Bársony Aladár, Libschütz Aladár, Lipschütz (Szigetvár, 1886. április 24. – Budapest, 1943. március 1.)Halálesete bejegyezve a Bp. XIII. ker. állami halotti akv. 336/1943. folyószáma alatt. magyar színész, rendező.

Pályafutása

Libschütz Sámuel festő és Brucker Fáni fiaként született. 1907-ben Szabados László társulatánál lépett színi pályára. 1908 és 1911 között Kassán szerepelt. 1912-ben Heves Béla szatmári társulatához került, és 1915 és 1923 között Sebestyén Géza buda-temesvári társulatában volt színész és rendező. 1923-tól 1929-ig Miskolcon, 1930-tól az Új Színházban, 1931-ben az óbudai Kisfaludy Színházban és a Fővárosi Operettszínházban rendezett. 1929. február 6-án, Miskolcon jubilált A Noszty fiú esete Tóth Marival című vígjátékban. 1932-ben megszervezte saját társulatát Magyar Játékszín Kamaratársulat néven, megfordultak Miskolcon, Szegeden, Szentesen, Székesfehérvárott és Győrött is. 1934-ben főrendező lett a Miskolci Nemzeti Színháznál, majd szerepelt még 1935-ben a Bethlen-téri, 1936-ban a Royal, 1937-ben az Andrássy úti Színházban. Ezt követően származása miatt nem engedték színpadra. 1942 októberében és novemberében szerepelt a Goldmark-teremben Szabolcsi Lajos Egy az Isten! /három színjáték/ Az ezüst serleg című darabban. A Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs Utcai Kórházában hunyt el. Halálát húgyvérűség okozta.

Felesége Sarkadi Rózsi (Strasser Rózsa, 1885–1963) színésznő. Fiuk László, 1915. július 18-án öt éves korában meghalt.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik.

Filmszerepei

A kék bálvány (1931) – üzletember A 111-es (1937) – szállodaportás a Hotel Sacher-ben

Könyve

Isten veled színház!...(Epizódok egy színész életéből) 1906-1941. Miskolc, 1941. Ludvig István Könyvnyomdája.

Jegyzetek

Források

OMIKE Hangosfilm

További információk

Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Szigetváriak Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek