Kalmár Elek (Tőkés, 1862. március 22. – Budapest, 1947. október 26.Gyászjelentése) nyelvész, tankönyvíró, főgimnáziumi tanár, tankerületi címzetes főigazgató.
Élete Szülei Kalmár János főerdőőr és Sánta Anatolia.
Szamosújvárban végezte az algimnáziumot Fogarasy Mihály erdélyi püspök költségén, majd Kolozsvárott tanult. 1881-1886 között Budapesten tanári oklevelet szerzett.
Előbb a gyakorló iskolában, majd 1889-ig a budapesti II. kerületi főgimnáziumban tanított. 1889A Vallás- és Közoktat. M. Kir. Miniszter 1889/25371. sz. rendelete.- a Lőcsei Főgimnázium latin és görög, majd francia nyelvtanára lett. Később a gyorsírókör, majd a katonai előkészítés vezetője, illetve a Deák-asztal első alelnöke. 1901-től a főgimnázium igazgatója volt.A Lőcsei Kir. Kat. Főgimnázium 1913-1914. évi Értesítője. 99, 102. 1903-tól megkezdte az új szecessziós főgimnáziumi épület építtetését, melyet 1912-ben fejeztek be. 1913-tól máig ez a lőcsei gimnázium főépülete. A csehszlovák államfordulat során 1919. március 31-től František Matejček magyarbródi morva professzort bízták meg az iskola vezetésével, ami ellen tiltakozott. Még májusban javasolták és megkapták az engedélyt az iskola átnevezésére Vavro Šrobárról.Edmund Hleba 2008: Pôsobenie a aktivity českých profesorov na levočskom gymnáziu v období prvej ČSR (1918-1938). p. 43. A források szerint ezután elmenekült Lőcséről és a budapesti VIII. kerületi állami főgimnázium fiókintézetének (Hunyadi János Gimnázium) vezetője lett. 1921-ben tankerületi királyi főigazgatói címet kapottBudapesti Hírlap 1921. május 7; Hivatalos Közlöny 1921. május 16. és nyugdíjba vonult. A Hunyadi János Gimnázium ekkor megszűnt.Lengyel Miklós 1922: A Budapesti VIII. Kerületi Magy. Kir. Állami Zrínyi Miklós Főgimnázium Értesítője az 1921-1922. iskolai évről. Budapest, 5.
A pestszenterzsébeti magán leánygimnázium egyik alapítója. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Nyelvészeti kutatásai a Nyelvtudományi Közleményekben és a Magyar Nyelvőrben jelentek meg. Szerkesztette a Lőcsei Főgimnázium Értesítőjét, cikkei jelentek meg a Szepesi Hírnökben.
A Lőcsei Kaszinó, a Lőcsei Magyar Színpártoló Egyesület és a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület szepesmegyei körének választmányi tagja volt.
Művei 1893-1894 Iskolai magyar nyelvtan elemzés alapján I–II. Budapest 1893/1902 Magyar olvasókönyv. Budapest 1893 A beszterczei szójegyzék. Nyelvtudományi Közlemények 1894 A schlägli szójegyzék. Nyelvtudományi Közlemények 1901 Rendszeres magyar nyelvtan a közép- s polgári iskolák III. osztálya számára. Budapest 1904 A mondatrészek. Budapest 1907 Tanári Névkönyv. Lőcse 1910 Középiskolai tanári névkönyv XI. Lőcse 1913 Új épületünk. In: A Lőcsei Kir. Kat. Főgimnázium 1913-1914. évi Értesítője 1933 A mondat ábrázolása. Budapest Szemelvények Titus Livius történetéből
Források Magyar életrajzi lexikon. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes
Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Lőcseiek Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület tagjai Kategória:Magyar tankönyvírók