ben a Mafilm magyar filmstúdió zenei igazgatója lett. Ezt a tisztséget 1987-ig töltötte be.

Mintegy 200 filmzenét komponált. Életművében két opera és három balett is szerepel. 1958-tól figyelme, Jancsó Miklós barátságának köszönhetően, döntően az elektronikus zene felé fordult. Megírja elsőként Magyarországon első elektronikus kompozícióját egy Jancsó filmhez, A harangok Rómába mentek címűhöz.

Az elektroakusztikus zenével kísérletezett pozsonyi, budapesti [MR], stocholmi [EMS], stuttgarti, utrechti [Michael Könignél tanult DAAD ösztöndíjjal egy évig a Sonology Institute épületében] és New York-i [Columbia University] stúdiókban. Magyarországon elsőként alkalmazott komponált elektroakusztikus zenét. 1971-ben Budapesten létrehozta az EXASTUD (Experimentum Auditorii Studii) nevű elektronikus-zenei stúdiót a Könyves Kálmán körúti Filmgyár II. telephelyének MOVI stúdióban. 1976-77-ben, Stuttgartban és Utrechtben folytatott elektroakusztikus-, és számítógépes-zenei kísérleteket.

Dalos Anna írja doktori dolgozatában, hogy: "Patachich Iván [...] a Ta foneénta (1976) darabban megszólaló hangokkal (fonémákkal), a Watermusic (1988) a víz hangjaival játszik. Patachich nemritkán képzőművészeti allúziókkal él – absztrakt festményekre utalva –, a címadáskor a Ludi spaziali (1978) címével is térbeli játékokra utal. A fuvolára és elektronikára komponált Electrotibia (1985) [...] minden bizonnyal Elek Tihamér fuvolaművész nevét rejti, a Modharp (1989) a hárfa hangjának modulálására, míg a DX-7 Reports no. 1 (1987) az új szintetizátorral való kísérletezésre utal.

[...] Patachich előszeretettel dolgozott élő hangszerekkel műveiben: leggyakoribb módszere az volt, hogy a felvett hangszeres dallamot, amely eredeti alakjában is hallható a szalagon, elektronikusan modulálja, s ezek a modulált elemek ellenszólamot képeznek az eredeti szólamhoz: a Metamorfosi I-ben (1977) a marimba, a Metamorfosi II-ben (1977) a fuvola, az Antifoniban (1977) a hegedű, a Kínai templomban az énekhang áll a középpontban.

Későbbi darabjaiban azonban jelentős változás érzékelhető: a nyolcvanas évek közepétől írott műveiben – így például a tekerőlantra írott Patience binaire a vielle-ben (1985), az Electrotibiában, a Fagotto digitaléban (1988), vagy a csellóra komponált Salmo e ballatában (1988) – az elektronika a szólóhangszert kísérő zenekar szerepét veszi át. Az elektronika zenekari szerepe mellett feltűnő, mennyire tradicionális e daraboknak a dallam- és harmóniavilága is. A Patience binaire a vielle tonális-dallamos világa hol diszkózenévé, hol pedig indiai zenévé alakul át, a Salmo e ballata barokk hangvételekkel játszik, míg a Modharp az ötvenes évek tánckaraktereit idézi meg. "

Az alábbi helyeken hozott létre kompoziciókat: Columbia University, N.Y. (1969), Stockholm (1974), Pozsony (1975), Stuttgart (1976), Utrecht (1977), Bourges (1980), Belgrád (1985), Athén (1987), Párizs (JRM) (1985) és (CEMAMU), (1988).

1978-ban marimbára és hangszalagra komponált Metamorphosi című művéért neki ítélték a bourges-i elektroakusztikai díjat. Ludi spaziali című kompozíciójával 1984-ben elnyerte a francia C.I.M.E. nagydíját.

Művei

Zenekarra 1949 Concerto zenekarra 1950 Ungarische Suite (Magyar szvit) 1950 Balkan Suite (Balkán szvit) 1953 Magyar képek 1954 Kleine Suite (Kis szvit) 1955 Rokoko Suite (Rokoko szvit) für kleines Orchester 1955 Favola Suite (Mese szvit) 1958 A város peremén Sinfonische Dichtung 1960 Serenade für Streicher (Serenata per Archi) 1962 Tanz-Skizzen (Táncvázlat) 1962 Divertimento 1963 Quadri Sportivi (Sportképek) 1964 Simfonietta 1965 Első szimfónia 1965 Quadri di Picasso 1965 Schizzi Neri 1965 Miniatur Suite (Miniatűr szvit) 1966 Második szimfónia 1967 Colori 67 (Színek 1967) Bakaruhában szvit Balcanophonia Fekete-fehér első szvit Fekete-fehér, második szvit Hét darab zenekarra: 1. Capriccio 2. Szerenád 3. Maskara tánc 4. Ébred az udvar 5. Tarantella 6. Ária 7. Humoresque Második divertimento Mngongo et Mlába Suite Schizzi per Orchestra Suite Rococo per Archi

