A Walla Walla Egyetem az USA Washington államának College Place városában található adventista magánegyetem. Az 1892-ben alapított intézmény rektora John K. McVay.
Története Az 1887-ben a Hetednapi Adventista Egyház oktatási titkárának kinevezett W. W. Prescott észrevette, hogy az adventista iskolák nem képesek hosszabb távon sikeresek maradni, így 1890-ben az oregoni intézmények összevonása mellett döntött. A Walla Walla Főiskola 1892. december 7-én nyílt meg; első rektora Prescott volt, aki két másik iskola vezetői posztját is betöltötte, így feladatait leendő utódja, Edward A. Sutherland látta el.
A hat oktatóval és 101 hallgatóval megnyílt intézmény általános iskolától a főiskola második évfolyamáig fogadott diákokat; székhelye a négy szintes adminisztrációs épület volt, amelynél szem előtt tartották, hogy Walla Walla minden pontjáról látható legyen. Sutherland Ellen G. White egyházalapító útmutatásait követve bevezette a kizárólag vegetáriánus étrendet, valamint a hallgatók körében szorgalmazta a fizikai munkát; ennek köszönhetően az iskola a fenntartáshoz elégséges bevételhez jutott. Az első évfolyam (három fő) 1896-ban ballagott el.
1895-ben az adventista intézmények közül misék idején itt játszottak először rézfúvós hangszereken. 1899-ben megnyílt az iskolai pékség, 1901-ben pedig az intézmény főiskolai rangot kapott. 1905-ben elindult az első négyéves képzés; az első, alapképzésben részt vevő hallgató 1909-ben kapott diplomát. Szintén 1909-ben az iskola kifizette minden tartozását, azonban 1910-ben az iskola generátora leégett. 1911-ben Ernest Kellogg lett a rektor; regnálása alatt az általános és középiskolai képzéseket külön épületbe költöztették, kiadták az első iskolaújságot, valamint létrehozták az öregdiák-szövetséget. Az 1917-ben nyugdíjba vonult Kellogg a menza névadója.
1919-ben az adminisztrációs épület legfelső szintje leégett. Az 1920-as években a főiskolai képzés első két évfolyama, valamint a tanárképzés akkreditációt szerzett, azonban a teljes képzés akkreditációját az egyház megakadályozta; az elismerésre végül 1935-ben került sor. Az általános és középiskolai képzés különválasztását követően a Walla Walla a világ legnagyobb adventista felsőoktatási intézménye lett, azonban az egyházzal való nézeteltérés miatt 1938-ban számos oktatót eltávolítottak, a rektor pedig lemondott.
Az auditórium 1939-ben, a reptér pedig 1942-ben nyílt meg. 1944-ben átadták a könyvtárat, 1947-ben pedig a fiúkollégiumot. 1947-ben elindult a mérnöki képzés, valamint a portlandi ápolóképzés is. 1948-tól biológia, 1950-től pedig tanári szakon is zajlott mesterképzés. 1954-ben megnyílt az Anacortes közeli campus. 1950-re a hallgatószám elérte az 1300 főt.
1962-ben megépült a templom, 1963-ban pedig a KGTS rádióadó megkezdte sugárzását. Az intézményben belüli szabadság nőtt: a női hallgatókkal szembeni öltözködési szabályok lazultak, valamint egy fekete bőrű főállású oktatót is alkalmaztak. 1971-ben a mérnöki intézet akkreditációt szerzett.
Az 1970-es években az iskola pénzügyi gondokkal küzdött, emellett a lánykollégium és az auditórium is leégett. Az intézmény az öregdiákokhoz fordult segítségért, és létrehoztak egy támogatási alapot. A társadalmi munka intézete 1987-ben nyílt meg.
A korábbi adminisztrációs épületet 2000-ben lebontották; helyén az eredetire emlékeztető létesítmény jött létre. Az intézmény 2007-ben egyetemmé alakult.
Kampuszok College Place Az 1892-ben megnyílt campus legrégebbi épülete az 1920-ban emelt templom, amely ma színházként üzemel. Itt található a légügyi képzés repülőtere, valamint a KGTS rádióadó stúdiói is.
Portland A portlandi adventista kórház mellett található campus az Ápolóképző Intézet harmad- és negyedéves hallgatóinak gyakorlati helye. A képzési helyen egy kollégium (Hansen) is található.
Rosario Beach Az Anacortes mellett található, 1954-ben megvásárolt területen a Biológiai Tanszék képzései folynak: nyaranta biológiai, tengerbiológiai és búvárkodási kurzusok indulnak.
Montana Montana államban kettő telephely is található: a missoulai 1997-ben, a billingsi pedig 2001-ben nyílt meg.
Oktatás Az intézményt a Főiskolák és Egyetemek Északnyugati Bizottsága, valamint az Adventista Akkreditációs Szövetség akkreditálta.
Az intézmény három szinten (felsőoktatási szakképzés, alapképzés és mesterképzés) folytat oktatást; a zenei tanszék volt az egyik első, amely alapképzési szakot kínált.
Hallgatói önkormányzat Az 1914-ben Collegiate Association néven alapított hallgatói önkormányzat 1922-ben felvette az Associated Students of Walla Walla College, 2007-ben pedig az Associated Students of Walla Walla University nevet. A szervezet felel az egyetemi évkönyvért (1915-tól Western Collegian, 1917-től pedig Mountain Ash), az 1916 óta kiadott iskolaújságért (The Collegian), valamint az oktatókat és hallgatókat tartalmazó, 1954 óta megjelenő The Mask című kiadványért.
Az 1927-ben alapított Omicron Pi Sigma (a kollégiumi férficsoport) sportmérkőzésekért, az 1928-ban alapított Aleph Gamel Ain (a kollégiumi női csoport) pedig az anyák napi rendezvényekért felel.
Hallgatói missziók 1960 óta az egyetem hallgatói külföldön is végeznek misszionáriusi tevékenységet. Több mikronéziai adventista iskola személyzete is misszionáriusokból áll.
Sport A Cascade Collegiate Conference tagjaként a National Association of Intercollegiate Athleticsben részt vevő Walla Walla Wolvesnak kosárlabda-, labdarúgó-, röplabda- és atlétikai csapatai is vannak. Korábban Wolfpack néven hokiklubjuk is volt.
Nevezetes személyek
Alden Thompson, teológus Andrew Nelson, lexikográfus Charles Scriven, teológus David Wagner, teniszező Del Shankel, biológus Diane Tebelius, ügyvéd, politikus Forrest Preston, üzletember Howard Gimbel, szemész Jeri Ellsworth, integráltáramkör-fejlesztő Michael Cruz, orvos, politikus Monty Buell, a Történelmi és Pszichológiai Tanszék korábbi vezetője Pamela Cecile Rasmussen, ornitológus Peter Adkison, játéktervező Siegfried Horn, régész Willa Sandmeyer, újságíró William J. Fritz, geológus
Jegyzetek
Fordítás
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Washington állam egyetemei Kategória:Az 1890-es években alapított oktatási intézmények Kategória:1892-ben alapított szervezetek