Fúvószenekarra 1970 Märchen-Suite 1974 Burlesques 1977 Zwei ungarische Tänze 1978 Hispanica 1979 Tree Schizzi per Orchestra da Fiati Miniaturen für Blasorchester Suite Rococo per Orchestra da Fiati Trois Pièces Caractéristiques

Színpadi művei 1958 Fekete-fehér Balett 1962 Teomachia Oper – Libretto: Sándor Weöres 1963 Bakaruhában Balett 1967 Mngongo mlába Balett 1970 Fuenteovejuna (Hős falu) Oper 1980 Möbius tér Pantomime

Kamarazenéi 1957 Sestetto per Arpa et Fiati für Harfe und Bläser 1965 Trio per Fiati 1965 Ritmidispari per Fiati Dottone für Bläseroktett 1966 Tre Pezzi per Organo 1972 Ritmo e Dispari per due Corni 1972 Saxophon-Quartett Aquarelli für 2 Posaunen Kupferschnitt mit Holz Rhapsodie für Klarinette Petite Suite für 2 Klarinetten

Filmzenéi

A Balaton (1951) A 8. szabad május 1 (1952) Arat az orosházi 'Dózsa' (1953) Ősz Badacsonyban (1954) Tihany (1956) Móricz Zsigmond 1879–1942 (1956) A Zsarnok Medve (1956) Terülj, terülj asztalkám (1956) Bölcsők (1957) Gerolsteini kaland (1957) Séta egy erdőben (1957) Fekete karácsony (1957) Aranybalta (1958) Esztergom kincsei (1958) Lángok (1958) Kaland az Állatkertben (1958) A harangok Rómába mentek (1959) Májusi dal (1959) Mindent rendbe lehet hozni (1959) Madárdal a kőrengetegben (1959) Az én városom (1959) Valóság és álom (1960) Vihar a Sycamore utcában (1960) Félelem (1960) Mikszáth életútján (1960) Kilenc perc… (1960) Korunk városa (1960) Hajnali harmat országa: Korea (1960) A dél országa (Vietnam) (1960) Az ujjászületett Budapest (1960) A tűz országútján (1960) Szívdobogás (1961) Halálkanyar (1961) Énekelnek a gyerekek (1961) Vigyázat, mázolva! (1961) Mostoha történet (1961) Lámpagyújtás (1961) Az élet hajnalán (1961) Vaszary (1961) Életmentő véradók (1961) Öreg malmok (1961) Különös tárgyalás (1961) Emberek a kohónál (1961) A szeretet nevében: Inkvizíció (1961) Alkonyok és hajnalok (1961) Májusi fagy (1961) Felmegyek a miniszterhez (1962) Honfoglalás I–II. (1963) Egyedül (1963) Az izom titka (1964) A sasfióka (1964) Képek a magyar némafilm történetéből (1964) Modern Otthon (1964) Hervad már ligetünk… (1964) Pletyka délutánja (1964) Margitka (1965) Húszévesek lettek (1965) Autókór (1965) Viktória 1945 (1965) Kakuk Marci nagy szerencséje (1966) Erdei pillanatok (1966) Büdösvíz (1966) Csata a katonával (1967) Napfényes kertekben (1967) A torna mesterei (1967) Macskakaland (1968) Diákváros (1970) Ügyesen, szépen (1973) Századunk (1981) A világkagyló mítosza (1982)

Jegyzetek

Fordítás

Források BMC.hu

További információk Brockhaus–Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983–1985 Frideczky Frigyes: Magyar zeneszerzők. Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2000 (Lyceum könyvek) Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerkesztette: Székely András. Budapest, Zeneműkiadó, 1979, 1988 Magyar filmlexikon. Szerkesztette: Veress József. Budapest, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005 Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerkesztő: Hermann Péter, szerkesztő: Markóczy Mária. Budapest, Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990 Magyar és nemzetközi ki kicsoda. Több mint 12 000 kortársunk életrajza. Főszerkesztő: Hermann Péter, szerkesztő: Pásztor Antal, Szalay Katalin, Szarvas Krisztina. Budapest, Biográf, 1991

Veszprém megyei színházművészeti lexikon. Szerkesztette: Poór Ferenc. Veszprémi Petőfi Színház, Veszprém, 2008

Kategória:1922-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Filmzeneszerzők Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:20. századi zeneszerzők Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek